Hermann Huppen csodálatos és apokaliptikus világa

Van-e élet az öngyilkosság után? – tehetnénk fel a kérdést Hermann Huppen belga képregényrajzoló életművét olvasva. Egyik legismertebb művének cselekménye szerint a címszereplő, Jeremiás (Jeremiah) az önmagát felszámoló, apokalipszis utáni hangulatot idéző Amerikában született meg (nincsenek évszámok, nincsenek valós helyszínek, a szerző mindent csak sejtet, minden képlékeny, minden romos), egy olyan világban, amelyik elpusztította önmagát, háromszáz esztendőt zuhant vissza nemcsak fejlettségében, de belső viszonyaiban, értékrendjében is. Nincs törvény, nincs jog és nincs kegyelem.

Jeremiás történetei ezért modern lovagregényekként is olvashatóak: középkori viszonyok között élő, alig tengődő emberek bóklásznak a romok között, ám mégis modern fegyverekkel és járművekkel felszerelt harcosok, hordák, rablóbandák és félkatonai alakulatok kalandoznak, fosztogatnak mindenfelé.

Szinte ideális környezetet kínál ez az alapszituáció ahhoz, hogy a szerző valóban szabadon kalandozhasson, úgy alakítsa történeteit, ahogy az neki a legjobban megfelel: főhősei mindig azzal rendelkeznek, amit a szerző épp a kezükbe ad, s Huppen olyan mesterien tág mozgásteret teremtett saját magának, hogy ebbe a képletbe szinte bármi belefér, legyen az ősi, akár a középkorhoz is illő, vagy modern, egészen mai, teljesen hétköznapi használati tárgy, elektromos felszerelés, esetleg a tudományos fantasztikum világát idéző fegyver.

Jeremiásról szinte soha nem tudjuk, hogy hősnek vagy antihősnek kell-e tekintenünk. A lovagregények követelményei szerint általában a jó ügy oldalán áll, de nem egy rettenthetetlen igazságtevő. Még véletlenül sem sorolhatjuk őt a szuperhősök álságos társaságába. Sokkal inkább a lepukkant társadalom, az apokalipszis utáni korok kisembere ő, akit napi túlélési gondjain túl nemigen foglalkoztatnak a világ igazságtalanságai.

Huppen bevallása szerint Jeremiás történeteinek alapötlete egy, az atombombáról szóló ismeretterjesztő film megtekintése után fogalmazódott meg benne, így az egyik kulcsszereplő ezekben a történetekben maga az apokalipszis. Az, hogy épp emberek téblábolnak ott a kopár hegyoldalakban, a kietlen és végeláthatatlan, repedezett szikes talajon, mellékes. Így tehát az öngyilkosság fogalmát sem egyetlen szereplőre, hanem az emberiségre kell értelmeznünk. Arra az emberiségre, amelyik Huppen képregényeiben teljes kiszolgáltatottságában, elesettségében áll előttünk.

Hermann Huppen 1938. július 17-én született egy belgiumi kis falucskában. Tizenhét éves volt, amikor Kanadában élő rokonaihoz költözött, és a tengeren túl építészetet tanult. Négy évvel később mégis visszatért Belgiumba, és ez komoly fordulatot hozott az életében. 1964-ben került először kapcsolatba a képregénnyel. Kezdetben a Bernard Prince című sorozaton dolgozott, és ezt tekinthetjük első próbálkozásainak is arra, hogy rajzolóként elismerést vívjon ki magának. 1966-ban kezdte az ugyancsak nagyszerű Comanche című vadnyugati sorozatot rajzolni, azonban ennek az első epizódja csak 1969-ben jelenhetett meg.

Érdekesség, hogy a Jeremiás-képregényekből 2002 és 2004 között harmincöt részes tévésorozat is készült Luke Perry főszereplésével. de De bebizonyosodott, hogy nem minden képregény-adaptáció lesz sikeres: a sorozat csúnyán megbukott. A forgatókönyvírók és a producerek ugyanis annyira megváltoztatták a történetek alaphangulatát és a szereplők jellemét, hogy jószerével csak a sorozat címe maradt az eredeti képregényből.

Szabó Palócz Attila
Magyar Hírlap
2007. október 12.