Miért olvas(s)unk képregényt?

Miért olvas(s)unk képregényt?

Nálunk a két Uplius-házos könyv (a Maus és az Eisner-mű) megjelenése között a „legjelentősebb” esemény B. István szellemi ámokfutása volt.

Bezzeg másutt!

Képzeljük el fent említett emberünk egy könyvvásárlását. A könyváruházba lépve elfordított fejjel halad el a romantikus lánytörténetek és az erotikus regények mellett. Feltehetően ugyanezt tenné a hasonló tematikájű képregényekkel is, s így sose tenne szert olyan műveltségre, mint az a kedves ismerősnőm, akinek először mertem újdonsült mániámról beszélni, s aki erre azonnal a francia és a japán pornóképregények közti különbségekről kezdett el beszélni: eszerint míg a szoftos francia a fiű cicázik lánnyal – lány cicázik fiúval – dugnak hármasra épül, addig a hárdkór japán a repetitív dugnak – dugnak – dugnak cselekményszövésben utazik.

Az üzlet következő szegletébe érve hősünk émelyegve pillantja meg a sci-fi -, a világösszeomlós és a világmegmentős irodalmat. Az ilyen témájű képregényekre sem vevő, így biztos kimarad életéből Joann Sfar Paris-Londres című munkája, pedig ennél viccesebb lefekvés előtti olvasmányt nehéz lenne találni: a világot megmenteni Dr. Krupptól és bajor konzorciumának részvényeseitől kell, akik a Loch Ness-i szörny elrablásával és Bajorországba transzportálásával a skót turizmust akarják tönkretenni, s a hazait felvirágoztatni.

Ennyi kellemetlen kaland után emberünk végre megérkezik a szépirodalmi művekhez, de a családregényeknél kellemetlen meglepetés várja. Will Eisner The name of the game című graphic noveljének témája aztán tényleg mintha egy „igazi” könyvé lenne: első hullámos bevándorló zsidó család küzdelme Amerikában a textiliparral, a későbbi bevándorlási hullámok újtőkéseivel, a nagy világgazdasági válsággal, meg mindennel, ami azóta volt, plusz a meggazdagodás legegyszerűbb módja, a beházasodás.

„Akkor jöjjön a memoárirodalom!” – de barátunknak (nono!) itt is csalatkoznia kell. David B. L’Ascencion du Haut Mal című sorozata, melyben epilepsziás bátyja betegsége uralta gyermekkorukat meséli el, illetve családja küzdelmét hasonlítja a felmenők nagy harcaihoz, a képregényirodalom egyik klasszikusa. Marjane Satrapi iráni születésű, Ausztiában nevelkedett rajzoló gyermekkorát elmesélő Persepolis című folyam pedig idéntől kötelező olvasmány a a West Point-i U.S. Military Academy-n, talán azért, hogy legalább a katonák ne használják a demokráciaexport kifejezést.

„Történelmi regényeket akarok!” – fakad ki most már szegény emberünk, de a kedves eladónő (egy képzelt vásárlásnál, egy képzelt könyváruházban ilyen is akad) ismét Joann Sfar könyveit ajánlja. A Pascin című sorozat a Julius Mordechai Pincas néven született bolgár festő fiktív életrajza, kihegyezve a századelő Párizsában eltöltött évekre. A szereplők közt Chagall, Soutine és más festők. Modellek, mecénások, gengszterek, sőt orosz antiszemita hentesek. Konyha – és kocsmafilozofálgatás életről, szexről, művészetről, és közben „elénktárul a párizsi bohém művészvilág”. (Na nem ezekkel a szavakkal.)

A Le Chat du Rabbin (A rabbi macskája) című mesében a két világháború közti Algírról olvashatunk, ahol a rabbi lányának beszélő papagáját megevő macska így téve szert új képességeire halachikus és egyéb vitákba bocsátkozik rabbijával illetve rabbijának rabbijával. Mindeközben megcsodálhatjuk az algíri szefárd zsidó közösséget, s mivel a rabbi lánya egy ifjú párizsihoz megy feleségül, így a nászút során az asszimilálódó askenáz franciát is.

(A lead-ből persze kimaradt, de itt azért megemlítjük, hogy tavasszal Lewis Trondheimmel közös Torony (Donjon)-sorozatuk első darabjának magyar megjelenése alkalmából itt járt Sfar, nemrég pedig nálunk is megjelent a Rabbi macskája, csak ezeknek kisebb volt a visszhangja, mint B. István nyafogásának – modjuk ebbe se rendült bele a világ -, mi pedig a bulvárújságírás szabályait követjük.)

Oldalak: 1 2