A torony

A torony
Képregény-kiállítás

Újabb képregény-kocka készült el, a műfaj kedvelői, művelői nagy örömére, s az üzenet a szövegbuborékban: nem alszunk! Lehet szájtátani a falon lévő alkotásokon, csüngeni rajtuk jó darabig, ugyanis meglepően magasra tették a lécet a Magyar Képregény Akadémia alkotói.

Belépve a Retortába, csak azon csodálkoztam, hogy amit mondok, az nem egy buborékban lebben tova; a rajzolók gondoskodtak róla, hogy minden szegletet megtöltsenek, átfestve ezzel néhány órára a szürke hétköznapok sivár óráit. Nem csak megrajzolt lapok, klisésen elhelyezve, hanem majdnem háromdés figurák köztünk, fölöttünk, mellettünk, hogy kézen fogva kísérjenek, ha véletlenül egyedül éreznénk magunkat, ami a megnyitón teljességgel lehetetlen, ugyanis a kis galéria zsúfolásig telt szemekkel.
A téma: a Torony; Feldolgozásra került egyéni felfogásokban, verte a magasságot különböző szinteken, stílusokban, mélységekben, színekben. Ki-ki maga módján, mászva meg a tornyot, hogy a lépcsőkön túl, elkígyózzon a motívummal, támadást indítva tekervényeink ellen. Lehet egekben zúgó, mélyen szántó, kedvesen simogató, durván odavágó, színesen édes, feketén keserű de mindenképen ott van a topon. Szóval tovább ég a kanóc, egyre közelebb és közelebb a robbanáshoz, ami most már tényleg elkerülhetetlen. Föl kell, hogy nyissa végre a szemeket, hogy ne csak íróasztalfiók művészek, és elveszett zsenik legyenek, akik képregényt rajzolnak! Ki a fényre, hadd növögessen föl-föl, hogy világszínvonalat képviselve torony magasan vigye a pálmát. Tudja meg mindenki: nem csak gulyás meg paprika terem a hazai földeken! Tehetségek a négyzeten s mind arra vár, hogy a tudásukkal egyenesen arányosan kapjanak nyilvánosságot, és ne egy végtelenül mély kútba dobáljanak kavicsot, mert az felemészti szivárványos fantáziájukat és akkor már késő sopánkodni. A kócosan pipázó, hosszú sálas meg nem értett művészek kora lejárt és már különben se menő a csajoknál, szóval belehúzni nem feladni csak töretlenül így tovább. Mondja valaki, hogy elmaradott a műfaj itthon, már most felejtsd el! Én leszek az első, aki kesztyűt vág az arcába az arcátlannak, és a hajánál fogva rángatom el a Retortába, hogy két szép szemével győződjön meg az ellenkezőjéről, s ha még ez se elég, hát reménytelen eset.

ViharBuda
Alarm magazin
2005. június
32. o.