PTSD-antológia – A jég megtört

Lapunkban igyekeztünk rendszeresen követni a képregényművészet magyarországi eseményeit. Sokszor és sokféle helyzetben leírtuk: azért nincs igazi, progresszív hazai képregény, mert hiányoznak azok a publikációs lehetőségek, ahol a nem kommersz, kísérletező, művészi képregény új alkotói megmutathatják magukat. (Más kérdés, hogy a kommersz igazi választéka is hiányzik.) Azt is hangsúlyoztuk: befektetői oldalról valószínűleg nem jön ilyenfajta kezdeményezés, magyarán felesleges arra várni, hogy valaki majd „pénzt ad” egy ilyen kiadványra. Az első fecske a fanzine-színtér, az underground publikációk felől érkezhet úgy, hogy az alkotók maguk válnak kiadókká, és a hazai „small press” fejlődésével egyszer csak formát ölt az idea, megjelenik egy füzet, és maga köré gyűjti a rajzolókat, olvasókat, rajongókat. Nos, bejött.
Persze a fenti bekezdés nem arról szól, hogy „mi már előre mondtuk”, hanem inkább afeletti
örvendezés, hogy végül is létrejött egy ilyen lap. Milyen? Független, nonprofit, kísérletező, az alkotók által szerkesztett és készített, rendszeresen megjelenő (két megjelenés már rendszer, nem igaz?). A PTSD-antológiáról először az internetes független sajtó adott hírt, a recenziók cyberpunk és gothic oldalakon tűntek fel, de a lap jó helyen van itt is: egy művészeti folyóiratban. A PTSD-ben a haladó underground képregény nemzetközi áramlataival szinkronban levő hazai anyag kapott helyet, még ha vegyes is a minőség. Fekete-fehér, de témaválasztásában inkább fekete, vagyis kissé dark a PTSD, az olvasó fülében sötét, súlyos zenék esengenek. A gót betűs névlogó és impresszum azért ráerősít erre, ám itt mégsem valami obskúrus szubkulturális termék jött létre egy szűk, beavatott olvasótábor részére. Az alkotók markáns, saját stílust követnek, amely kötődik az irodalmi, zenei, vizuális undergroundhoz, és táplálkozik is abból.
A PTSD első és második számában elindult egy-két sorozat. Nagy László The Damnation Game (Kárhozat) című munkája, amely Clive Barker regényének adaptációja, kifejezetten a graphic novel műfajához köthető, vagyis az irodalmi igényű, narratív vonalhoz – ezt hangsúlyozza, hogy a szöveg és a kép külön kockákban jelenik meg. Hérincs Dániel fekete alapon fehér kottát tesz közzé, amely ha akarjuk, kép és regény, de mégis nagyon kifelé mutat a műfajból. Sántha Péter Biphrons című munkája fotó és grafika szép elegye. Rásonyi Ábel és Czomba Albert Oradourja fekete, fenyegető vízió, II. világháborús történet dokumentarista elemekkel fűszerezve. Buttinger Péter és Meszlényi Gergely Belfort-oldalak című sorozatnyitó munkája játékos jelenség a maga álhistorikus, a sci-fi és a szuperhőskultúra elemeit is keverő ábrázolásmódjával. Az Illuminating Stories (Jutasi Gábor) és egy fotóképregény, a Szubjektív (Randomroutine.net: Kaszás Tamás és Kristóf Krisztián) pedig humorral és szellemes történetmeséléssel oldja a PTSD feketeségét. Nem tartottunk teljes névsorolvasást, de a PTSD nem hagy kétséget afelől, honnan indul: a fiatal, szabad szellemű comicsművészek közösségéból. A jég megtört, most már csak a jégtörő személyzetén, azaz az alkotókon és utasain, vagyis a lapot fenntartó olvasótáboron múlik, meddig jut el a hajó.

Nagy Gergely
Műértő
2004. december