Pókember 3 (Figyelõ)

Pókember 3 (Figyelõ) Már a mozikban: Pókember 3.

A most trilógiává bõvülõ saga fõhõse, a felhõkarcolók között lengõ ízeltlábús képességû fiú leginkább a saját démonjaival és kétségeivel hadakozik. Pedig jól tenné, ha összeszedné magát, hiszen új gonoszok költöztek a városba.

A nagy képregény-átirat dömpingben – hogy csak az utóbbi évek termésébõl szemezzünk: 300, Superman visszatér, X-Men – Az ellenállás vége, Batman: Kezdõdik!, Fantasztikus négyes és Sin City – A bûn városa – elérkezett az ideje annak, hogy (momentán) trilógiává kerekedjen a mutáns óriáspók csípte Peter Parker sagája (azért momentán, mert már érik a negyedik, legalábbis jól értesült hírforrások és rajongók tudni vélik).

Tagadhatatlan, a rajzos kockákat könnyedén lehet transzformálni storyboardá, ami, ugye, a film elõszobája. A Marvel Comicsos Stan Lee, aki olyan további héroszok és mítoszok atyja, mint Hulk és Fenegyerek, teremtménye új kalandjait ismételten a korábbi két rész rendezõje, Sam Raimi (Rossz álmok, Gyorsabb a halálnál) dirigálta, speciális familiáris „mörcsendájzingban”, vagyis, hogy egyik alkotótársa a bátyja, Ivan. Aki ennek elõtte már közremûködött a Pókember-képregények vászonra történõ adaptálásában (harmadik testvérük a jobbára a Xena-tévésorozatból ismert színész, Ted).

Sam Raimi, a Pókember 1-2. rendezõje, társ-forgatókönyvírója a sugárfertõzött ízeltlábú megmarta mutáns legényember rajzolt alapjához hûen – talán túlságosan is – ragaszkodva harmadjára az eddigi legnagyobb megpróbáltatásnak veti alá a hõsét. A Peter Parkerbõl lett „emberi pókot” nem a hasonlóan szuperképességû gonosz rosszakarói sodorják a legkomolyabb bajba, hanem önszíve. Felbukkan ugyanis egy szépleány, a metropolisz rendõrfõnökének a gyermeke, Gwen (Bryce Dallas Howard), aki felülírja a fiúnak a nagy szerelme, Mary Jane (Kirsten Dunst) iránt táplált érzelmeit; ráadásul az apja pusztulása miatt nekibúsult és bosszú-ittas egykori jó barát (James Franco) nem állt el a megtorlástól, és magára ölti a Zöld Manó páncélját.

A bajokhoz társul, hogy egy távoli tengerparton bujkáló szökött rab is fenyegetõ veszélyeket hordoz, nemkülönben egy szaglászó firkász-detektív, és elõkerül egy rend – egyébként nagyon dögös – fekete pókember-mez, ami nem pusztán külsõre, hanem belsõleg is átalakítja a Pókembert. Ezekhez képest a Homokember (Thomas Haden Church) és Venom (Topher Grace) jelentette galád ármánykodás (a világuralom, persze) szinte már-már csekélység, bohó gyermeki játszadozás.

Az amerikai premiert megelõzõen a világban nyolc ázsiai országban debütáló harmadik rész a maga félmilliárd dolláros költségvetésével minden idõk (jelenleg) legdrágább akciófilmjének számít, de az elõjelek kedvezõek (pláne, hogy a korábbi epizódok is busásan megtérültek), a Pókember 3. Japánban tartolt, Dél-Koreában és Hongkongban pedig a valaha volt legjobb nyitónapot produkálta (és többet hozott a konyhára, mint az elõzõ részek együttesen). A pók-mozi azonban megosztja a fanok népes táborát.

Akad, aki szerint túl sok a líra (a vacakolás meg az érzelem) – ebben szerintünk is van némi igazság –, mások ellenben úgy látják, a hõs érettségéhez és összetettebb jelleméhez tartozik a „hamleti önmarcangolás” (na jó: a lágyabb és intellektuálisabb vonulat megerõsödése). Mindenképpen újdonságnak mondható, hogy a tétovázó és leginkább saját magából fakadó kétségektõl és sötétségtõl gyötört (ógörög mintákon alapuló) pozitív figura ekkora hangsúlyt kap (Raimi mintegy órát szán erre a két és fél órás játékidõbõl). Pánikra azért semmi ok sincs: izgalmas látnivaló, szemkápráztató akciójelenet van a filmben bõven.

Forrás: fn.hu