Kard által

Kard által
Robert Rodriquez filmrendező és Frank Miller képregényszerző

Az El Mariachi, a Desperado, a Kémkölykök-széria, a Volt egyszer egy Mexikó rendezője összeállt Frank Millerrel, a Pókember, a Batman és a Daredevil rajzolójával, az Elektra kitalálójával, és összedobták a Sin City moziváltozatát. A Cannes-i Filmfesztiválon beszéltek a filmről, amely e héttől a magyar mozikban is látható.

Magyar Narancs: Nem gondoljátok, hogy egy-két joint jobban feldobja a nézőnek a filmet?

Robert Rodriguez: Én nem szívok semmit, ebben a kérdésben nem tudok nyilatkozni. De a film vizuális világa valóban hasonlíthat ahhoz az élményhez.

Frank Miller: Dögivel vannak benne olyan pillanatok, mert annyira nem e világinak tűnnek. Amikor például lekaszabolják Benicio fejét, vagy amikor beleáll a kard a seggébe, vagy amikor Miho két karddal megszurkálja a kocsi tetejét, meg a benne ülők feje búbját. Nehéz volt visszafognunk magunkat. Adták magukat a helyzetek, egyik szaftos likvidálás a másik után.

MN: Tarantino “vendégrendezőként” vett részt a filmben. Melyik epizódot forgatta?

RR: Az autós jelenetet, amikor Benicio fejéhez nyomják a pisztoly csövét, ő meg csak nyomja a szöveget. Úgy gondoltam, Quentin is szívesen kipróbálná, milyen digitális effektekkel dolgozni.

MN: Nem rivalizáltak a színészek egymással? Hiszen simán eljátszhatták volna egymás szerepét.

RR: Mert a film tele kemény-fiúkkal, de a kezdet kezdetén tudtam, hogy Marv szerepére Mickey Rourke az ideális.

MN: Michael Madsen azt híreszteli, hogy ő akarta a szerepet.

FM: Naná, hogy most már ezt mondja!

RR: A Kill Bill 2. premierjén találkoztam vele. Le volt eresztve, még nem heverte ki a repülőutat, fekete szmokingot, fehér inget viselt, és tök úgy nézett ki, mint egy fekete-fehér képregényfigura!

MN: Mi volt a kulcs Frank Miller képregényeihez?

RR: Ha kinyitod, azonnal láthatod, hogy a figuráit mindig a kép közepén és szemből mutatja. A háttér mindig másodlagos, néha elég kevés részlet van kidolgozva bennük. Először a képi világ ragadja meg az olvasót, mert annyira őrültnek tűnik, aztán figyelsz csak fel arra, hogy sztori is van. Amikor belevágtam a filmbe, tudtam, nem kell aggódnom amiatt, hogy a képregény rajongói azt mondják: “Csak ennyit tudott kihozni belőle?” A nézők a karakterekre fognak emlékezni, Mickey Rourke-ra, Elijah Woodra meg a sztorira, amihez nekem nem kell sokat hozzáadnom. Viszont ezen-felül felturbózom a látványt, és abban olyan messzire mehetek el, amennyire csak akarok.

FM: A negyvenöt millás határig.

RR: Jó ötletnek tűnt ez az adaptáció. A film 99 százalékát zöld vásznak előtt forgattuk. Ha netán menet közben kifogyunk a pénzből, legfeljebb több feketét teszünk a háttérbe…!

MN: Akadt bármilyen elem a képregényekben, amit a technikai nehézségek miatt képtelenség volt filmre vinni?

RR: Az egyik beállításban vér fröccsen a lány arcára. Bármi menjen a képedre, törvényszerűen pislogni fogsz. Ezért felvettük az arcát pislogás nélkül is, és az utómunka során ezzel cseréltük le a pislogást. Ezenkívül minden simán ment.

MN: Frank, milyen volt rendezni?

FM: Kis időbe telt, mire rájöttem, hogy ugyanazok a szabályai a filmkészítésnek és a képregényrajzolásnak. Állandóan Robert fülébe sutyorogtam, mit kellene csinálnia Mickey Rourke-nak. “Szerintem nem érzi ezt a jelenetet” Mire ő: “Miért nem mondod meg neki te?” Összeszedtem magam, odakullogtam. Mickey rám néz, és a jellegzetes mély hangján így szól: “Mit akarsz???” Csak annyi jött ki a számon: “Rendben”, és elsomfordáltam. Néha nagyon mérges voltam rá. A kis kutyuskája ott volt a kezében, amikor az utószinkront csináltuk. A filmben is lehet hallani a horkolását. Kedvem lett volna kinyírni a kis dögöt! Emlékszem, az elején Robert győzködött, hogy vállaljam el a társrendezőséget. “Mi a fenét akarsz, íróként ülni a sarokban és szendvicseket majszolni?” Mert a forgatásokon ezt történik az írókkal általában. Az volt a kikötésem: a filmnek az legyen a címe, “Frank Miller's Sin City”. Robert azonnal bólintott. Korábban sok cuccomat adtam már el Hollywoodnak. Ma szeretném őket viszszakapni.

RR: Nem erőltetek semmit, nálam a gyorsaság a dolgok természetes tempója. A zöld vásznak előtt egyébként is mindent seperc alatt le lehet forgatni, nem kell arra várni, hogy kisüssön a nap vagy felépüljön a díszlet. Oké, ez a jelenet megvolt, mi jön most, és már kezdjük is, mindenki egyfolytában a műteremben marad. A legtöbb “nagyfilm” iszonyatosan rosszul szervezett produkció, még ha a színész jelenetei nem többek 8 napi munkánál, akkor is ott tartják 5 hétig, mert annyira szét van szórva minden, sok az üresjárat. A színész állandóan visszavonul a lakókocsijába, és nincs jobb dolga, mint hogy felvágja az ereit.

MN: A képregényhős Elektra a te agyszüleményed. Mit szóltál a moziváltozathoz?

FM: Tudod, Elektra a lányom. Mindig is szeretni fogom. De mocskos kis kurva lett belőle, és most már mindenkivel lefekszik! Többé nem vagyunk beszélő viszonyban.

MN: Az új Batmanben részt vettél?

FM: Az Elektra egy korai forgatókönyv-verziójánál közreműködtem, a Batmannél dettó. De akkor még Darren Arronofsky (Pí; Requiem egy álomért) rendezte volna. Így amikor ő kilépett a filmből, logikusnak tűnt, hogy egy másik képregényfickót szerződtetnek. Egy valag pénzt fizettek kárpótlásként, úgyhogy nem panaszkodhatok.

MN: Robert, főiskolás éveidben rendszeresen publikáltál képregényeket a Daily Texan nevű hírlapnak. Megmutattad ezeket Franknek?

FM: Láttam őket, egész jók, tele vannak szép nagyra nyílt japán szemekkel!

RR: Az első két rövidfilmem animációs volt. A tanórákon fogtam a szótárakat, mert azokban nagy volt a lap szélén a margó, és minden oldalra rajzoltam, egy-egy mozgásfázis eltéréssel. Végigpörgetve a lapokat kijött egy kis rövidfilm. Ezzel szórakoztattam a haverjaimat.

MN: A folytatás már be van ígérve. Új dolgokat írtok hozzá, vagy a már létező képregényekből dolgoztok?

RR: Új és régi, a kettő keveréke.

Kriston László
Magyar Narancs
2005. június 2.