Pókember 3 (Origo)

Pókember 3 (Origo)Emészthetetlen pókpempõ

A Pókember 3 legnagyobb hibája, hogy teljesen rosszul ragadja meg a képregény lényegét. A film semmit sem tud kezdeni a képregény azon zsenialitásával, hogy a rajzolt képkockák a pillanatok ritmusává szabdalják a teret és az idõt, esélyt adva ezzel a nézõnek, hogy a fantáziájával maga töltse ki a kockák közötti ûrt. A mozi szájbarágósan mindent megmutat, teljesen számûzve ezzel a képzeletet.

A Pókembert még a magyarok is szeretik. Az idétlen piros-kék kezeslábast viselõ hõshöz való makacs ragaszkodást mutatja, hogy a rendszerváltás hajnalán a legtöbb fiatal számára a Spider-Man-füzetek jelentették a beavatási rítust a képregények világába. A kilencvenes évek elején minden komolyabb gyûjtõnek volt legalább egy holland (Spindel-mannen) vagy finn (Hámáhákkimies), ne adj isten egy angol nyelvû Pókember-e.

Az átmeneti megtoppanás után akkor kapott ismét lábra a hazai képregény-kiadás, amióta pár éve újra olvasható magyarul a képregény. A jó faviccekkel mindig elõrukkolni képes figura az Egyesült Államokban pedig évtizedek alatt sem vesztett népszerûségébõl, ennek bizonyítéka, hogy a szeptember 11-i merényletek után az álruhás papírhéroszok közül elsõként a hálószövõ bukkant fel a WTC romjainál.

A kultusz megértéséhez viszont semmit sem ad hozzá a harmadik Pókember-film, éppen ellenkezõleg: amíg az elsõ mozi kellemes naivitása miatt még nézhetõ volt, a második már unalomba fúlt, a széria harmadik darabja pedig minden kreativitást nélkülözõ emészthetetlen giccsre sikeredett. A trilógiát jegyzõ Sam Raimi semmit nem tudott kezdeni a képregény azon zsenialitásával, hogy a rajzolt képkockák a pillanatok ritmusává szabdalják a teret és az idõt, esélyt adva ezzel a nézõnek, hogy a fantáziájával maga töltse ki a kockák közötti ûrt. A filmes adaptáció viszont az amerikai lobogó elõtt pózoló Pókember látványával mindent megmutat, végleg számûzve ezzel a képzeletet.

Az, hogy a szuperhõs eposzok vászonra álmodása nem teljesen reménytelen, kiválóan bizonyítja az új Batman-film. Amíg Christopher Nolan mankóként a képregény legjobb hagyományait követi, addig Raimi teljesen rosszul ragadja meg a Pókember-füzetek lényegét, a filmben elveszik képregény vezéridege, ami félszegségét poénáradattal leplezõ Peter Parker személyiségének ecsetélésében rejlett. Peter Parker/Pókember tudathasadásos kettõse helyett így be kell érnünk a rossz pillanataiban a haját emosan elõre fésülõ hõssel, aki jókedvében úgy ugrál a kocsmában, mint Jim Carrey a Maszk-ban.

Hiába próbálja a film egyszerre megmutatni a képregény összes kulcsjelenetét, a fekete pókruha felbukkanásától a legjobb barát pálfordulásáig, a zsúfoltság ellenére mégis unalmas az egész. Az elcsépelt akciójelenetek mind ismerõsek az elõzõ részekbõl, a képregényben több hónapon keresztül felépített ellenlábasok pedig egysíkúak, ráadásul a rájuk aggatott gumiruha hülyén is néz ki. De a többi mellékszerelõ is súlytalan: a papíron imádnivaló Gwenbõl iskolapadba ültetett Paris Hilton, a képregény-történelem legdögösebb hõsnõjeként felbukkanó Mary Jane-bõl pedig egyszerû t.A.T.u-imitátor lett.

A legfájóbb a dialógusok közhelyszerûsége. Az életmû legszebb darabjait jelentõ történetek olvasói lubickolhatnak a William Blake idézetekben, amelyeket a korábban zenekritikusként tevékenykedõ, a hurráoptimista hõs karakterét újraértelmezõ J. M. DeMatteis vésett a képregény buborékaiba. A film nézõinek ezzel szemben olyan blõdségek jutnak, hogy „kezd a legnehezebbel, bocsáss meg magadnak”, és a „a bajban a feleségem a legjobb támaszom”. A Pókember 3-mal kacérkodó így jobban jár, ha az aluljáróban vesz egy képregényt, még válogatni is lehet, itthon havonta két Pókember-füzet is megjelenik.

origo.hu