Hová tűnt a magyar képregény?

A magyar képregény jelenlegi állapotát megbeszélendő kerekasztal-beszélgetésre hívtuk a hazai képregénykészítés és karikatúra jeles alkotóit. A beszélgetést néhányan lemondták; végül Dluhopolszky Lászlóval, Fazekas Attilával és Kiss Ferenccel ültük körül az asztalt.

– Gyerekkoromban volt a Pif, a hetente megjelenő francia képregény újság, amit nagyon szerettem. Idehaza pedig a Füles, ebben kitűnő magyar képregények jelentek meg. Én ennyire emlékszem. A magyar kulturális életet alapjaiban nem járta át a képregénykultúra, mint például az amerikait, ahol kifejezett comicsőrület dúlt akkoriban. A rendszerváltozás után mennyiben javult a helyzet, mennyire tudott kimászni a mostohagyerek-státusból a hazai képregény?
F. A.: Ahogy a rendszerváltozás után a magyar gazdaság fölpörgött, körülbelül úgy pörgött föl a magyar képregény is. A rendszerváltozás előtt több százezres olvasótábora volt. Persze politikai okokból nem engedték, hogy önálló képregényújság megjelenjen. A rendszerváltozás környéken pedig elárasztották az országot a nyugati, elsősorban amerikai képregények, és teljesen padlóra küldték a műfaj hazai képviselőit. Az a százezres tábor egyrészt felnőtt, másrészt elszegényedett, harmadrészt pedig nem kapott magyar képregényt. Óvatos becslések szerint ma két-háromezres vásárlórétegről beszélhetünk.
K. F.: A Kepregeny.neten most regisztráltuk a tízezredik látogatót. Azt mondhatjuk tehát, hogy körülbelül ekkora a képregény iránt érdeklődők száma Magyarországon. Ebből aktív olvasó két-háromezer ember, és akik rendszeresen vásárolják és gyűjtik az ilyen lapokat, azok szerintem körülbelül ötszázan vannak. Hacsak nem nagyon kiugró és érdekes példányokról van szó, amilyet például a Korcsmárosék csináltak. ők régi irodalmi képregényeket adtak ki. Ezeket elvitte Rejtő Jenő, Korcsmáros Pál neve, és az új technika. A második kiadás végefelé járunk, és túl vannak a hatezredik példányon.
F. A.: Ez egy sikertörténet…
K. F.: …mondja az Attila, de azt a sikert, amelyet a szocializmusban például az ő nevével fémjelzett képregények, nem öt-hatezres, hanem több százezres példányszám jelzi.
F. A.: Igen, a Botond is ennek alapján született a rendszerváltozás előtt, de hát akkor nem engedték megjeleni. Amikor aztán a nyugati képregények elárasztották az országot, akkor jelenhetett meg. Sokan kérdezik, hogy miért nem teremtünk egy igazi magyar képregényfigurát. A Botond, az Asterix magyar megfelelője, épp ilyen. És ilyen a Perszeusz kapitány, valamint Farkas Győző, a szocialista nyomozóként induló újságíró, aki aztán kicsit erotikusabb vizekre téved. Vannak tehát olyan figurák, akiket el lehetne adni. És itt van például a Semmi Áron, aki egy munkanélküli. A Ferivel meg a Bokor Palival alkottuk. A Garfield meg a többi favicceket ontó csíkok helyett lehetne például az ő történeteit használni a lap alján. De a magyar lapok szinte kivétel nélkül nyugati csíkokat közölnek. Ezek általában elég primitívek. A szocializmusban az volt a szöveg, hogy a nép műveltségi szintjét emelni kell. Ma pedig az a gyakorlat, hogy lemegyünk a legalantasabb követelmények szintjére.
K. F.: Igen, és ha egy szerző el akarja adni a képregényét, akkor mindig az a kérdés, hogy hogyan. tudja lebutítani egy Győzike- vagy egy kibeszélőshow szintjére. A legújabb őrület a manga, Oroszlány Balázs szerint az a különbség a hagyományos és az európai képregény között, hogy más a gondolkodásmódja. Egy európai képregényben az történik, hogy a Schwarzenegger családját elrabolják – ez két oldal –, mire ő bemegy egy szobába, és hatvan embert legéppuskáz – ez negyven oldal –, végül megint két oldal arról, hogy boldogan élnek, míg meg nem halnak. A jók megmenekültek, a rosszak meghaltak. A japán képregény fordítva csinálja: az utat nézi, azt, hogyan jut el addig a főhős, hogy le kell géppuskáznia azt a hatvan embert, aztán egy-két oldal gyilkolás, majd a végső konklúzió. Valószínűleg ezzel a szemlélettel fogták meg a japánok azt a réteget, amelyet soha nem sikerült a képregénynek megfognia: a női közönséget.
– Ha tényleg ennyire szűk a hazai piac, akkor egyáltalán érdemes arról beszélgetni, hogy a képregényen belül milyen stílusok, irányzatok vannak? Vagy az egész csak vihar a lombikban?
F. A.: Vihar a lombikban. Szerintem a magyar képregénynek van múltja, van jövője, csak éppen jelene nincs.
K. F.: Én minden hónapban vezetem a Képregénykedvelők Klubját. Most már két képregényes szaklap van, az egyik a Panel, a másik a Buborékhámozó. A klub következő összejövetelének az lesz a címe, hogy Értekezések a pocsolyából – magunkról,. magunknak.
F. A.: Körülbelül ilyen a helyzet. A média felelőssége óriási. Nagy segítség lenne, ha a média a képregény mellé állna. Manapság már a tanárok is összeteszik a kezüket, ha a diákok olvasnak valamit. Egy adaptációs képregény a művészet csúcsának számít. Döbbenetes, hogy mennyire elbutultak a gyerekek. Állítólag a gyerekek fele funkcionális analfabéta.
D. L.: Az Egyesült Államokban egy kínai származású amerikai művész képregénnyel akarta felszámolni az analfabetizmust. Jó lenne, ha ez hozzánk is begyűrűzne.
K. F.: A képregény alapfeladata ez. Pulitzer Józsi bácsi 1896-ban jelentette meg New Yorkban a Yellow Kid című képregényt. Ez eleve a bevándorlókhoz szólt, vagyis azokhoz a tömegekhez, amelyek nem beszéltek jól angolul. Ez leegyszerűsített műfaj, leegyszerűsített szöveggel, és gyakran vállalta a „néptanítói” feladatot. Cs. Horváth is 1955-ben azzal tudta eladni a kulturális vezetésnek ezt a dolgot, hogy a képregény reklám, a könyv reklámja, amely kedvet hoz majd az olvasáshoz.
– És tényleg kedvet hoz? Van ilyen átmenet?
F. A.: Igen. A Fülesnél is volt ilyen felmérés – a Fekete várossal kapcsolatban, amit én rajzoltam –, és máshol is. Az eredmény 'pedig igazolta a képregények ilyen funkcióját.
– És a rendszerváltozás óta is volt ilyen felmérés?
F. A.: Nem volt. De a Füles legutóbbi közvélemény-kutatása szerint az olvasók a kalandos-humoros képregény után a második legszívesebben olvasottként a történelmiregény-adaptációkat jelölték meg. Persze a Fülest az idősebbek olvassák.
K. F.: Én szkeptikus vagyok a tekintetben, hogy egy képregény elolvasása után az emberek rohannának a boltba.
– Miből élnek a magyar képregényrajzolók?
F. A.: Kenyérből és vízből.
– A sanyarú körülmények miatt nem vándorol a szürkeállomány Nyugatra?
K. F.: Aki teheti, reklámgrafikusnak megy.
D. L.: A reklámcégek pedig annyira felverik az árakat, hogy ha egy reklámgrafikusként működő képregényrajzolót felkérsz például egy újság címlapjának megszerkesztésére, horribilis árakat mondanak. Ha a reklámiparban dolgozol, majdnem úgy kereshetsz, mint Nyugaton.
– Ha cinikus akarnék lenni, azt mondanám: jó a helyzet, mert ma valóban csak az marad meg nálunk képregénykészítőnek, aki komolyan gondolja. Aki az életét adja érte.
D. L.: Ez így van, Ráadásul ma már ott tartunk, hogy egy képregényrajzolónak nemcsak művésznek kell lennie, hanem ezen kívül még piackutatónak, menedzsernek és pénzbehajtónak is.

Dluhopolszky László
Első karikatúrái 1969-ben jelentek meg a Magyar Ifjúságban. 1972 óta külföldön is publikál. A Fiatal Karikaturisták Klubjának egyik alapító tagja és titkára (1971-73), a Magyar Karikaturista Szövetség elnökhelyettese. 1976-ban a Rakéta regényújság munkatársa lett. Ezután a Népszava karikaturistája és a Képes Sport munkatársa. 1989-től a Szabad Száj képszerkesztője, majd a Ludas Matyi főszerkesztője. 2005-től 2006-ig a Budapesti Reggel karikaturistája.

Fazekas Attila
Grafikus, képregényrajzoló, illusztrátor. 1948-ban született Keszthelyen. 160 képregényt készített. 1990-ig képregényei megjelentek az összes szocialista országban. Idehaza a Pajtás, a Pesti Műsor, a Népszava, a Népszabadság és a Füles hasábjain publikált. Jelenleg a Füles munkatársa. ő rajzolta az első önálló képregényfüzetet, az 1980-ban megjelenő Focisulit. A populáris-realista stílussal robbant be a hazai képregényszakmába.

Kiss Ferenc
Képregénygyűjtő, forgatókönyvíró, dramaturg. 1958. november 4-én született Budapesten. 1966 óta gyűjti a magyar képregényeket. Cs. Horváth Tibor felkérésére kezdett forgatókönyveket írni. Első képregénye az 1990-es Füles évkönyvben jelent meg. Ez Lőrincz L. László A föld alatti piramis című regénye nyomán készült, Sarlós Endre illusztrációival. Dolgozott Zórád Ernővel, Rusz Líviával, Fazekas Attilával és Vass Mihállyal.

Végh Attila
Magyar Hírlap
Ahogy tetszik rovat
22. o.
2007. június 23.