Batman: Az első év

Batman: Az első év

A Denevérember figuráját mostanra nem kell bemutatni senkinek, hiszen a Tim Burton által rendezett ’89-es adaptáció óta szinte mindenki ismeri a nevét, s bár a folytatások némileg csorbították Batman filmes nimbuszát, a Christopher Nolan direktor által levezényelt Batman – Kezdődik! bebizonyította, a karakternek van helye a vásznon, s a mozit megtekintve sokan már most várják a folytatást. A maszkos bűnüldöző hihetetlen karrierjének azonban csak egy apró szelete a moziban való folyamatos jelenlét, hiszen a Bob Kane alkotta figura lassan hetven éve, 1939 óta száll szembe a gonosszal Gotham City utcáin korszakról-korszakra változva, megújulva, meglepve régi rajongókat és újakat állítva a Sötét Lovag mögé. Batman élő legenda a képregény világában, s bár hazánkban jobbára a vászonról ismerős, az első filmet követően a képregény is számtalan olvasót meghódított. Az, hogy később miért tűnt el a kínálatból – számos hasonló társához hasonlóan – külön írást érdemelne. Tény, hogy a képregény még az ezredfordulót követően is sok helyről lenézett, mondhatni el nem ismert művészet, ám ez nem gátolja sem a rajongókat a gyűjtésben, és újabban a kiadókat sem a megjelentetésben, hiszen az elmúlt évekhez képest igen meggyőző erővel munkálkodnak azon, hogy a képregény hazánkban ismét „divatba jöjjön”. A Denevérember akár kulcsfigurának is tekinthető ebben a kezdeményezésben, hiszen az elmúlt egy év során megjelent egy Pókemberrel közös crossoverben, majd a méltán népszerű film rajzolt változata szintén elérhetővé vált az olvasók számára. Ennek a folyamatnak a legújabb állomása a Batman: Az első év, ami augusztus elejétől várja az újabb kalandokra éhes közönséget.

A frissen debütáló füzet azonban nem csupán egy az ezernél is több Batman kaland közül, hanem igazi, komoly mű, ami megjelenésének idején, a nyolcvanas években frissítőleg hatott az akkori képregényvonalra, és majd húsz év távlatából is lenyűgözi a rajongókat. Írója az a Frank Miller, aki napjainkban az oly sikeres Sin City életre keltője (mind képregényben, mind filmen), a történet pedig valóban az első év, ami bemutatja, miként születik meg egy hős, egy legenda. A párhuzam nem véletlen, aki látta a mozifilmet és kapcsolatba került az említett képregénnyel, rögtön megfigyelheti, hogy a Nolan mozi forgatókönyvírója, David S. Goyer a legjobb alapanyagból merített művéhez. Félreértés ne essék, Az első év nem a film másolata és fordítva, azonban jól érzékelhető, milyen motívumok kerültek át a vászonra Miller munkájából, erősítve ezzel a mozit, továbbá megadva a tiszteletet egy ilyen képregényes viszonylatban meghatározó történetnek. A hasonlóság tagadhatatlan, ám ha kezünkbe vesszük a képregényt, nyugodtan elfelejthetjük a film(ek)et, hiszen a Miller tollából származó történet és David Mazzucchelli egyszerű, mégis valósághű grafikus világa önmagában is lenyűgözi az olvasót, többet adva ezzel bármely moziadaptációnál. Jöhet a kezdet, Batman első éve.

Az író párhuzamos szálon indítja négy részes történetét – mely itthon egyben, 96 oldalon látott napvilágot – a hazatérő Bruce Wayne és az újonnan Gothamba érkező Gordon hadnagy szemszögéből. A történetnek Gordon személyes világa, Batman kezdő lépései és kettejük formálódó kapcsolata ad igazi töltetet, felturbózva egy korrupt és szürke világgal, mely mindkettőjüket az igazság melletti harcra készteti. Miller nem pepecsel sokat a felvezetéssel, felteszi az alapvető kérdéseket, ízelítőt ad szereplőiből, majd harcba küldi figuráit a lehető legreálisabb cselekményt szőve köréjük, ami egészen új színben tünteti fel a Denevérember karakterét és soha nem látott mélységeket tár fel a frissen áthelyezett, becsületes rendőrből. Ezek valóban az első lépések mindkettőjük életében, megannyi hibával, gyengeséggel, működőképes és hatásos párhuzamot vonva a két szereplő között. A filmekkel és sok rajzolt kalanddal ellentétben a cselekmény mellőzi a felsőbb kasztba tartozó, úgynevezett szuperbűnözők szerepeltetését. Batman ellenfelei köznapi gonoszok, a rend őrei és maga az ismeretlen, ami földhözragadttá, emberközelivé teszi a történetet. Mindezt csak növeli Mazzucchelli visszafogott munkája, ami nem kigyúrt harci gépként mutatja hősünket, hanem álruhás bűnüldözőként, aki egy mocskos, züllött, de mindenki számára befogadható világban igyekszik teljesíteni felvállalt küldetését. A kilencvenhat oldal valóban csak a kezdet, de kikacsintást azért kapunk a jövőre: Harvey Dent a leendő Kétarc és a Macskanő személyében, a záró képsorokról már nem is beszélve, ezzel téve tökéletessé az alkotást, méltóan a Denevérember évtizedeken átívelő történelméhez.

Birkás Péter – MoziNet
2005. augusztus 9.