A Kisvakond-sztori

A Kisvakond-sztori

50 éves a 85 országba sikerrel exportált Kisvakond. Kitúrtuk, amit róla és papájáról, Zdenek Milerről tudni érdemes, A szerzőt 1954-ben megbízták, hogy készítsen oktató-nevelő célzatú filmeket a “nagy szocialista béketábor” gyermekei számára – és meglepően jó eredménnyel dolgozott.

1954 őszén a cseh Barrandov stúdió egyik munkatársa, bizonyos Zdenek Miler – aki első saját, máig is elismert filmjét 1948-ban készítette A milliomos, aki ellopta a Napot címmel – megbízást kapott, hogy készítsen oktató-nevelő célzatú filmeket a “nagy szocialista béketábor” gyermekei számára.

A lehetséges témák között épülő új világ csodái szerepeltek, mint például a textilipar és a ruhagyártás. “Micsoda ötlet, hát mit lehet egy ilyen rettentő unalmas témáról rajzolni?!” – gondolhatta az akkor 33 éves rajzoló-animátor. Miler nem akart olyan hagyományos propagandafilmet csinálni, amelyben a narrátor bácsi elmagyarázza a képen mutatott gyártási folyamatokat. Úgy gondolta, hogy egy érdekes és szeretetre méltó “igazi karakterre” van szükség, amelyik kalandjai során nem egyszerűen végigkalauzolja a gyerekeket a gyártási folyamatokon, hanem megtölti élettel a filmet.

Az ihlet nehezen jött, mivel Miler olyan karaktert akart találni, amely még nem szerepelt egyetlen rajzfilmben sem. Egér, kacsa, róka, farkas, kismadarak már kilőve… nem csoda, hogy bő két év és egy szerencsés botlás kellett ahhoz, hogy megszülessen a közép-európai rajzfilmgyártás egyik legnagyobb klasszikusa. A botlás szó szerint értendő: Miler egy alkonyi séta során átesett egy vakondtúráson. – Ez a jó ötlet – gondolta – egy hol itt, hol ott, a föld alól felbukkanó Kisvakond! – Hónapokon kísérletezett a figurával, hiszen a vakond csökevényes szemeivel és merev ujjú ásólábaival nem egy táncoskomikus-alkat. Krtek végül két lábra állt, szemeket és fogásra is alkalmas kezeket kapott “papájától”.

A máig legismertebb darabot 1957-ben, a velencei filmfesztiválon mutatták be, ahol rögtön első díjat kapott. A Kisvakond – mint minden film elején – egy földkupac alól bukkan elő egy szöget, egy madzagdarabot és egy biztosítótűt szorongatva. Kicsit odébb talál egy labdát és egy tükörszilánkot, amelyeket már végképp nem tud birtokba venni. Ekkor lát meg a szárítón egy kék színű kantáros nadrágot – ettől kezdve mindent elkövet annak érdekében, hogy neki is legyen neki egy ilyen “nadrág nagy zsebekkel, hogy legyen hova tenni a kincseit”. Tanácsot kér egérkétől, a pökhendi pillangótól, végül a tóban Rák bácsi és a nádirigó felajánlják, hogy megvarrják a nadrágot, ha hoz vásznat.

A Kisvakond sírdogálva töri a fejét, hogy honnan szerezhetne ő ilyet. Meghallja a szipogást a len, és “életjáradék-szerződést” köt a Kisvakonddal: öntözésért, tetű- és kukachajkurászásért cserébe hajlandó “learattatni” magát és textilként feltámadni. Végül is a len számára ez az élet értelme. A sztori hőse becsülettel gondozza a lent, majd a béka segít neki beáztatni, a Napocska megszárítja, a gólya csőrével megtöri, majd a süni tüskéivel kifésüli a lenrostokat. A gondos szülők figyelmébe: a magyar fordításban kétszer is a süni hátán végzett rostfésülést hívják tilolásnak, pedig az a gerebenezés.

Persze A vakond nadrágja inkább szól a barátságról, kitartásról és összefogásról, mint a textiliparról, de azért mégis… Szóval a pókok megfonják a textilszálakat, a hangyák szövőgépet építenek és megszövik a vásznat. Közben a magasabb szinteken ücsörgő dongók és tücskök hegedülnek, nézik a melót az ág tetejéről – de ne erőltessünk párhuzamokat a termelőágazatok valós gyakorlatával. Végül elkészül a nadrág, a Kisvakond pedig egy csapásra Közép-Európa legismertebb rajzfilmsztárjává válik.

A teljes cikk elolvasható az Origón.

Mobius