Olvasói levél

Tisztelt Szerkesztőség! Tisztelt B. B!

A Dunántúli Napló október 14-i, szombati számában, az Életmód rovatban megjelent egy kis cikk „A képregények elterelik a gyerekeket az olvasástól?” címmel B.B. szignóval, amely nagyrészt Nagy Attila Úr, a Magyar Olvasástársaság elnökének véleményére, állításaira épül. Erre a cikkre szeretnék röviden reagálni, mivel több megállapítása tévedéseken, évtizedes rossz beidegződéseken alapul.
31 éves vagyok, a PTE Bölcsészettudományi Karára jártam, jelenleg az idegenforgalomban dolgozom és szenvedélyes képregény gyűjtő, és rajongó ember vagyok. Kedvenc olvasmányaim: Orwelltől az 1984 és az Állatfarm, Victor Hugotól a Nyomorultak és a Párizsi Notre-Dame. Természetrajongóként számtalan természettudományos szakkönyvet olvasok, eredeti szakmám a történelem, ezért erről a területről is számtalan szakkönyvet szoktam olvasni, a könyvtáram igen jelentősnek tekinthető, mind minőségben, mind terjedelemben és akkor a képregényekről még nem is szóltam.
Elnézést kérek, hogy ilyen hosszan írtam magamról, csak arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy még mindig olvasok képregényeket, többnyire gyerekkorom óta, de mégsem lettem sem analfabéta, sem debil és nem szoktam le az olvasásról, ellenkezőleg. Büszkén mondhatom el, hogy Fazekas Attila A párizsi Notre-Dame adaptációja keltette fel az érdeklődésemet az eredeti mű iránt és az óta egyik kedves olvasmányom ez a regény. Felvethető persze, hogy én csak kivételt jelentek, de több olyan korombeli értelmiségit ismerek, akiknél ugyan ez a helyzet.

A cikkel kapcsolatban a következő aggályaim merültek fel:

1. A cikkben végig a képregény hatásairól esik szó. De vajon mit ért a cikkíró képregényen? Ez a szó ugyanis gyűjtőfogalom, rengeteg különféle, stílus, áramlat tartozik ide. Vannak azok az irodalmi adaptációk, amelyek 1957-től kezdve Magyarországon készültek. Vannak kifejezetten gyerekeknek készült képregények, (mint a Tom és Jerry, Donald kacsa, Mozaik stb.), léteznek ismeretterjesztő célokat szolgáló képregények (mint például a francia Larousse kiadó sorozatai, de akadnak művészi stílusú komoly gondolatokat közvetítő képregények is (Maus, Gróf Balázs képregényei stb). Országonként más-más képregényekkel találkozunk. Az USA termeli ki a comicsokat, amelyek szintén sokszínűek, míg a francia-belga BD olvasótábora elsősorban felnőttekből áll, a japán manga pedig külön világ. Ezek után felmerül a kérdés ebből a sokszínűségből a cikk szerzője, illetőleg az olvasás szakértője szerint mely képregények károsak az olvasás szempontjából?
2. A vélemény, amelyet a cikkben olvashatunk egy alapvető tárgyi tévedésre épül. Nevezetesen a képregényt, mint jelenséget irodalmi műfajként próbálja kezelni és értelmezni, pedig valójában a vizuális kultúra részének tekinthető. Nem, mint irodalmi szöveget, hanem mint képi jeleket kell érzékelnünk a képregény oldalait és egyes kockáit. Narratívája nem azonos az irodalmi szövegek elbeszélésmódjával, inkább a mozgóképpel mutat némi rokonságot. Nem vethetjük tehát a szemére, hogy leszoktat az olvasásról, inkább azt mondhatjuk, hogy egy másfajta látásra tanít, és nem olvasás helyett, hanem az olvasás mellett lehet fontos szerepe nemcsak a gyerekek, de a felnőttek életében is.
3. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy Európa nyugati részében (elsősorban francia nyelvterületen, de nemcsak ott) a képregényt a Kilencedik Művészetnek tekintik, alkotói elismert és tehetséges művészek.
4. Manapság, lehetséges, hogy a gyerekeket nem a képregényektől, hanem inkább az egyre durvuló számítógépes játékoktól és televíziós műsoroktól kellene félteni. Találkoztam már olyan pedagógusi, illetőleg könyvtárosi véleménnyel is, mely szerint örülni kell, ha a gyerek képregényt vesz a kezébe, mert legalább olvas valamit. (Ezzel egyébként a fent elmondottak miatt nem értek egyet.)
5. A képregény előnyeinek ecsetelésekor a leglényegesebb szempontok kimaradtak. Természetesen segíthet a gyermekek vizuális kultúrájának fejlesztésében. Felkeltheti az érdeklődésüket bizonyos témák, például a történelem stb iránt. A nyelvoktatásban is hasznosíthatók – természetesen az idegen nyelveken megjelent – képregények.

Az egész cikk tanulsága, hogy nem ártott volna a képregény témájának mélyebben utánanézni, vagy legalább felkeresni egy szakértőt, aki járatos a témában.
Remélem reagálásommal segítettem egy kicsit eloszlatni a képregény tárgykörét körüllengő homályt.

Üdvözlettel: Rochi Ernő képregény rajongó és kutató
2006. október 19.