A klisék mesteri játékosa

Thriller és love story lobbanékony keveréke volt Jerome Salle első rendezése, az Anthony Zimmer. Most már komplex összeesküvéses-akciódrámát rendezett Philippe Francq Largo Winch című képregény szériájából. Salle szerint a siker titka, hogy jól kell játszani a klisékkel. A rendezővel és a főszereplő Tomer Sisley-vel Párizsban beszélgettünk.

Jerome, az Anthony Zimmer sikere után miért pont egy képregény adaptációra vállalkoztál?

Jerome Salle: Mert remek történet, és én ezeket keresem. A film számomra egy remek történet elmesélése. A Largo Winch ráadásul pazar thriller, tehát nem áll messze a szívemtől. Mindemellett egy élettörténet, ami számos izgalmas dolgot tár fel a gazdaság és a politika kapcsán.

Mi volt a koncepció a négy képregény összegyúrásánál?

J. S.: Számos elemet ki kellett hagyni, de teremtettünk újakat is, ez normális egy műfaji átültetésnél. Nem az a legfontosabb, hogy szóról szóra ugyanazt forgassuk le, hanem hogy hűek maradjunk a forrásanyag szellemiségéhez. Ebben segítségünkre volt Philippe Francq, a képregény megalkotója, részt vett a munkában, de mindemellett szabad kezet adott nekünk.

És mit jelent neked a Largo Winch? Mi lenne ez a szellemiség?

J. S.: Egy olyan ember élettörténete, akinek adott a sors egy óriási kihívást, aminek minden átlagember örülne, de ő küzd ellene. Olyan, mint Michael Corleone dilemmája a Keresztapában. Igazi antihős.

Ilyen esetekben rengeteg klisét kell használni. Különösen manapság, amikor antihősnek lenni igazán sikk.

J. S.: Ez most sem volt másképp. Akkora klisékkel kezdünk, hogy az már ordít. A legegyszerűbb hősábrázolással indítottunk: egy izmos férfi megment egy nőt. Ez szándékos döntés volt, mivel a film pont a személyiség megtalálásáról szól. Az utolsó jelenetekig nem is tudja, hogy ki ő valójában, ezért is követ el sok-sok hibát. Egyáltalán nem baj, ha egy mozi ezeken alapul vagy ezzel kezdődik, az viszont már igen, ha klisével végződik.

Tomer Sisley: Largo tulajdonképpen felnőtt testbe zárt gyerek. Ez nem is csoda, mert ellopták tőle a gyermekkorát, kilencéves korában eljön érte egy férfi, aki azt állítja, hogy ő az igazi apja. Az addigi felhőtlen fürdőzésnek és játéknak egy csapásra vége. Arra kell készülnie, hogy egy óriási vagyont kezeljen és akár országok sorsát is befolyásolja. Elvesztek az álmai.

Tomer, a film bizonyos részében horvátul beszélsz.

T. S.: Igen, de nem beszélem a nyelvet. Csupán megtanultam a dialógusokat.

J. S.: Már így is beszélsz négy nyelvet.

T. S.: De nem horvátul! Egyébként nem volt olyan vészes bevágni a szöveget, mert pontosan tudod, hogy mit jelent, ismertem minden egyes szót, igaz, a nyelvet valóban nem beszélem, nem használom. Megtanultam a nyelvtani szabályokat, ismerem a mondatképzést, most már akár fejből is megoldanék hasonló beszélgetéseket.

Jerome, az Anthony Zimmerben nagyon sok konkrét Hitchcock-utalást láthattunk. A Largo Winch-re viszont mintha John Woo munkásságát használtad volna fel.

Igen, mert van egy nagy verekedés egy hongkongi felhőkarcoló tetején, amit helikopterrel rögzítettünk. Ez tényleg John Woo-s! Viszszatérve az Anthony Zimmerre: az tulajdonképpen egy műfaji gyakorlat volt, ezért is állt módomban a Hitchcock-elemek intenzív használata. A Largo Winch esete más, egy igazi keverék, sok rendező keveréke. Olyan rendezők hatottak rám, akik az akció mellett épkézláb történeteket tudnak ábrázolni, fenn képesek tartani a néző érdeklődését, szimpátiáját. Michael Mann ilyen.

Nem túl veszélyes mindent belegyúrni egy filmbe? Olykor a kevesebb sokkal többet ér.

J. S.. De igen, de itt nincs erről szó. Nem baj, ha egy film több szinten működik. Mivel nagyon sokba kerül, kompromisszumra kényszerülsz, olyan dolgokat kell beleraknod, hogy minél többen beüljenek rá. Egy tini meg egy középkorú nő is. Ezt hívják szórakoztatóiparnak. De ne aggódj, ígérem a következő filmem kamara jellegű és sokkal kísérletezőbb lesz.

Hogy találtatok egymásra?

J. S.: Tomer neves stand up komikus, így abszolút nem volt egyértelmű választás. Nem sok köze volt Largo Winch-hez vagy az akciófilmezéshez, és az a szerencsés helyzet állt elő, hogy szabad kezet kaptam a casting terén, azaz nem kellett a három legkurrensebb színészre korlátoznom magam. Nagyon sokáig kerestem tehát a megfelelő színészt, még Kanadában is körbenéztem, és a próbafelvételek alapján választottam ki Tomert. Ő volt a legjobb.

Tomer, bocs a kitérőért, de egy magyar stand up komikus azt mondta, hogy mindent ott kell rögtönözni a színpadon.

T. S.: Akkor hazudott, és nagyon átejtett. Mindazonáltal a stand up comedy lényege, hogy elhitesd a nézővel, hogy valóban ott helyben improvizálod az egészet. De hogy te mindennap vicces és izgalmas legyél, az rengeteg előkészületet igényel. Igenis dolgozni kell a poénjaidon, tesztelni kell azokat, hogy hatásosak-e. Nagyon precíz munkáról van szó. Ha már megvan ez az alapod, és történik valami a helyszínen, kényszerülhetsz olyan helyzetbe, hogy improvizálj, de ez csak akkor működhet, ha biztos lábakon állsz.

A filmben improvizáltál?

T. S.: Nem. Talán egy mondatot.

Ez érdekes. Francois Ozon azért panaszkodott az Angel forgatása során, hogy az angol színészek mind tudják a dialógusaikat, és ezzel behatárolták őt.

J. S.: Megértem, a francia színészek tényleg nem szokták megtanulni a szerepet. De ez most nálunk nem működhetett volna, mert nemzetközi stábbal dolgoztunk.

T. S.: Szinte mindenkivel jól ment a munka, csak egy színésszel gyűlt meg a bajom, ő persze francia volt.

J. S.: De a nevét persze most nem mondjuk meg.

Ha már korábban szóba került a nézőcsalogatás és kompromiszszum, beszélnétek az akciójelenetekről? Biztos nem volt rá annyi pénzetek, mint mondjuk egy amerikai produkció esetén.

T. S.: Szinte aprópénzből készültek. Számomra az a meglepő, hogy milyen jól néznek ki a vásznon. Amikor felvettük őket, nem voltam egyáltalán meggyőzve. Még akkor is, ha én nagyon élveztem minden pillanatát. Öt hónapi edzés után vetettem magam bele az igazi munkába. És improvizálni itt sem lehetett.

Csákvári Géza
nol.huNépszabadság
2009. február 27.