[toc](Miner) Amikor annak idején felröppent a hír, hogy Michael Bay rendezi a Transformers filmet, elfogott a kíváncsiság: vajon az akciófilmek pápája mit kezd egy olyan történettel, amelynek főszereplői idegen bolygóról érkezett, autókká és más járművekké átalakulni képes robotok? A Transformers-hívők most minden bizonnyal – és teljesen jogosan! – egy emberként hördülnek föl, de talán ők is beismerik (vagy nem), hogy ami papíron jól mutat és működik, az teljesen másképpen fest a való világ díszletei közt. A Transformers egy kultstátuszú, saját, részletekbe menően kidolgozott univerzummal bíró képregény-sorozat, aminek filmre viteléhez nem kevés bátorság szükségeltetett. Bay mégis megcsinálta. Olyannyira, hogy immár harmadszor aprítják egymást kicsiny bolygónkon az Autobotok és az Álcák, s egyben biztosak lehetünk: itt kő kövön nem marad!
Már az első rész kezdő képsorai meggyőztek arról, hogy Bay-nek sikerült áttörnie a valóság és a fantázia közti vékony és varázslatos határt, és valami hihetőnek tűnő és valódinak látszó produktumot az asztalra tennie (a militarista A Sólyom végveszélyben-feeling egyértelműen jó választásnak bizonyult). A Transformers első részének is megvoltak a maga hibái, amelyeket a második rész tovább mélyített – elsősorban a történetvezetés, az olykor debil humor és a követhetetlen vágás -, szerencsére a harmadik etap ezek némelyikén javított.
Mindenképpen a harmadik rész pozitívumai között lehet említeni a történetvezetést, amiben az előző rész elvérzett. A film kezdése csillagos ötöst érdemel: a hidegháborús űrprogram valódi célja, a remek dokumentumfilmes montázsok, a CGI-vel kipreparált volt amerikai elnök és a hozzánk közeli, ukrajnai esemény magyarázata felkelti az ember érdeklődését a sztori iránt, és egyfajta mankóként szolgálnak, hogy el tudjuk helyezni a történéseket a mi kis realista világunkban, és jobban magunkénak érezhessük a történetet. Semmi bajom a Witwicky-szállal sem. Shia LaBeouf a korábbi részekben megszokott színvonalon teljesít, immár az Élet rögös talaján próbálva megállni, mint állás után kajtató pályakezdő. Még némi nosztalgikus érzéseket is keltett bennem, hiszen ezzel mindannyian megbirkózunk életünk során. Hiteltelennek és abszurdnak csupán Carlyval való kapcsolata tűnik: a dögös, jól kereső csajszi tartja el a lúzer barátját… na neee, akkor már inkább jöjjenek az autóvá átváltozó robotok! Mindenesetre most már megértem, mire figyelt föl Michael Bay Rosie Huntington-Whiteley-vel kapcsolatban: jeles rendezőnk nem rest minden domborulatát megmutatni 3D-ben. Sajnos, nem is tudunk meg sokkal többet Huntington-Whiteley kisasszonyról, hiszen sem mélyebb karakterábrázolást igénylő szerepe, sem a hozzá való tehetsége nem adatott meg.
Mellékszerepekre néhány nagyobb kaliberű színészt sikerült szerződtetniük, akik brillíroznak is rendesen. John Malkovich egyszerűen fantasztikus Witwicky mániás főnöke szerepében, még akkor is, ha a végén játéka ripacskodásba csap át (elárulná valaki, mi értelme van a Witwicky lakásán lezajló jelenetének, amikor látni akarja Űrdongót?!). Frances McDormand, aki a Fargoban való alakításáért Oscar díjat kapott, szinte lubickol a rendkívül szigorú Marissa Faireborn szerepében. A hölgynézők nagy örömére sima modorú sármőrként ismét a vásznon láthatják Patrick Dempsey-t (A boldogító talán, A Grace klinika), aki szintén profi alakítást nyújt. Örömmel üdvözöltem Buzz Aldrin cameóját: ő volt Neil Armstrong űrhajóstársa az első holdraszálláskor, a filmben pedig napjainkban jelenik meg – köszönet illeti meg, hogy jelenlétével emelte a produkció fényét.
A korábbi részek túlélői is visszatérnek: Simmons ex-ügynökként John Turturro, akinek most kevésbé idegesítő a karaktere és elitkommandósként Josh Duhamel – nélküle, úgy látszik, már nem lehet rommá amortizálni egy várost! Witwicky szülei is megjelennek a színen két rövid jelenet erejéig, de szinte semmit sem tesznek hozzá a sztorihoz: ha a jeleneteik kimaradnak, nem is tűnt volna föl (Malkovich figurájával is ugyanez a bajom).
A filmidő előrehaladtával kezd szétesni a történet, hogy a film végi nagy akciójelenetre már ne is maradjon semmi más, csak a látvány. A film teljes hosszához viszonyítva az Álca-invázió csaknem olyan rövid, mint az előzetesben. A valódi küzdelem azonban csak ezután következik, és akkor aztán rendesen tönkrevágják nekünk Chicago-t. A történet teljesen logikátlanná válik, és szánalmasan blőd forgatókönyvi megoldásokat alkalmaznak – a szöszi Megatronnak szánt nagymonológjánál még csak a fejemet fogtam, de Patrick Dempsey újságpapíros jelenete láttán egy emberként röhögött velem kínjában az egész mozi!
Magával a látvánnyal nem volt baj, a megszokott Bay-i látványorgiát kapjuk a pénzünkért. Ráadásul a film nagyobbik részét Vince Pace és James Cameron által fejlesztett 2 és 3D-s kamerarendszerrel vették föl. A PACE 3D kamera forgott tehát általában, csupán a jobb képminőséget vagy lassításokat igénylő jeleneteknél használták a hagyományos 35 mm-es anamorph filmet, amit aztán utólag konvertáltak 3D-sre.
Bay különös vonzódása az autókhoz – most az Autobotoktól elvonatkoztatva – ismét tetten érhető: korábbi filmjeinél (A sziget, Bad Boys 2 – Már megint a rosszfiúk) is megfigyelhető, hogy szinte majdnem csontra ugyanazt az autóüldözéses jelenetet forgatja le újra meg újra – a Transformers 3-ban robotokkal felspécizve. Azt hiszem, Bay autófetisiszta lehet.
A film végi csúcsjelenet engem erősen emlékeztetett A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó befejezésére. A humorfronton pedig bebizonyosodott, hogy a kevesebb néha több – vagy legalábbis jobb.
A filmforgatás során több baleset is történt. A legismertebb eset washingtoni, amikor a forgatási helyszínre egy rendőrségi jármű tévedt be, és karambolozott Űrdongó „földi megtestesülésével”, egy 2011-es Chevrolet Camaroval. Korábban pedig egy statiszta sérült meg súlyosan egy leszakadó kábel miatt: agykárosodással és részleges arcbénulással távozott végül a kórházból.
Meglepő tapasztalattal gazdagodtam a film nézése közben: a Transformers 3 az első mozi, amin majdnem elaludtam. Így még sohasem jártam! Megjegyzem, ezzel elsősorban nem a filmet szeretném minősíteni, bár valószínűleg a néhol követhetetlen vágások eléggé lefárasztották a szememet, aminek lehetett a következménye – az elmúlt, pár órás alvást nyújtó éjszakákkal karöltve -, hogy alig bírtam nyitva tartani azokat. Hatalmas ásításokkal próbáltam elűzni a fáradtságot, amivel minden bizonnyal sokkoltam a közelemben ülőket – épp a film leglátványosabb, legizgalmasabb jelenetei pörögtek.
A Transformers 3-at jól induló, majd darabjaira hulló történet és állkoppantó látvány jellemzi, bár a Chicago-ban zajló robotharc engem erősen emlékeztetett az első rész hasonszőrű jeleneteire. Egyetértek azzal a véleménnyel, hogy a harmadik rész minőségileg valahol az első rész és A bukottak bosszúja közé tehető, de inkább az első részhez tendál. A film végi „haddelhadd” azonban nem nyerte el teljes egészében a tetszésemet (talán mert félig átaludtam?!). Ennek ellenére alapjaiban korrekt nyári popcorn mozi született, elsősorban azoknak, akiknek a korábbi részek is bejöttek (akiknek nem, azok meg úgysem ülnek be erre sem). A 3D-s szemüveg mellé viszont – a gyors vágások miatt – mellékelhetnének vagy valami szemcseppet vagy szemhéjkitámasztó pálcikákat. A hozzászólásokban pedig várnám a Ti véleményeteket (szedjük ízekre vagy a filmet vagy a kritikust, ahogy a robotok szedték szét a várost!), pro és kontra! Értékelés: 7/10 (filmtrailer.hu)