Szaggatott vonal

Helyzetjelentés a magyar rajzfilmről

A beszélgetés résztvevői: Jankovics Marcell és Reisenbüchler Sándor (Pannónia Filmstúdió), Nepp József és Ternovszky Béla (Stúdió 2), Varga Csaba (Varga Stúdió), valamint Varga „Zerge” Zoltán képregényrajzoló (Kretén Magazin), szabadúszó rajzfilmes.
[…]
– Sokan rokon művészetnek tartják a rajzfilmet és a képregényt, hiszen mind a kettőt rajzolják és mind a kettő történetet mesél el. Mi az oka annak, hogy a magyar rajzfilm alkotói eddig keveset próbálkoztak képregénnyel? Mennyire van átjárás a két művészet között?

Varga Zoltán: Sokan gondolják úgy, hogy képregényrajzoló az lesz, akinek nincsen tehetsége rajzfilmhez vagy grafikához. Szerintem ez nincs így, én például előbb jutottam a képregényhez, mint a rajzfilmhez, és később is párhuzamosan foglalkoztam mindkettővel. Képregényt még jobban is szeretek rajzolni, mint rajzfilmet csinálni, mert nagyobb kreativitást igényel, több szabadságot ad. A magyar képregényre nem a szakmai tudás, hanem inkább a pénz hiánya kényszerített ilyen sanyarú sorsot. A rajzfilmet a nyolcvanas évek végéig államilag dotálták, a képregény viszont nem kapta meg még a kellő kezdő lökést sem, eladni meg képtelen volt magát. Kevés újság foglalkozik képregénnyel, s amelyik igen, ott az anyagi feltételek nem túl jók. Éppen ezért a képregény kultúrája sem tudott kialakulni, az emberek még nem tudják, hogy képregényt olvasni nem bűn vagy gyerekes dolog. Ahogy ismerem a magyar képregényrajzolókat, egyik sem a rajzfilmből vándorolt át. Tényleg nincs nagy átjárás.

Ternovszky: Egy képregényt sokkal nehezebb megrajzolni, mint egy rajzfilmet, ugyanis fegyelmezettebben kell dolgozni. Minden egyes rajznak sokkal precízebbnek kell lennie, mert akár órákig is nézegethetik, visszatérhetnek rá, miközben a mi rajzainkból egy másodperc alatt huszonnégy villan el. A lényeg, hogy kifejezzék a cselekményt; gyakran erény a lazaság. Mivel darabszámra rengeteg rajz készül egy rajzfilmhez, egy-két elvetélt művészi próbálkozáson kívül fel sem merül senkiben, hogy egy képregény precizitásával és részletességével dolgozza ki rajzfilmjét, különben semmi sem készülne el időre. Arról nem is beszélve, hogy az egyes rajzok több ember kezén mennek keresztül, amíg végleges állapotba kerülnek: háttérrajzoló, kulcsrajzoló, fázisrajzoló, kihúzó, kifestő. A képregényrajzoló mindezt egyedül kénytelen megoldani.

Nepp: Alapvető szakadék tátong a képregény mozgássá alakítása és a rajzfilmkészítés között. A képregényben legfontosabb az a vonal, mely a két rajzot elválasztja egymástól. Ha ezt összekötik mozgássá, abban a pillanatban megszűnik a meglepetés ereje, a következő rajz újdonsága, hatásossága, drámaisága, helyette egy folyamatosan csörgedező, unalmassá váló patakot kapunk: ki kell tölteni filmes ötletekkel ahhoz, hogy filmként is érvényesüljön.

Varga Csaba: Az animációs filmnek és a képregénynek az égvilágon semmi köze nincs egymáshoz, lévén, hogy a filmnek a legfontosabb eleme a folyamatos jelen idő. Még a képes forgatókönyv is, bár emlékeztet a képregényre, egyáltalán nem az, mert a magyarázó feliratok is az idő múlására utalnak, a képregény pedig statikus, csak az időbeli ugrásokat tudja érzékeltetni. Ami az ugrások között történik, az a film. Ez a gondolkodásmód nem ültethető át filmre. A képregény éppolyan kifejezési eszköz, mint a többi, a maga nemében egyedülálló, nem lehet mással pótolni.

– Milyen jövője van a rajzfilmkészítésnek mint mesterségnek? Meg lehet-e szerezni hozzá a képesítést Magyarországon, biztosított-e az utánpótlás?

Varga Zoltán: Ha valaki rajzfilmes akar lenni, a legalsó lépcsőfokról kell kezdenie, részt kell vennie egy tanfolyamon, ahol megtanítják a fázisrajzolásra. Később az évek folyamán, ahogy egyre jobban belelát a folyamatba, lehet animátor is, majd storyboardos. A fázisolás csak kevéssé elégíti ki a fantáziadúsabb emberek kreativitását, majdhogynem rabszolgamunka; a storyboard ezzel szemben izgalmasabb műfaj, nagyobb alkotóerőt feltételez. Főiskolai képesítés nem kell, itt az a fontos, hogy ha valaki megkapja egy filmnek a figuravázlatát, le tudja rajzolni, miképpen mozognak a térben, úgy, hogy közben a karakterek is megmaradjanak. Nem teszi túl vonzóvá ezt a pályát, hogy viszonylag nagy befektetés ellenében sokáig nagyon alacsony az elismerés foka: jó, ha a nevünk rákerül a stáblista aljára. Nehezen tudnám magam egy ilyen munkakörben elképzelni egy életen át, talán ezért lettem képregényrajzoló is, és talán ezért is akadozik az utánpótlás.
[…]

Tóth András György
Filmvilág
1999. augusztus

A fenti szöveg a teljes cikknek azt a részét tartalmazza, melyben szó esett a képregényről. A teljes beszélgetést ittlehet elolvasni.