Gróf Balázs interjú

Gróf Balázs interjú
Személyes művek egyetlen ceruzával

Annak, aki életében átfutotta már az Est Lapok valamelyik kiadványát, nem kell bemutatni Gróf Balázst. A pécsi rajzoló 1996 óta tart képregényeivel görbe tükröt a magyar valóság elé. Olyan sorozatokat jegyez, mint a Flinter, a Rizsa vagy a Butapest. Tavaly év végén pedig munkáiból válogatáskötet jelent meg Képregények címmel.

– Magyarországon a te képregényeid jelennek meg a legnagyobb példányszámban, pedig az, amit csinálsz, közel áll ahhoz, amit külföldön underground comics-nak neveznek.
– Nagyon szeretem az undergound képregényeket, különösen Robert Crumbot, aki a Fritz, a macska alkotója. Hihetetlen módon tud inspirálni. A képregény mainstream vonulata viszont nem igazán érdekel. A naturalisztikus előadásmódban elmesélt kalandtörténetek, a szuperhősök különböző csatározásai teljesen hidegen hagynak. Mindig azt szerettem, amikor egy képregény szól valamiről, és lehetőleg olyan dologról, ami a mi szürke vagy nem éppen szürke hétköznapjainkból van kiragadva, és azt dolgozza föl valamilyen művészi (akár absztrakt) formában.

Az underground képregény lényegében ilyesmivel foglalkozik. Különböző szubkultúrákat, illetve a szubkultúrák és a „hivatalos” kultúra közti kapcsolódási pontokat mutatja be. Például Crumb is a Fritzben a hatvanas évek végi USA szubkulturális rétegeit tárja elénk állatfigurákkal. Én is előszeretettel rajzolok például punkokról meg különböző alternatív zenei irányzatok képviselőiről, amióta csak megkezdtem a képregényes pályafutásomat 1996-ban. Mázlim volt, hogy a stílusom összetalálkozott az Est Lapok útvonalával.

– Gyerekként mi hatott rád, ami képregényrajzolásra ösztönzött?

– Egyrészt a francia Pif magazin volt rám nagy hatással. A szüleim adták a kezembe még kiskoromban, de nem tudom, hogy mi volt a céljuk vele, mert franciául azóta sem tanultam meg. Ebben egymástól igencsak eltérő rajzstílusú képregények vannak, de többségük a vicces, humoros irányzathoz tartozik, és ez az a vonal, amit szerintem én is csinálok. A másik dolog a film. Nagyon korán elkezdtem filmeket nézni, és úgy gondoltam, hogy egy képregényrajzoló majdnem azt csinálja, amit egy filmrendező, csak éppen szerényebb infrastruktúra megmozgatásával. A mai napig fenntartom azt a véleményemet, hogy hasonlít a filmkészítéshez a dolog, de a képregényben való önkifejezés akár gazdagabb is lehet a filmezésnél, hiszen egyedül, egyetlen ceruzával sokkal intimebb és személyesebb műveket lehet készíteni. A filmezés csapatmunka, és minél nagyobb a stáb, annál inkább sérülhet egy mű személyes, individuális jellege. Én nagyon respektálom, amikor valaki saját magáról csinál képregényt, vagy a saját létező környezetét fogalmazza meg rajzban.

– Rajz–vizuális nevelés szakot végeztél a Pécsi Tudományegyetemen. Ott alakult ki a mostani stílusod?

– Úgy érkeztem az egyetemre, hogy már javában rajzoltam képregényeket – és nemcsak magamnak, hanem már nyomtatásban is megjelentek a munkáim. Egyébként meg háromszor felvételiztem, mire végül fölvettek – ebből is látszik, hogy nem vagyok egy hagyományos értelemben vett rajzzseni. Szerintem nem feltétlenül attól lesz jó egy képregény, hogy profin van megrajzolva. Sok képregény azért válik unalmassá, mert a művész teljesen elvész a rajzi részletekben, és közben az egész ügy (a sztori, a mondanivaló, az üzenet), amiért nekiállt képregényt készíteni, elhalványul a technikai bravúrok mellett. Arra mindig törekedni kell, hogy a forma ne nyomja agyon a tartalmat.

– Sokszor igen találóak a képregényeid, akár még pont-pont-vesszőcskével is működnének.

– Rajzoltam olyat is. Ilyen például a Balaton: Levert vagy című számához készült képregényem. A könyvem Örökzöld táncdalok fejezetében egyébként több olyan munkám is található, ahol csak pár vonallal van földobva a látvány, de úgy gondolom, hogy ez a vizuális gesztus tökéletesen kifejezi azt az érzést és hangulatot, amit az adott zenekar az általam rajzban feldolgozott dalával közvetít.

– Képregényeidben sokszor erős társadalomkritikát fogalmazol meg, milyen visszajelzéseket kapsz emiatt?

– Folyamatosan kapok e-maileket az olvasóktól, de akadt pár olyan eset is, amikor maga a kritika alanya reagált a képregényben megfogalmazott véleményemre. Volt, aki telefonon keresztül fenyegetőzött, miután kinyomozta a számomat, és volt olyan is, aki fizikailag fejezte ki nemtetszését, azaz egész egyszerűen rám rontott, nyilvános helyen. Tulajdonképpen az ilyet is egyfajta elismerésnek veszem, mert ebből is az látszik, hogy az illető szívéig hatolt az a vélemény, amit megfogalmaztam róla, illetve arról, amit a közszereplésével vagy a művészetével képvisel.

– Mi a véleményed a képregény hazai helyzetéről?

– Magyarországon a képregény igazi rétegműfaj, leginkább csak egy maroknyi ínyenc hobbija. Nyugaton képregényt olvasni akkor sem ciki, ha ötvenéves vagy és van három diplomád – itthon viszont igen. Ennek ismeretében igazi szenzáció, hogy az elmúlt két-három évben egy csomó magyar képregénykiadó jött létre, és hogy Budapesten alkotókat és mecénásokat tömörítő egyesületek fesztiválokat szerveznek. Hosszú idő után most először bízhatunk abban, hogy a képregény nemsokára hazánkban is európai szintű érdeklődést fog kiváltani.

Forrás: tiszaportal.hu
Gróf Balázs honlapja: www.grofbalazs.hu