Tintin kalandjai – Filmkritikák

VOX.hu

[toc](Szöllőskei Gábor) Korábbi motion capture technikával készült animációs filmek esetében már filóztunk a VOX hasábjain azon, hogy ha már ennyire hasonlít a rajzolt világ a reálishoz, akkor mi szükség az animációra? Miért nem tolják elénk azt hús-vér valójában? Nos, a Tintin kalandjaiban ott a válasz. Az egy dolog, hogy a belga Hergé (böcsületes nevén Georges Prosper Remi) képregény-sorozatából Steven Spielberg és Peter Jackson talán minden idők legszebb és legélethűbb animációs szösszenetét kanyarították ki, ráadásul rögvest leiskolázták Robert Zemeckis motion capture trilógiáját (Polar expressz, Beowulf, Karácsonyi ének) is e téren. És bár sokat ad hozzá a végső élményhez, mégsem az a lényeg, hogy mennyire szép az egész kaland-kavalkád. Az emberi fantázia határtalansága volt Spielberg adu-ásza, aki jópofa filmes ötletekért cserébe eddig sem árult Fedél nélkült az ex-Moszkva téren. Az animáció műfajában azonban bármit megengedhetett magának.
Tintin történetei (az első 1929-ben jelent meg) amúgy is alapját képezik a ma ismert és szeretett kalandfilm műfajának, szisztémáját és történetvezetését tekintve legalábbis felettébb sokat merített belőle Indy, vagy akár Rick O’Connell is.Adott egy titokzatos tárgy, számtalan rejtély, akció földön, vízen, levegőben, utazás a világ minden szegletébe, rettenthetetlen főhős és vicces mellékalakok, talán csak a kalandor oldalán sikongató női karakter hiányzik most, ám a gyermeki célközönség minden bizonnyal kevésbé hiányolja majd a beerőltetett romantikus szálat. Ennyi a kábé száz éve működő recept, máris eresztheti mindenki kényelmes pozícióba a támlát.
És ezért is megalapozott Tintin esetében a színészekre utólag ráhúzott rajzgúnya, hiszen az ügyes animátorok utazás nélkül, egy időben rajzolják meg a francia várost, az afrikai sivatagot és a végtelen óceánt, vágás nélkül döntenek romba egy marokkói várost, vagy elégítik ki akcióéhségünket egy rakodódaru-párbajjal. A Tintin kalandjai tele van olyasmivel, ami élőszereplős filmben már nevetséges/necces/banális lenne, így azonban veszettül szórakoztató. Ötletesen megkomponált akciók és képi átvezetések közepette folyik a harc az Unikornis nevű hajó kincséért, Tintin és tintás barátja, Haddock kapitány pedig egy szuszra pörgik végig a filmet, nagyjából levegőt venni sincs időnk két akció között. S, bár jó dolog a feszesség, így kissé tömény is a végeredmény, s, mivel a hatások nem tudnak leülepedni, nem is maradnak meg tartósan bennünk. Ez azonban a kutyát sem érdekli majd a film közben, hiszen Speilbergék százpercnyi élvezettel lakatják jól érzékszerveinket.(VOX.hu)

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18