The Punisher

The PunisherMár megint egy képregény-film

Az úgy kezdődött, hogy a Saint visszaütött. Ugye, mennyit mosolygunk ezen a gyermekmekszájas kifogáson? Nos, ez az a vicc, amit a Punisher írója még nem hallott, nem olvasott, s kreált nekünk egy annyira izgalas történetet, hogy aszondja: Frank Castle (jófiú, rendőr) megbosszulja azt, hogy Howard Saint (rosszfiú, bűnöző) az ő családján bosszulta meg azt, hogy ő megölte annak fiát.

A film akár lehetne jó, de nem az. A Dolph Lundgrennel forgatott Punisher változatnál mindenképpen jobb, de mégis, ha levakarjuk a filmről a Marvel logót (amerikai képregénykiadó lásd még X-Men, Pókember, Hulk, Daredevil, Penge) akkor egy egyszerű „jó rendőrből megbosszulós antihős lesz” mozit kapunk.

Annyit tudnunk kell, hogy a képregény őskorában a comics nem egyszerűen a szórakoztatás új eszköze, hanem a második világháborúban propagandaeszközöket is szolgált. A National Comics (Superman létrehozója) pl. G.I. War Tales címen jelentetett meg háborús történeteket sok-sok németül beszélő vagy ferdeszemű rosszfiúval és mindig létszámhátrányban levő, de folyamatosan győzedelmeskedő amerikai katonákkal. Ugyanezen kiadó Sgt. Rock címe a vietnami háború idején indult propagandakiadvány volt, s a folyamat azóta sem állt meg: a DC Comics nemrég az irakban álomásozó katonák fényképeit hozta kiadványaiban, amint mosolyogva képregényt olvasnak.

Frank Castle (a Punisher) szintén a vietnami háborúban született. /Ez nem egy nyelvtanilag hibás mondat, csupán egy utalás a Born című Punisher előtörténetre. Kölcsönözhető a nagyobb képregény-lelőhelyeken./ Majd rendőr/FBI ügynök lett, s a családja lemészárlása után egy kőszívű gyilkológép, aki minden útjába kerülő bűnözőt megöl és mindig gondoskodik arról, hogy kerüljön az útjába bűnöző. Társai sosincsenek, fegyverei pedig a 80-as évek óta egyre nagyobban és egyre modernebbek.

Nos, mindez nem derül ki a filmből. Ellenben megtudjuk, hogy Hulkot átértelmező és tönkretevő, ötletnélküli forgatókönyvíró ismét sárba tiport egy figurát (és sajnos a Fantastic Four is az ő lelkén fog száradni). Szívbaj nélkül másolja a Holló tüzes jelenetét (persze a tűz azért legyen nagyobb ). A nagykönyvből kinézi a receptet, hogy hős nem lehet társ nélkül (mert akkor rövidebb lesz a film, nem lesz kin nevetni, nincs ellenpont stb.) és mindjárt kanyarít hármat. Osztán vagy fricskázza a El Mariarchit a gitáros bérgyilkossal
vagy nem, de egyik megoldás sem stílusos, szóval hagyjuk.

Az írónk nem rest restnek lenni. Arra nem veszi a fáradságot, hogy kicsit utánanézzen a karakternek. A nevén és a fekete haján kívül semmit nem örökölt a főhős a képregényből. Ott lenne például a Hadinapló (War Journal), amelyben Castle narrálja a történéseket. Meg sem kísérli beleírni a filmbe.
Belelapozott néhány 2003-as Punisher füzetbe, melyeknek tudvalevőleg az a Garth Ennis az írója, aki Alan Moore és Warren Ellis mellett hírhedten erőszakos, véres és húscafatos történeteket képes írni és beleszőtt náhány nem túl kellemes látványelemet a filmbe, hogy ettől PG-t kapjon (nálunk 16-os karika) és azt sugallja, hogy ez egy komoly film. Sajnos nem az. Csak az én gyomrom forog.

Egyetlen megjegyzésem lenne még. A Marvel (képregény) Univerzum azért különleges mert a hősök egyetlen világ részei így bármikor átjárhatnak egymáshoz. A Punisher is része ennek a világnak, több közös története van
szuperhősökkel. Legalább ezt az egyet sugallhatták volna ezzel a filmmel. Egy Pókemberes TV spot, vagy Hulkos újsághír erejéig. Titokban azt vártam, hogy a nőt alakító Rebecca Romijn-Stamosnak egyszercsak sárgává válik a szeme, hiszen ő játssza Rejtélyt (Mystique) az X-Men filmekben. Reménykedtem. Hiába. Mondják, a remény hal meg utoljára. Már meghalt. Had been punished.

Darkplant – 2004.11.21.