Sushi Strip kritika

Sushi Strip kritika

Van egy képregény az utóbbi másfél év magyar termésében, amely egyszerűségével hódít. Fekete-fehér, kisebb, mint egy A4-es lap, még harminc oldal sincs. Ám az első képkockától a hátsó borító fülszövegének utolsó betűjéig látszik rajta, hogy alkotói tisztában vannak azzal, mit vállaltak, és a vállalt feladatot – se többet se kevesebbet – hibátlanul teljesítik. Nem véletlen, hogy az első kiadás kétszáz példánya már a megjelenés napján gazdára talált, s valószínűleg hasonló sors vár az utánnyomásra, valamint a második számra is.

Mert mi is az a Sushi? Három képregény egy nagy adagnyi őrültséggel fűszerezve, Geek (Ábrai Barnabás) és barátai (ebben a számban még csak a Fenantren fedőnevű grafikus működik közre, de a hírek szerint a második részben még több szerzővel találkozhatunk) tolmácsolásában. Geek műveivel ha máshol nem is, az art.rpg.hu galériájában biztosan találkozott az rpg.hu közönsége, de aki az elmúlt években vagy papíron, vagy az interneten magyar képregényt olvasott, az is ismerőseként köszöntheti újra a jellegzetes stílust.

A füzet három történetet tartalmaz. Az első, a Bábel 2012, melyet már a Torony című tematikus tárlaton is láthattak az érdeklődők, megdöbbenti az olvasót. Egyrészt ott van a képi történet, egy akciójelent, sok vérrel és robbanással: egyszerű, mint a faék. Látszólag szöges ellentétben áll ezzel a szöveg: torz, PR-ral fertőzött hittérítő duma tör elő minden szereplő szájából. A feszülő izmok és bullet-time, a blődségüktől reális ateista és álvallásos szövegek fura egységbe rántják össze a művet, és innen már tényleg a végső, megkönnyebbült megoldás az utolsó oldal egyetlen, hatalmas képkockája.
Ugyanakkor néhol fájóan banálisra sikerülnek a főszereplő ideológiai szólamai, de ettől csak erősebbek lesznek azok a hajmeresztő beszólások, amiket a többi szereplő követ el. Ezzel az lehet a probléma, hogy a hatása olyan, mintha a főszereplőn keresztül mag az alkotó szólt volna be az illetékeseknek, csak jó közhelyesen, és a mellékszereplői néhol ledumálják az oldalról. Összességében azonban jól kompenzálnak a szövegek, de legközelebb talán lesz ez jobb is. Grafikailag jól felismerhető, egyedi stílust képvisel, és csak néhány helyen áll hadilábon az anatómiával. Érzésem szerint erre a részre még gyúrnia kell egy kicsit, de persze ez sem ront annyit, hogy csökkentse a képregény élvezeti értékét: képileg és elbeszélésileg koherens, korrekt darab.

Rorimack / Herbie teljes kritikája elolvasható az lfg.hu-n.