A kilencedik művészet
Nemzetközi képregénykiállítás várja vasárnaptól a Kortárs Művészeti Intézet vendégeit. Élet a Pif, a Rahan és a Füles előtt, között, után és helyett, avagy mit kínál a kilencedik művészet?
A kilencedik művészet vagy európai látkép címmel nyílik nemzetközi képregénykiállítás április 13-án, vasárnap délután hat órakor a Kortárs Művészeti Intézetben. A bemutató a turbulensegyüttes akciójával veszi kezdetét, az eseményt követő partin KanadaKaos pörget, a tizennégy szerző – macedón, horvát, szlovén, cseh, lengyel és magyar alkotó, illetve párosok – mellett a pincegalériában a francia Elzévir kollekcióját láthatják a vendégek (ez utóbbi anyag már tegnap kikerült, nézhető, mi több, megtekintése kötelező!). A május 16-ig tartó kiállítást kettős céllal szervezték meg, mondta a DO-nak Fehérvári Tamás esztéta, a bemutató kurátora. Szeretnék felhívni a figyelmet az utóbbi évtizedben virágzásnak indult közép-európai képregény-kultúrában megfigyelhető művészi tendenciákra, valamint feltérképezni a műfaj/művészeti ág és a képzőművészet kapcsolódási pontjait. A mostani bemutató „előzményeként” említi bemutató kurátora az 1998-ban, amerikai és japán képregényekből rendezett Strip-Tease című kiállítást, valamint a különféle csoportos tárlatokon feltűnt alkotásokat. Fehérvári Tamás:
– Nemzetközi viszonylatban Magyarország sajnos soha nem volt komoly képregény-színtér, mert bár az 1800-as évek végén megjelentek a képtörténetek, a későbbiekben sem sajátos, önálló stílus nem született meg, sem a külföldi trendeket követő képregény-kultúra nem alakult ki. E viszonylagos „gyökértelenség” ellenére (a Fülest nem adjuk! – ny. zs.) az utóbbi években a kísérletező kedvű képző- és iparművészek egyre gyakrabban fordulnak e vizuális nyelv felé. Az elmúlt évben két olyan folyóirat is megjelent – a Budapesten szerkesztett Punctum és a dunaújvárosi Ica naplója -, amelyek igyekeznek felkarolni ezt a művészeti ágat, állandó jelenlétet biztosítva a művészi indíttatásból, művészi igénnyel készített képregényeknek. A szoros kötődés, az ezerszálú kapcsolat a képregény és a képzőművészet között azonban azt is elengedhetetlenné teszi, hogy a műfaj megmutatkozási lehetőséget kapjon a galériák világában is. Ezért született a kiállítás.
ny. zs.
Dunaújváros Online
2003. április 11.