A magyar képregény feltámasztása

A mai, modern képregény egyik „szülőhazájának” alighanem Amerika tekinthető. A magyar képregénynek alighanem az 1960-as évtized volt az aranykora. Elsősorban valószínűleg azért, mert az országot elzárták a nyugati tömegkultúra termékeitől. A külföldi képregény-hősök közül kizárólag a francia Pif kutya jutott el hazánkba, s ennek nyilván az volt az oka, hogy a rajzoló a francia kommunista sajtó munkatársa volt. A „hazai gyártmányú” képregények túlnyomó többségét három grafikus rajzolta: Sebők Imre, Zórád Ernő és Korcsmáros Pál. Sebők a Népszava utolsó oldalának bal alsó sarka számára készítette naponta pontosan 3 képből álló rajzait, amelyekben általában klasszikus irodalmi alkotások vagy a „szocialista” kalandregények cselekményét dolgozta fel. Sötét tónusú, árnyékokkal túlzsúfolt képeket rajzolt, sok szövegre volt szükség ahhoz, hogy pontosan megértsük, mi is történt az egyes jelenetekben. Zórád Ernő az ifjúsági hetilapokban (Tábortűz, Pajtás, Magyar Ifjúság) tette közzé jóval művészibb kivitelű, részletesebb és áttekinthetőbb képregényeit, amelyek már az egész oldalt elfoglalták. Többségük ifjúsági vagy történelmi regény alapján készült. Akit azonban mindmáig emlegetnek nemzedékem tagjai, az Korcsmáros Pál volt, akinek előbb a Képes Újság, majd a Füles volt a „birodalma”. Ez utóbbi lapban hetente három-négy oldalt is kitöltöttek vonalas, könnyed és végtelenül mulatságos rajzai. A klasszikus kalandregények mellett elsősorban vidám történeteket dolgozott fel.
Sebők Imre iparos volt, megbízható mesterember, Zórád Ernő pedig talán túlságosan is szuverén művész ahhoz, hogy igazán komolyan vegye a képregényt. Korcsmáros Pál viszont minden jel szerint képregény-rajzolónak született. Valamennyi művéből áradt a jókedv és az életöröm. Rajzai egyszerűnek tűnnek, de ha valaki megpróbálja utánozni őt, azonnal kiderül, hogy könnyedsége elképesztő szaktudáson alapul. Az ábrákon a legkülönbözőbb látószögekből kísérhetjük figyelemmel a történetet, és aprólékos kidolgozásuknak köszönhetően valamennyi képkockát érdemesebb alaposan is megszemlélni. Minden szereplője egyéniség, olykor csak pár vonallal felvázolt, de mégis egymástól élesen elkülönülő jellegzetességekkel.
Nemzedékem számára ő lett Rejtő Jenő hőseinek életre keltője. A hatvanas évek elején ugyanis a „szocialista kultúrpolitika” irányítói nem tudták eldönteni, hogy vajon Rejtő regényei a „tiltott” ponyvák avagy a „tűrt” szórakoztató regények kategóriájába tartoznak. Az irodalmi kánonból eltávolították, a „spenót” néven emlegetett, hatkötetes magyar irodalomtörténetben egyetlen aprócska bekezdést sem kapott. A Vidám Könyvek sorozatban adták közre először két regényét, a sorozatcímmel is jelezve, hogy hol helyezik el a szerzőt. Amikor viszont Kardos György a Magvető Kiadó élén létrehozta az Albatrosz Könyvek sorozatot, ebben (persze csak négy szocialista eszmeiségű „kalandregény” után!) 1964-ben megjelenhetett A tizennégy karátos autó. Mégpedig 100 000 példányban! A szerkesztők a kötet hátlapján magyarázták meg a bizonyítványukat: dehogy adnak ők ponyvaregényt az olvasók kezébe, Isten ments! „Paródiák ezek, melyek lehetetlenné tették a ponyvát. Aki végigkacag egy P. Howard regényt, annak számára élvezhetetlen olvasmány lesz az olcsó, szellemtelen és ostoba ponyvaregény.” S miután így megnyugtatták lelkiismeretüket, a kiadó munkatársai nyugodtan megemelhették a példányszámot. A Piszkos Fred a kapitány 152 500 példányban jelent meg, Az előretolt helyőrség pedig már 222 100 példányban!
A kiadott köteteket pedig sorra megelőzte a történet képregény-feldolgozása a Füles hasábjain.
Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki előbb olvasta a képregényt, mint magát a regényt, s képzeletében Piszkos Fred, Vanek úr, Csülök és Tuskó Hopkins már csak olyan formában jelenhet meg, ahogy Korcsmáros Pál megrajzolta őket. Ezek a képregények rendkívül sikeresnek bizonyultak, némelyiket többször is közölte a lap.
Korcsmáros Pál 1975-ben, viszonylag korán, 59 éves korában meghalt. A magyar képregénynek azóta sem akadt hozzá mérhető tehetséggel rendelkező rajzolója, s mintha a közönség sem érdeklődött volna mások művei iránt. A legkülönbözőbb kiadók újra meg újra kísérleteztek a műfajjal, néhány világhírű képregény-albumnak magyar változata is napvilágot látott, olvasóközönségünk azonban nem fogadta olyan lelkesedéssel Tintin, Lucky Luke vagy a schtroumpfok kalandjait, hogy a vállalkozásokat érdemes lett volna folytatni. Vajon miért nem vált népszerűbbé, miért nem tudott meggyökeresedni ez a műfaj hazánkban? Túl tiszteletlen és túl nyugatias volt ahhoz, hogy a rendszerváltás előtt figyelemre méltassák? Túl drága lett volna egy-egy színvonalas kivitelű kiadvány, s épp azok a rétegek nem tudták volna megvenni, akik nyugaton oly nagy mennyiségben „fogyasztják” az efféle műveket? Kulturális életünk virulens sznobizmusa lenne az oka a képregény eltűnésének? Vagy talán egyszerűen nem akadt olyan alkotó, aki Korcsmáros Pálhoz hasonló színvonalon képviselte volna a műfajt? Én az utóbbi magyarázat felé hajlok, s erre utal az is, hogy amikor nyolc-tíz évvel ezelőtt váratlanul önálló füzetekben láttak napvilágot Korcsmáros Pál Rejtő-feldolgozásai, akkor meglepő sikert arattak. Pedig e fekete-fehér füzetekben az eredeti képregénynek csak „tömörített változata” jelent meg: a képek kicsik voltak, s jelentős részüket eltakarta a szöveg. Mégis meglepő gyorsasággal elfogytak.
A mai negyven év feletti nemzedék, amely még emlékszik a régi Füles sikeres sorozataira, különös ajándékot kapott az idén. A Képes Kiadó önálló, nagy alakú, színes kötetben bocsátotta közre Az elátkozott part című képregényt. Korcsmáros Pál rajzai talán először jelentek meg méltó kiadásban. A szokatlanul igényes kiadványt öröm kézbe venni, még a betűtípusát is látható gonddal válogatták ki. A képek megfelelő méretűek ahhoz, hogy minden részletük látható és élvezhető legyen, ízléses pasztell-árnyalatokkal lettek kiszínezve, és valamennyi rajzot összegyűjtöttek, amit Korcsmáros e regénnyel kapcsolatban elkészített. Ráadásul teljesen megújították a rajzokat kísérő szöveget. Az 1960-as években ugyanis szinte valamennyi magyar képregény szövegeit egyetlen szerkesztő készítette el, Cs. Horváth Imre, aki néha bizony szabadon bánt az eredeti regények szövegével. E kiadvány szerkesztői azonban arra törekedtek, hogy a lehető legpontosabb Rejtő-idézetek kísérjék a képeket, s minden bizonnyal ezzel fejezték ki a leghatásosabban tiszteletüket az író és a rajzoló iránt.
Ha jól emlékszem, Korcsmáros Pál legalább tizenöt képregényt készített Rejtő Jenő műveiből. Nagyszerű lenne, ha a Képes Kiadó vállalkozását siker kísérné, és e rendkívül tehetséges rajzoló többi képregényét is meg tudnák jelentetni.

Rejtő Jenő–Korcsmáros Pál: Az elátkozott part
Átdolg.: Garisa H. Zsolt és Varga „Zerge” Zoltán
Képes Kiadó
80 oldal 1980 Ft

Hahner Péter
Új Könyvpiac
2003. október