A fiatal, több pályázaton is díjazott képregényrajzoló eme kiállítása két hónapja egyszer már megnyílt, egészen pontosan szeptember 17-én, a Bakáts téri Légó Galériában – ám a vernisszázst követő napon már elöntötte a víz a kiállítóhelyiséget. A csőtörés miatt látogathatatlanná vált tárlatot vette most át nagylelkűen két hétre az Eduárd Képregénybolt kiállításra egyébként nem igazán alkalmas Pincegalériája. (Talán elég a nedvességtől fellazult, így a szögeket sem elég magabiztosan megtartó, ráadásul nem is túl jól bevilágítható, itt-ott penészes falakra vagy az elvetemedett képkeretekre utalnom.)
Egy kisebb „életképből” kibontott rajzsorozatot és három, egyenként hat-nyolc oldalas képregényt tekinthetünk meg, illetve át – ez utóbbiakból egy adaptáció (A kis gyufaáruslány meséje Andersentől), míg a másik kettő teljesen szerzői mű, két Lencsilány-történet (Az elhasznált ember; Pókháló kisasszony – Lakatos valószínűleg nem ismeri a vonatkozó Térey-verset, mégis felfedezhető néhány közös elem a két dologban). Történetei meglehetősen sötét mesék, ezzel tökéletes összhangban vannak a képi megjelenítés mély tónusai, izgalmasan „fakturalizálódó” nagy szürke és barna foltjai. (Megjegyzem, a Lencsilány-történetek mielőbbi kötetbeli megjelenésért kiáltanak.)
Lakatos István figurái többnyire feszültségtől telt, olykor kissé reszketeg kontúrokkal határolt alakok, míg Lencsilány a maga megejtő szépségében ártatlanságot és olykor némi gyermeki naivitást sugárzó, már-már angyalszerű lény; kissé hasonló is a szerző eddigi egyetlen nyomtatásban megjelent műve, a Miserere homine – Ember, irgalmazz (lásd: Műút 2008008) angyalfigurájához. Lakatos alkotói módszere pedig mondhatni konzervatív: csak a legutolsó fázisban nyúl a számítógéphez, miután a ceruzával megrajzolt, majd tussal kontúrozott rajzokat akvarellel és fapáccal (alkalmilag esetleg kávéval) már megfestette.
Budapest VI., Dalszínház u. 8., megtekinthető december 1-jéig
*****
– klór –
Magyar Narancs
kultúra – visszhang
2008. november 27. (XX. évf. 48. szám)