Arctalan vezérforma karjával hadonász

Arctalan vezérforma karjával hadonász

A képregényolvasás állítólag jobb, mint a csokifagyi-evés, mert ha a végére jutsz, kezdheted elölről. A képregény olvasása a szexnél is jobb, mert nem derülhet ki utána, hogy a másiknak nem is volt olyan jó. Képregényt olvasni a politikánál meg sokkal, de sokkal jobb, mert az egyik oldal mindig teljesíti, amit a másik ígért. Az elmúlt hét végén, a budapesti Millenárison rendezték meg a második Képregény Fesztivált.

A közönség a színházteremben ül. A helyiség közepén súlyos hangtechnika feltornyozva, tökéletes multiplexeffektek nyögnek és pufognak nyolc oldalról, szavak alig hangzanak el, széles vásznon csak puska-nő-pénz. A rajzolt hősök győznek, veszítenek, a született hősök a nézőtéren ülnek, és majd kifelé menet a felállított standokon könyv alakban is megvehetik a történetet.

A fesztivál díszvendége Aleksandar Zograf szerb grafikus volt. Az ő művészneve csillogott a legfényesebben és legrejtelmesebben, lefordítva Képíró Sándor – igazi nevét nem árulja el. A szerbiai háborút szinte az ablakból nézte végig, nem futott elpusztított hidak, repülőterek romjaihoz, lakása nézőterén rajzolt rendületlenül, és az interneten küldte üzeneteit: “Az ország meztelen, már csak a bőre nyúzható le.” És Zograf kifejlesztve a történetíró manga (képregény) műfaját folyamatosan dolgozott.

– Csak később tanultuk meg, hogy mindig a krízis kezdetét a legnehezebb feldolgozni. Az első trauma után az ember rádöbben, hogy a körötte lévő dolgok visszavonhatatlanul megváltoztak, és azt már jóval könnyebb elfogadni – mondja. A képein komor emberarcok, a háttérben tank készülődik, egy arctalan vezérforma a karjával hadonász süllyedő szemétdombja tetejéről, talpa alatt emberfejek, zsákkal tolvajok iszkolnak – vagy csak költöznek? A képregényben minden lehetséges, rajtad múlik, mit látsz benne.

Zograf később a nyugalmasabb hétköznapi életet is ugyanilyen részletességgel rajzolta és kritizálta: – A szerb rulettet az újgazdagok gyerekei találták ki. Ezek a kölykök megkapták a legdrágább autókat, minden erőfeszítés nélkül. És hogy valami kihívás is legyen az életükben, kitaláltak egy játékot: teljes sebességgel hajtanak végig a belvároson, át a piroson… Fekete-fehér a hozzávaló kép.

Míg beszélgetünk, a színházteremben újabb film “dörög”, a Tom és Jerryn nevelkedett közönség elrévedve figyel: “Ez nem szoftos cucc” – súgja egyik a másiknak, kezében nem túl agyas képregénykvízt szorongat, aminek beküldésével belföldi utazást nyerhet -, majd, ha vége, lenyomjuk.”

– Ma minden fordítva van. Itt, mint bárhol máshol nyugaton, a pénz a tömegeket vakító fénylő nap. Még egy doboz ketchup is kínál vagy öt és fél milliós jutalmat leghűségesebb vásárlóinak – írja és rajzolja Zograf másik képregényében.

A képírás műfaja erősen megváltozott – magyarázza. A gyökerekre már ki emlékszik, a kódexmásolókra, akik a történelmet olykor efféle piktogramokkal dokumentálták. A divatos tömegképregény rövid és velős, a végén poénnal, olvasója szájából legalább kétszer elhangzik, hogy “de durva”. Az igényes képregény viszont nemcsak poénvadászat, ám olvasója gondolatai között legalább egyszer megfordul, hogy “ez durva”.

Zograf leginkább fekete-fehérben rajzol, azt mondja, az azért jó, mert a sötétségre hasonlít, ami a földre vetül. El lehet bújni benne – jegyzi meg, majd végigsimít fekete pulóverén.

– Azért jöttem, hogy megmutassam a magyar képregényrajzolóknak, lehet nemzetközi karriert csinálni a Balkánról is. Engem hamarabb ismertek Amerikában, mint Európában, a lényeg, hogy mindenki önmagát hozza, és soha ne adja alább. Mint nálatok is, a Balázs – Zograf ezzel kezét nyújtja, Gróf Balázs pedig adja, itt találkoztak először személyesen, Balázsnak a dicséret további lendületet ad a rajzasztalon. Elmennek dedikálni, időnként barátsággal hátba veregetik egymást, Zograf kicsit irigy, hogy Balázs hétről hétre milyen nagy példányszámú lapban jelenik meg. Aztán Zograf megy tovább Bécsbe, Balázs pedig Pécsre.

Közben a filmnek is vége, szürke szemmel ernyed a tömeg, folytathatja a kvíz kitöltését. “Milyen típusú manga az Iron Wok Jan?” – a közepesen művelt képregényolvasó erre a kérdésre azonnal rávágja, hogy “shonen”, egy nála képzetlenebb azt, hogy japán hősös, a többiek pedig bután néznek. Aki egy kukkot sem ért ebből, ne csodálkozzon, nagyjából ez az emberiség felosztása is: vannak a képregényolvasók, a képregényrajzolók, és a többiek. Annyit viszont segíthetek, hogy az inuitok eszkimók…

Horváth Júlia Borbála
Népszabadság
2006. március 8.