Szuperhősök és Árnybírák a mozgólépcsők alatt

Szuperhősök és Árnybírák a mozgólépcsők alatt(Hungarocomix2006)

Kőkemény törpefesztivált tartottak december 9-én a képregény tiszteletére Budapesten, az Örs vezér téri Új Sugár-ban. A fesztivál pontosan nyolc órán át tartott, ami a Sziget egy hetéhez képest röhej, egészen más szempontok figyelembevételével viszont akkora mérföldkő, amekkorát nem lehet lerakni.
A Sugár három szintjén berendezett támaszpontokon a képregénykiadók, antikváriusok, klubtagok és comics-freakek mellett helyett kapott egy képregényrajzoló örömszakkör, egy gazdag kiállítás, és egy anime-mozi is. Mintha mindez arra próbált volna rámutatni, hogy minden reménytelennek tűnő hegyelhordás ellenére egyre stabilabb a magyar képregénykultúra. Az import darabok között számtalan angol nyelvű manga és szuperhősös, világégéses amerikai comics mellett természetesen helyet kaptak a sárkányos, komorvilágbeli mítoszvariációk, vagy mondjuk Edgar Allan Poe képre átírt borzongatásai is.

Kicsit olyan volt az egész, mint Zion a Mátrixban. Szabad és normális. A standok körül tömeg képződött, és jól esett ebben a tömegben megkérdezni egy tízévestől, hogy hol szerezte azt a Batman-t, amit a kezében szorongatott, miközben anyuval a Van Gogh képregényt dedikáltatók kígyózó sorában álldogáltak. A tízévesnek se esett rosszul. Büszkén igazított útba, így a Képes kiadó standjánál a Batman Hush 1. részének birtokbavétele után megkérdezhettem, hogy mikor jön ki végre a Piszkos Fred?

Az eddig négy Rejtő-Korcsmáros darabot, üdvözítően gyors egymásutánban közreadó Képes kultúrmissziójának következő állomásaként ugyanis ezt az alapművet dobná piacra. Az egyenpólós, segítőkész lány arca a kérdésre elszomorodik, és egy pillanatra olyan lesz a tekintete, mint Ai hercegnőé, aki nem tudja merre tart, de érzi, hogy hosszú és kemény út áll előtte. A szomorú tekintetet követi a lesújtó hír: 2007 őszéig semmi. Kettőnk bánatát abban a pillanatban egy érezhetően elhalkuló és lelassuló tömeg vette tudomásul, akik szintén egy perces néma áhítattal gyászoltak. De hát, hamarabb nem megy, a képregényt és a rajzfilmváltozatot közel ugyanaz a kicsiny stáb építi, és nincs több kezük. Még a csalódottságnál is nehezebb szívvel hagyom ott a standot. Némiképpen felvidítanak a Jókai, Gárdonyi, Mikszáth klasszikusok keménykötésű inkarnációi, felidézve azt a korszakot, amikor még a Füles-ben lehetett rábukkanni egy-egy ilyen részletre. De általában akkora csalódást okozott az epizódok rövidsége, hogy a következő rész kivárása helyett inkább könyvben olvastam el.

Szerencsére a Pesti könyv standja megfelelően közel volt ahhoz, hogy csekély, de annál bátrabb kínálatával felvidítson. Az apró kiadó vállalkozott arra, hogy újrafordítsa és Magyarországon először, füzetekben közreadja a Morris és Goscinny páros Lucky Luke történeteit, amiket korábban (úgy húsz évvel korábban) az újvidéki Forum adott ki Kopeczky László azóta is etalonnak számító fordításában. A délvidéki kiadásban szereplő Talpraesett Tom, aki a magyarországi Alfá-ban Villám Vill (vagy Willám Will?) néven jelentkezett néhány rövid epizódra szaggatott sztorifoszlányban, ezúttal eredeti anyakönyvi nevén, Lucky Luke-ként jelentkezik. Banitz Ildikó fordítása a nagy elődöt alapul véve sikerrel újít a szövegeken, átörökítve a sárgainges cowboy történeteire jellemző különleges humort. A Daltonváros és a Billy, a kölyök már kapható, és őszintén reméljük, hogy a sor hamarosan folytatódik.

A folytatáshoz kiváló időszaknak tűnik 2007 márciusa, hiszen több kiadó standjánál ekkorra ígérik az újabb részeket, így tavasszal már a kezünkben lehet a Batman második füzete, a Princess Ai vagy az Usagi Yojimbo, az igazságosztó rónin nyuszi második kötete is. Az Árnybíró című koreai manga az említettekhez képest sokkal felkészültebben, négy magyar kötettel épített standot, a Vertigo című felnőtt képregény, a Constantine és Y, az utolsó férfi történeteivel pedig első kötete mellett már a januárban megjelenő következő részt promotálta. A magyar nyelven elérhető mangákon és kortárs kultuszteremtő művek fordításain túl továbbra is örömmel adunk hírt a Magyar Képregény Akadémia Torony című tematikus gyűjteményéről, valamint Pinkhell című vigyorgó rosszgyerekéről, aminek ünnepi duplaszáma pontos, komoly munka, kihagyhatatlan és értékes hungaricumokkal 60 oldalon. Noha a magyar képregény még hátulgombolós az évszázados nemzetközi hagyományokhoz képest, a neki szentelt ünnepen a külföldi meghívott nagyságokon, és az unalomig kopott Gróf Balázson túl ott ült Plicz Roland is, az első újkori magyar képregényfüzet szemtelenül fiatal, ám annál elszántabb alkotója. A Kaliber Joe már a második füzetnél tart, és hőse hamarosan beáll a világ megmentőinek szakszervezetébe, így nem árt figyelemmel kísérni.

Ahogyan Sylvester János is boldogan konstatálta, hogy a magyar nyelv alkalmas arra, hogy az ember rajta/vele/benne hexametereket alkosson, a képírók is annak bizonyítására ülnek össze egyszer egy évben, hogy magyar nyelven lehet, és muszáj is szövegbuborékokat fogalmazni képek mellé. Nem csak a nyelv gazdagodása és használati tereinek bővülése miatt fontos a magyar képregény ügyét szeretni, hanem azért is, mert a félelmekkel ellentétben viszonylag korán bebizonyosodott, hogy a comics olvasókból regényolvasók cseperednek, ami azért nem mellékes fejlemény. Figyelemre méltó, hogy a hazai képregény a ’nemadazállam…’ kezdetű picsogás helyett inkább a saját lábára állva a semmiből építette magát oda, ahol most van. A kultúra intézményeinek, a központilag előirányzott kiéheztetés előtt, ezt a túlélési stratégiát még mindenképpen el kéne tanulnia.

Az Örs-ön, a metró felé sötét volt a város, mint Jim Lee Gotham City-je, és a bódék közt folyó embertömeg csupa rajzolt, fura fazonból állt össze. Hosszú függőleges vonalakkal behúzott ónos esőben, fehér zacskókban képregényeket szorongató idegenek biccentettek egymásnak, ahogy a tócsák között kisétáltam a képkockámból.

Zanin Éva
A Hét
2006. december 13.