300 (HelloInfo)

300 (HelloInfo)

Frank Miller neve a 80-as évek óta fogalom a képregény-iparban – és most már egyre inkább Hollywoodban is. Utóbbi Robert Rodrigueznek köszönhető, aki sok félresikerült adaptáció (Fenegyerek, Elektra) és tönkretett forgatókönyv (Robotzsaru 2-3) után végre képes volt egy igazi mesterművet álmodni a vászonra a realisztikus, brutális és film-noir jellegű történeteiről ismert író egyik leghíresebb sorozatából, a Sin Cityből. A filmet nem csak a nézők, hanem a kritikusok is ünnepelték, így csak idő kérdése volt, hogy mikor találkozunk újra egy Miller-művel a mozikban. A Warner választása a spártaiaknak a perzsák ellen vívott hősi, öngyilkos csatáját kellő szikársággal, keménységgel és vérrel bemutatott 300-ra esett, amikor pedig felkerült a netre a közelgő alkotás első előzetese, a fél világ leesett állal bámulta a lenyűgöző képeket, és milliók számolták a napokat a premierig.
És most végre itt van az év egyik legjobban várt filmje: az eredmény több mint kielégítő, de bizony lehetett volna sokkal jobb is. A mindenki számára jól ismert történet szerint Leonidas király 300 katonájával útra kel a thermopülai szoros felé, hogy megküzdjön Xerxész csaknem milliós seregével. A történelemkönyvekből tudjuk a végét: a spártaiak mind az utolsó szálig hősi halált haltak a szoros védelmében, és ezzel megmentették Görögországot a perzsák uralmától.

Frank Miller képregénye nem nehéz filmes alapanyag: a jól megírt, pengeéles dialógusokkal teli, briliánsan megrajzolt oldalakról csak úgy üvölt a virtus, a halál, a szikár hősiesség, a kérlelhetetlen erő és energia, a csaták lehengerlő intenzitása. Zack Snyder, aki három éve a Holtak hajnala stílusos remake-jével bizonyított, részben kellő tisztelettel vette kézbe a kultikus művet. A rajzok erőteljes, szinte hipnotikus képi világban kelnek életre, ami a Sin Cityhez hasonlóan, a színészeket és a közvetlen környezetükben lévő kellékeket leszámítva teljes egészében nullákból és egyesekből áll. Bár ez a steril CGI-háttér jobban illik a bűnös város sötét, mocskos sikátoraihoz, mint a thermopülai szoros epikus látképéhez, a látvány így is magával ragadó. Ezen a téren tehát nincs gond, sőt, a 300 könnyűszerrel elbánik az utóbbi évek összes, történelmi eseményeket feldolgozó filmjével, a Trójától az Artúr királyig. (Persze a 300 nem történelmi film: míg a görögök a történelmi pontatlanságokon morgolódnak, Irán pedig nem átallja Amerika hazája elleni hadüzenetének nevezni Snyder filmjét, fontos megjegyezni, hogy ez egy valós esemény fiktív feldolgozása. Történelmi fantasy, ha úgy tetszik.)

A csaták véres forgatagának erőteljes ábrázolása a Leonidast kirobbanó energiával alakító Gerard Butler szinte szuggesztív jelenlétével egészül ki, akinek bárki egy pillanat alatt elhiszi, hogy kőkemény, becsület hajtotta katona, aki alig várja, hogy saját vérében fürödhessen meg a harcmezőn. Ahogy a küzdelem folytatódik, egy idő után már legszívesebben a néző is kezébe venne egy méretes kardot, és dicső kaszabolásba kezdene, hogy az életüket a hazáért adó harcosok oldalán CGI-vérét ontsa a vágóhídra eleinte magabiztosan, majd egyre nagyobb kétségekkel menetelő perzsáknak. A csaták erőteljes képsorait csak egy kissé bosszantó rendezői módszer zavarja meg: az egy snitten belüli tucatszori váltogatás lassított, gyorsított és normál sebesség közt ugyan rendkívül trendi, de az efféle látványos törekvés arra, hogy minden egyes képkocka a lehető legcoolabb legyen, egy idő után megbosszulja magát, és mesterkéltnek hat. És sajnos a negatívumok sorának ez csak a kezdete.

Talán furcsán hangzik, de Snyder jobban tette volna, ha Rodriguezhez hasonlóan szolgaian hű marad a képregényhez. Sok helyen persze az is maradt, konkrét képek, beállítások és sorok köszönnek vissza Miller művének oldalairól, de a három forgatókönyvíró még többet, még jobbat, még nagyobbat akart – és ezen a téren elbuktak. Beleerőltettek a történetbe egy teljesen felesleges mellékszálat, amiben Leonidas felesége (Lena Heady) Spártában küzd azért, hogy férjének a város erősítést küldjön – és közben szembekerül az áruló Theronnal (Dominic West). Sajnos mindennek abszolút semmi szerepe nincs azonkívül, hogy szerencsétlenül megszakítja a thermopülai események székbeszögező hangulatát. Szintén fájó pontja az adaptációnak, hogy Miller kemény, velős, pattogó dialógusait jellegzetesen amerikaias, pátoszos és sokszor giccses hazafiassággal oldotta fel. (A legjellemzőbb példa: amikor az egyik katona biztosítja róla Leonidast, hogy meghalnak érte, és a pokolba is követik, ha kell, a király a képregényben szigorúan közli, hogy nem kérdezte, és a demokráciát hagyják meg az athéniaknak, míg a filmben büszkén, mintegy köszönetképpen bólint felé.) Ezen kívül le kell még nyelnünk mindenféle torz mutáns alakokat, amiket Snyder nem túl élénk fantáziája rémálmodott a harcok közepére, és úgy néznek ki, mintha a legutóbbi Doom játékból léptek volna elő – Xerxész pengekezű hóhéra például sok elfojtott kuncogásra/hangos hahotázásra számíthat a nézők soraiból.

Azonban minden visszássága ellenére a 300 mégis egy látványos, erőteljes, magával ragadó film, ami gond nélkül köti le a néző figyelmét szűk két óra erejéig. Mérgesek csak azért lehetünk rá, mert tudjuk, hogy a képregényben ennél sokkal több potenciál van, de annak ismerete nélkül is könnyen megállapítható, hogy ebből a filmből jóval többet ki lehetett volna hozni.

Forrás: helloinfo.hu