A Varga Stúdió Amerikában is hódít

A Varga Stúdió Amerikában is hódít
Baby Blues: képregényből rajzfilm

A Varga Stúdió – mely ma Magyarország első számú animációs és speciális effekteket is készítő magánvállalkozása – a Warner Bros felkérésére elkészítette a Baby Blues filmsorozat első néhány epizódját, amely a felnőttek szempontjából mutatja be a családot.

A történet 1998-ban kezdődött, amikor is a Warner Bross felkérte a budapesti Varga Stúdiót, hogy készítsen egy pilot filmet a Baby Bluesból. Sokan pesze elgondolkodhatnak azon, hogy az amerikai óriásvállalat miért éppen Magyarországra jön filmet készíteni. Ennek azonban több oka is van. Egyrészt hogy a stúdió az animációs filmgyártás és trükk-készítés olyan műhelye, ahol a legkülönfélébb technikákat alkalmazzák, a megrendelők és alkotók kénye-kedve szerint; hagyományos cell- animáció, számítógéppel generált 2D animáció, számítógéppel generált 3D animáció, agyag- és gyurmaanimáció, bábanimáció, papírkivágásos technika, valamint a natúr film és az animációs technika kombinációja. Másrészt pedig a Varga Csaba mellett működő Erkel András menedzser, producer, multifunkcionális vezérigazgató kiterjedt nyugat-európai és amerikai kapcsolatrendszerrel rendelkezik, mely megkönnyíti a külföldi nagy filmes cégekkel való együttműködést.
A Baby Blues képregény az 1990-es évek végén Amerikában rendkívül népszerű volt, talán azért is, mert az oly sok szemszögből megközelíthető szülő-gyermek kapcsolatot járja körül. A képregény és a filmek is egy fiatal házaspár első gyerekével vívott küzdelmeit tárja elénk, amolyan „fordított Ragrats” formában. Ám míg a Ragrats a gyerekek, a Baby Blues a szülők oldaláról vizsgálja a családot.
A Baby Blues volt egyébként a Warner Bross Television Animation első fő műsoridejű animációja, létrehozására az akkor már híres Simpsons csapatából csábítottak át forgatókönyvírókat és egy-két producert. A film technikája is új volt akkoriban: nem filmre, hanem számítógépre készítette a vargás csapat, és tulajdonképpen ez volt az első digitálisan kifestett filmje is a Warner Brosnak.
Az amerikai filmes vállalat teljesen szabad kezet adott a hazai stúdiónak, olyannyira, hogy – hiába voltak forgatókönyvírók és kész forgatókönyv – amikor Alexei Alexeev – akkoriban még filmrendező, mára pedig a Varga kreatív igazgatója – kiment Los Angelesbe, észrevételei alapján az egész forgatókönyvet átírták. (Tulajdonképpen ezután kapott Alexei megbízást a Cartoon Networktól a Colin versus the world című film rendezésére.)
A Varga Stúdió azonban akkori túlterheltsége miatt (39 epizódos Kipper sorozat, 13 epizódos Percy, the Parkkeeper) nem tudta az egész Baby Blues sorozat legyártását elvállalni, a Warner Bross ennek ellenére ragaszkodott ahhoz, hogy még legalább négy rész készüljön a budapesti műhelyben, ami után már csak a „szintet” kellett tartaniuk.
Ám a Varga Stúdió is gyarapodott a Baby Blueszal, és nem csupán anyagilag, ugyanis a kifejezetten erre a produkcióra Új-Zélandból Budapestre érkező gyártásvezető Kirsty Baillie Magyarországon ragadt, és jelenleg a stúdió főgyártásvezetjeként tevékenykedik.
Bár a film nem a legfrissebb produkciója a Varga Stúdiónak, a hazai közönség csak most, néhány évvel később láthatta az RTL Klub műsorán.

A Baby Blues című sorozat a Warner Bros felkérésére készült, s a mű születésekor a Simpsons világhírű forgatókönyvírói is bábáskodtak


Magyar Hírlap
2002. augusztus 8.
Kultúra rovat