Strigoi! Moroi! Ordog!

A vámpírmotívum, valamint annak magyar és román vonatkozásai Mike Mignola műveiben

„Szeretve tisztelt uram, üdvözlöm a Kárpátok peremén. Már igen várom.”
(Bram Stoker: Drakula gróf válogatott rémtettei)

Abban, azt hiszem, mindenki egyetért, hogy ha Mike Mignola, akkor Hellboy. Az alkotó és kreatúrájának neve örök időkre összeforrt. Ez a zseniális karakter, hihetetlenül szórakoztató sorozat és összetéveszthetetlenül egyedi rajzstílus hozta meg az elismerést és a gótikus pop artba oltott viktoriánus szuperzseni státuszt alkotójának, aki azt megelőzően – ahogyan önmagát jellemzi – tűrhető szuperhős-rajzolóként tevékenykedett. Az olyan adaptációk mellett, mint a Chronicles of Corum (1987) vagy a Fafhrd and the Gray Mouser (1991), egy idő után már Superman és Batman füzeteket is Mignolára bíztak. Így alkothatta meg a Sanctum című Batman epizódot (a Batman: Legends of the Dark Knight sorozat 54. száma – 1993), melyet úgy emleget, mint az első Hellboy képregényt. Hellboynak ugyan színét sem látjuk az említett műben, viszont Mignola itt már alkalmazza azt a jellegzetes és összetéveszthetetlen rajztechnikát, amely azonnal a védjegyévé vált. Korai műveihez képest, melyeket a ’80-as években alkotott (például a gyengécske Rocket Raccoon 1985-ből), a ’90-es évekre munkáiban egyre nagyobb szerepet töltenek be az árnyékok: az átmeneteket a legritkább esetben tartalmazó színes felületek mellett mind nagyobb és nagyobb fekete foltokat alkalmaz. Ha profánul akarnánk fogalmazni, mondhatnánk, hogy amennyire következik Prattból Miller, úgy nőtt ki Millerből Mignola – ám ahogyan a Sin City alkotójának, úgy neki is sikerült túllépnie előképein, és egy egészen egyedi stílusban egyesítette példaképeinek hatásait.

A viktoriánus hangulatot és gótikus horrort Mignolánál méginkább erősítik a sokszor egy az egyben beemelt metszetek, szobrok, domborművek képei, melyek egyfajta tiszteletadást is kifejeznek. Így találkozhatunk Albrecht Dürer, Francisco Goya vagy a Vlad Ţepeş vajda képmását a XV. században fába metsző lübecki mester alkotásaival a B.P.R.D.-tagok kalandjainak aláfestéseként. Ám ez nem a varrógép és egy esernyő véletlen találkozása a műtőasztalon: a korabeli képrészletek itt a képregényoldalak szerves egészévé válnak.Nem véletlen, hogy többek között éppen a karóbahúzó havaselvi vajdát említem, mikor a Mignola-képregények jellegzetes motívumairól beszélek. Van ugyanis egy olyan aspektusa a tar amerikai úriember munkásságának, amely nem kevésbé jelentős és meghatározó, ám amelyről lényegesen kevesebb szó esik, mint például a Cthulhu-epigonok nyálkás csápjairól vagy Liz Sherman Charlie McGeehez való hasonlóságáról. Howard Phillips Lovecraft, Ray Bradbury és Robert Bloch mellett Bram Stoker az, akinek írásai jelentős mértékben befolyásolták Mike Mignola művészi egójának kialakulását. Az őrült náci tudósok, lovecrafti szörnyek, démoni főemlősök és az európai folklór különböző szereplői mellett a vámpír az, amely lépten-nyomon ráveti aszott árnyékát erre az életműre. A következőkben szeretnék röviden kitérni Hellboy alkotójának azon opuszaira, amelyekben felbukkan a vámpír figurája, kiemelve párat a történetekben megtalálható magyar és román utalásokból.
A Nyugat számára Kelet-Európát, beleértve Magyarországot, Erdélyt és Romániát, mindig is egyfajta ködös misztikum lengte körül. Nincs ez másként napjainkban sem: a nyugati fül számára egzotikusan hangzó kelet-európai kifejezések is a rémhistóriák rejtélyes és fenyegető hatását erősítik. Mert bár utazhat egy amerikai vérfarkas Párizsba, vagy terrorizálhatja a francia Lestat New Orleans utcáin a jónépet, Drakula gróf óta tudjuk jól: az igazi rémek mindig is a világ hozzánk közelebb eső részén lakoztak. Még az a téves nézet is világszerte elterjedt, hogy maga a „vámpír” magyar eredetű kifejezés, ám erről szó sincs: valójában a magyar folklórnak soha nem volt része a vérszívó kadáver. Még csak nem is román, hanem szerbhorvát, tehát szláv eredetű kifejezéssel állunk szemben, ám a világ másik feléről nézve, úgy tűnik, ez már oly mindegy. A történelem viharai során olykor kissé zavaros területi viszonyok, a nemzetiségek szinte átláthatatlan keveredése, és nem utolsósorban Blaskó Béla Ferenc Dezső (alias Bela Lugosi) halhatatlan Drakula-alakítása a felelős azért, hogy Magyarországot a vérivó arisztokraták egyik fő előfordulási helyeként jegyzik szerte a világban.

Oldalak: 1 2 3 4