Képregény, a sajtó száműzöttje

Képregény, a sajtó száműzöttje

Az igazi magyar képregény elődjeként számon tartott, verses szövegekkel kísért rajzsorozatok először az 1860-as évek elején Jókai Mór Üstökös című élclapjában jelentek meg. A később képkockákba terelt, szóbuborékos képregények rendkívül népszerűek lettek, sőt.

Képregényeket közöltek napi- és hetilapok, humoros és gyermekújságok, népszerűségét még a politika is igyekezett kihasználni: az 1940-es években szolgáltak antiszemita, később pártpropagandát. Később egy időre kipukkadtak a szóbuborékok, mert a szovjet kultúra hozzánk látogató ideológusai nemkívánatos, nyugati kultúrmocsoknak nyilvánították a műfajt, amely azért az ötvenes évek végétől ismét visszaköltözött a gyermek- és vicclapok oldalaira, akkoriban jelentek meg az irodalmi művek átdolgozásai. A képregény újabb aranykora körülbelül a rendszerváltozásig tartott, a műfaj azóta nagyjából tetszhalott állapotban van. Miközben mostanában egyre több, hazai rajzsorozatot közlő képregényújság, könyv jelenik meg, képregényfesztiválok, árverések vonzanak tömegeket, ezekben a napokban zajlik a Képregény Hete rendezvénysorozat, a hazai lapokból szinte eltűnt a képregény.

Bayer Antal, a Magyar Képregénykiadók Szövetségének képviselője azt mondja: szerinte az elzárkózásnak részben anyagi okai vannak, de a képregények mellőzésében szerepet játszik az is, hogy a szerkesztők nem ismerik a műfajt és annak lehetőségeit. Az amerikai, a francia és az angol lapokat említi, amelyekben gyakran találkoznak az olvasók olyan képregényekkel, amelyek tulajdonképpen afféle szociális kommentárok, és a maguk eszközeivel reagálnak a napi eseményekre, aktuális divatokra, hangulatokra.

Képregényeket közlő kiadvány nálunk is egyre több jelenik meg. A gyermekeknek szánt füzeteken kívül, csak a példa kedvéért: a Kretén, a Pinkhell vagy a műfaj népszerűsítését célzó, igen olcsó Eduárd című újság, de említhetnénk népszerű könyveket is: Art Spiegelman Maus című holokauszt-képregényét, Aleksandar Zograf Pszichonauta – látomások a Balkánról című könyvét, Gróf Balázs Képregények című gyűjteményes kötetét, a Fekete-fehér képregény-antológiát, vagy a képregény történetét feldolgozó munkákat, köztük Kertész Sándor könyveit.

Kertész azt mondja, annak ellenére, hogy a képregény manapság inkább könyvek, füzetek formájában hozzáférhető, főként képregénnyel kapcsolatos rendezvénysorozatokon jelenik meg, szerinte valódi sajtóműfaj. De ahhoz, hogy ez ismét bebizonyosodjon, a napilapoknak is rendszeresen kellene közölniük, elsősorban magyar vonatkozású történeteket. Amik ugyanis mostanában itt-ott megjelennek, azok főként az olcsón megvásárolható, néhány képből álló, külföldön már sikert aratott sorozatok, amelyek nem feltétlenül felelnek meg az általános magyar közízlésnek, humornak, és legfeljebb helykitöltő szerepük van. A képregény történésze hozzáteszi: nálunk az újságkészítés elsősorban szövegközpontú, a szerkesztők már nem hisznek a képregény olvasócsalogató erejében.

Halmos Ádám, a képregénykönyveket is megjelentető Nyitott Könyvműhely Kiadó vezetője is úgy véli, az újságok szerkesztői főképpen azért idegenkednek a képregények közlésétől, mert még mindig azt gondolják, hogy infantilis műfaj, amely elsősorban gyerekeknek szól, miközben persze ennél jóval több, teljesebb, sokszínűbb. A kép és szöveg együttesével, egészen máshogy lehet beszélni a dolgokról.

És tényleg: a franciák a világ történetét, Napóleon életét és a Bibliát is feldolgozták képregény formában, az olaszok pedig a nyelvoktatásban is hasznosítják.

Gróf Balázs szinte az egyetlen, aki képregények rajzolásából él: az „est lapokban”, azaz programújságokban rendszeresen jelennek meg sorozatai. Neki szerencséje volt, mert 2000-ben a Pesti Est főszerkesztője felfigyelt rajzos történeteire, így ő azóta rendszeresen publikálhat. Pedig azt mondja, kitűnő rajzoló akadna bőségesen, csakhogy nálunk még mindig tartja magát az a szemlélet, hogy a képregény leszoktat az olvasásról, holott szerinte ennek éppen az ellenkezője igaz. Visszaszoktat rá. Gróf szerint kivált furcsa, hogy a mai, vizualitásra épülő világban a képregény kevés kivételtől eltekintve nem kap helyet a sajtótermékekben, sőt még az is megesett egy évvel ezelőtt, hogy az egyik vezető politikai hetilapban erősen kikeltek ellene, azt írták: „lebutított műfaj a nem olvasók számára”. Nekem szerencsém van, mondja, mert a Pesti Est szerkesztői bátrak voltak, és meg mernek mutatni valami lokális ízt.

Forrás: nol.hu