Egy kacsa szív-e?
Az alapszituáció a szokványos fantasy elemekre épít: várúr várral, vár kazamatákkal, kazamaták kincsekkel és szörnyekkel, és persze hős lovagok hosszú sora, akik legalább annyira pénzéhesek, mint hősiesek. A kezdeti idillt azonban hamarosan megtöri pár mogorva, csuklyás, repülő polip, akiknek feltett szándékuk, hogy megszerezzék a várat: kazamatástul, kincsestől, ám lehetőleg kóbor lovagok és főként várúr nélkül. Főgonoszgyanús főgonoszok ők, akiket meg kell állítani. Ám a megmentésre kiszemelt vakmerő vitéz véletlenül beadja a kulcsot (egy hangos „Zongo!” kíséretében), így az egyik udvaronc kényszerül beugrani az ő helyére: Herbert, a kacsa. Neki aztán biztosíték gyanánt kitépik a szívét, nehogy meggondolja magát és cserbenhagyja a tornyot és annak lakóit. Mellé szegődik még útitársul Marvin, a vegetáriánus sárkány, és kettesben szállnak szembe a félelmetesen gusztustalan ellennel.
A képregény legnagyobb erénye a humora, mely fantasztikus lendületet és bájt kölcsönöz neki. A Torony világa egy szempillantás alatt magába szippantja az olvasót, és úgy tálalja a megszokott és elvárt dramaturgiai elemeket, hogy azokat jó adag öniróniával fűszerezi. Sfar képregénye bátran állít görbe tükröt a kliséknek, de teszi ezt olyan szeretetreméltó és humoros módon, hogy az ember egy pillanatig nem érzi bántónak a gúnyt. Az első ránézésre gyermetegnek tűnő rajzok pedig kitűnően asszisztálnak a poénokhoz, és épp csak annyira gyermetegek és infantilisek, amennyi ahhoz szükséges, hogy a szöveg mellett a képi megvalósítás is ugyanazt a görbe tükröt tarthassa maga elé.
Összességében elmondható, hogy az elmúlt év legszerethetőbb képregénye bizony csak akkor tárja fel valódi értékeit, ha az olvasónak van bátorsága alámerülni a világába, és nem ítél túl elhamarkodottan, ahogy csaknem én is tettem. Merjünk hát a borító mögé nézni, és nevessünk együtt, hogy aztán közösen várhassuk türelmetlen izgatottsággal a folytatást!
Árva-Szabó Péter
Panel
1. szám
2006. március
14. o.