Marko Somborac: Az államfői kabinetből üzentek, hogy ideje lenne valami politikai témát is feldolgozni, és ne csak az arckrémekkel foglalkozzak
Nem túlzás azt állítani, hogy sokan, amikor kézbe veszik a Blic napilapot, először a harmadik oldalra lapoznak, ugyanis ezen az oldalon található Marko Somborac karikaturista képregénye, amelyben a szerző egyszerre humorosan és kritikai éllel veszi célba a belgrádi politikai elitet. A karikaturista 1976-ban született Smederevóban, Belgrádban a Képzőművészeti Főiskolán szerzett oklevelet. 2005-ig főleg képzőművészként, képregényrajzolóként dolgozott, de megfordult a tv- és a reklámszakmában is. Első Blicstripje 2005. december 12-én jelent meg és a legutolsó kiállításán, amely a BELEF fesztivál keretein belül nyílt meg a múlt héten Belgrádban, az eddig elkészített 1500 karikatúra közül 81-et tekinthetett meg a nagyérdemű.
Hogyan került Szerbia egyik legeladottabb napilapjának hasábjaira?
– Kiskorom óta rajzolgatok, édesapám pedig karikaturista volt, miután pedig ráakadtam édesapám Ošišani Jež és Politikin Zabavnik gyűjteményére, mi mást tehettem, minthogy magam is tollat ragadtam. A legenda szerint úgy jutottam be a Blic napilapba, hogy aznap, amikor karikaturistát kerestek és felhívtak minden lehetséges személyt, csupán én voltam otthon. Egy másik – az előzőnél sokkal érdektelenebb – legenda szerint két, a Blic napilapnál dolgozó ismerősöm ajánlott be. A lapban a karikatúráim a harmadik oldalon jelennek meg, és azt az oldalt is csak azért kaptam meg, mert a címoldalért követelőztem.
Mi változott meg az elmúlt hat évben, vagyis amióta a Blic napilapnak dolgozik?
– A munkát figyelembe véve, sokkal nehezebb dolgom van, mint 2005-ben. Anno elég volt lerajzolnom Koštunicát, aki alapból vicces, mellé meg esetleg Mihajlovot (Dejan Mihajlov, a Szerbiai Demokrata Párt tisztségviselője, a volt kormány főtitkára) és kész volt a képregény. Ma meg rajzolhatom Borist, Krkát, Mrkát, meg a többieket a végtelenségig.
Mennyire megterhelő naponta új és szellemes képregényt kitalálni?
– Rettentően nehéz. A képregényeimet este készítem el, a lapzárta után. Átböngészem a következő napi újságot és ha megfog egy cikk, akkor szerencsém van, ha nem, akkor pedig addig agyalok-agyalok, amíg eszembe nem jut egy éppen aktuális téma, vagy egy olyan dolog, amely másnap fog megtörténni és érdemes megkommentálni. Lényegében így, elhúzódva készülnek el a karikatúráim, de mindig sikerül időben, nyomtatás előtt befejeznem munkámat. Sokkal több időt töltök el agyalással, gondolkodással, hogy mit, hova, mikor, hogy ezt a témát, vagy amazt dolgozzam fel, mint amennyit magával a rajzolással. Ugyanakkor bármennyire jól begyakoroltam már a rajzolást, még mindig az a munka neheze, igaz, az állandó töprengéshez képest, hogy mit rajzoljak meg, sokkal egyszerűbbek tűnik. A rajzolással egy-két órát bíbelődöm, míg a töprengés kitölti az egész napomat, holott az utóbbi nem feltétlenül jelent százszázalékos sikert.
Céltáblája általában a hazai politikai elit, akiket igen kritikus módon ábrázol. Hogyan fogadják az Ön által elkészített görbe tükröt?
– Koštunica azt hajtogatta, hogy több pozitív hírt szeretne látni a rajzaimban, nem csak negatívat, míg Tadić azt javasolta, hogy foglalkozzam stratégiai témákkal, pedig amikor a kabinetjében fogadott sokkal szívélyesebb volt velem. Most már ott tartunk, hogy számos politikus azt mondja, tetszik a képregényem, csupán Krkobabić nem szeret engem. Na de mit tegyek? Egy ideig panaszkodtak a szerkesztőségben, hogy miért így rajzoltam, vagy úgy rajzoltam, sőt az államfői kabinetből is üzentek, hogy ideje lenne valami politikai témát is feldolgozni, és ne csak az arckrémekkel foglalkozzak, de megunták.
Fenyegetőleveleket kapott már?
– Nemrég számoltam be a sajtónak azokról a név nélküli fenyegetőlevekről, amelyekkel nap mint nap tele van a postaládám. Vajon kiktől kaphatom őket? Íme néhány újabb: „Komám, ha így folytatod, arckrémmel kapsz a fejedre!”, „Egy nap elnyelhet a nagy semmi, amikor a sötétben megtámad a speciálisan idomított zsiráfom!”, „Elég legyen a kávéfőzős poénokból, mert hozzád vágok egy vízforralót!”…
Ki a kedvenc karaktere?
– Koštunicát szeretem a legjobban. A humor és a képzőművészet oldaláról egyaránt ő a befutó.
Milyen érzés tudni, hogy sokan a Blicstrip miatt elsőként a harmadik oldalt lapozzák fel?
– Most, hogy emlékeztet rá, rendkívül jó érzés. De sohasem gondolok erre, hanem mindet beleadok a munkámba, és lesz, ami lesz.
Ha ma kerülne döntéshelyzetbe, elfogadná ugyanezt a munkát?
– Mi az hogy!
Diósi Árpád
Magyar Szó
2011. július 30., szombat