Amerika kritika képregényben

Amerika kritika képregényben
XIII

A XIII képregény sorozat magyarországi kiadásával a frankofón (franciaországi és belgiumi) képregénynek egy olyan mainstream vonulata jelent meg a hazai színtéren, mely eddig hiányzott nálunk. Gyerek képregények vagy humoros kiadványok már eljutottak a magyar közönséghez. Szintén ismert az amerikai szuperhős-képregények harsányan naív mitológiája. A XIII viszont a frankofón felnőtt képregény populáris vonulatához tartozik, mely intellektuálisan kissé magasabbra helyezi lécet, leginkább az X-akták és a Star Trek tévésorozathoz vagy a Dan Brown- és John Grisham-féle bestsellerekhez hasonló szellemi „kihívást” jelent az olvasónak. Ugyanakkor a televíziótól és az irodalomtól is teljesen különböző médiaélményt nyújt. A kortárs frankofón képregény sorozat olyan, mint egy szőlőtőke, mely évente egy üvegnyi bort ad csak: egy óra alatt elfogyasztható, és egy évet kell várni a következő adagra. Ez különösen akkor bosszantó, ha olyan bonyolult, ugyanakkor egybefüggő történetet mesél el, mint a XIII képregény sorozat. 1984 óta 17 kötete jelent meg, az eltelt több mint 20 év alatt a szereplők a maguk idődimenziójában mindössze néhány hónapnyi, esetleg 1–2 évnyi kalandot éltek át (ha eltekintünk az egy-másfél kötetet elfoglaló, a főhős vélt felmenőit bemutató részektől). Bár egyes kötetekben vannak emlékeztetők, az ember csak elfelejti, hogy mi történt tíz-tizenkét kötettel ezelőtt. Hiába van meg minden kötetnek a maga kerek kis rész sztorija az odatartozó epizódszereplőkkel, akiknek a története azonnal be is teljesül, a főhősök életútjának végigkövetéséhez szükség van a korábbi kötetek felidézésére. Sokkal inkább, mint az irodalom esetében, a képregény sorozatoknál szinte szabály, hogy egy kötetet többször is elolvas, átlapoz az ember az évek múltán.

Ilyenformán nem is csoda, hogy a XIII sorozatból, mely a felmérések szerint ma Franciaországban és Belgiumban a 15–40 év közötti férfiak legkedveltebb képregénye, és a lakosság 78%-a már hallott róla, a kezdetek óta 10 millió kötet kelt el. Mára valóságos intézmény lett belőle, vetélkedőket szerveznek a sorozat rejtelmeiben jártas olvasók számára, kaparós sorsjegyek jelentek meg a szereplők képmásaival, két számítógépes játék is készült. A legújabb köteteket a nagy napilapok egymással versengve igyekeznek oldalanként/kétoldalanként előközölni, ahogy ez legutóbb idén nyáron történt a belga nemzeti napilapban, a Le Soir-ban, ahol ráadásul a közlés egy hónapja alatt minden nap (!) egyoldalas (!) cikkösszeállítás elemezte a sorozat különféle aspektusait.

Szintén egyedivé teszi a frankofón képregény sorozatokat, hogy általában nem egyetlen szerző, de nem is egy forgatócsoport munkásságának az eredményei, hanem két személy, egy forgatókönyvíró és egy rajzoló együttműködéséből fakadnak. Bár a XIII esetében mindkét szerző már komoly korábbi munkássággal rendelkezett, az igazi világsikert ez a sorozat hozta meg nekik. A forgatókönyvíró Jean Van Hamme ma 66 éves, 1968-ban jegyezte első képregényét, de sokáig még multinacionális iparcégeknél töltött be magas rangú tisztségeket, mielőtt a hetvenes évek végétől csak a képregénynek szentelte volna az idejét. Az üzleti életben szerzett tapasztalatai adták egyébként az alapot Largo Winch című képregény sorozatához is, melynek amerikai tévéváltozatát az egyik magyar kereskedelmi tévéadó is vetítette már. A fennálló világrenddel kapcsolatos pesszimista- paranoid szemlélete is innen gyökereztethető, legtisztábban S. O. S. Bonheur (S. O. S. Boldogság) című antiutopisztikus trilógiájában figyelhető meg,de a XIII-be is jutott belőle bőven. Az első rész végén Van Hamme saját bevallása szerint még maga sem tudta, hogy a másodikban mi fog történni a tulajdon kilétét az olvasóval együtt kutató amnéziás főhőssel, akiről azért már kezdettől sejthető, hogy valamilyen sötét hatalmak nagyon, de nagyon kiszúrtak vele. Az ötödik rész tájékán már tudni fogjuk róla, hogy milyen szerepet játszott az amerikai elnök meggyilkolásához vezető, az egész államapparátust átszövő bonyolult összeesküvésben, viszont a sokadik feje tetejére állított hipotézis után sem kapunk végleges választ az identitására, amihez nem kis írói bravúr szükséges. A XIII sorozatnak az adja a varázsát, hogy az író láthatóan előzetes terv nélkül vezeti kézen az olvasót egy szemünk láttára kiépülő labirintusban, minden egyes felfedett részlettel tulajdon mozgásterét csökkentve. Ugyanakkor még a legfrissebb, tizenhetedik rész táján is megtalálja a módját annak, hogy nyitva hagyja a főhős kilétének kérdését, pedig addigra már csak pár órányi fehér folt marad egész életpályájában. Bár Van Hamme ígérete szerint a következő, 18. részben végre felfedi a főhős kilétét, írói attitűdjét ismerve aligha várható, hogy mindenre kielégítő magyarázattal szolgáljon, ahogy valószínűleg a sorozat azon alaptézisét se fogja hepienddé változtatni, miszerint hiába minden erőfeszítés, a látszólag demokratikus liberális-kapitalista világrend mögött mindig is hataloméhes gonosztevők fognak állni. Alighanem ez a kritikus világlátás eredményezte azt is, hogy a sorozat fordulópontját alkotó 12. részt a politikailag elkötelezett baloldali-liberális francia Libération napilap közölte 1997-ben. Mindazonáltal nem szabad véka alá rejteni, hogy az azt követő részekben a főhőst övező rejtély csökkenésével együtt zsugorodott az írói kreativitás is. Az utolsó néhány album valójában már csak céltalan akciójelenetek és kalandfilm klisék sorozata.

Oldalak: 1 2