Tejképek a galériában

Tejképek a galériában
A gyerek nem rosszul rajzoló felnőtt

Egy képregénypályázat mindig megmozgatja a fantáziát, különösen, ha olyan népszerű témát választ, mint a tejivás. A beküldött rajzokból pedig sokféle hasznos következtetés levonható az érintett korosztályok tej- és világképéről.

Csaknem kétezer pályamunkát küldtek be arra az őszi képregény-rajzpályázatra, amelynek indulásáról e helyütt is beszámoltunk. Az indulók döntő többsége iskolás volt: 175 általános és középiskola, illetve 75 speciális (hátrányos helyzetűekkel foglalkozó) oktatási intézmény diákjai ragadtak filctollat, ecsetet, zsírkrétát, hogy tejes-tehenes történeteiket papírra vessék. A szakértő zsűri – tagjai között lapunk grafikusával, Tettamanti Bélával – értékelt, és a tapasztalatait az újságírókkal is megosztotta.

Az alapkérdés az, hogy mit kezd néhány „hivatásos” művész a többdoboznyi gyermekrajzzal. És nem csak logisztikai értelemben (hogy ugyanis darabról darabra, elmélyülten végig kell nézni mindet, egyre szűkítve a kört, és folyamatosan összehasonlítani a szűrőn fennakadt műveket), hanem elsősorban szakmailag. Hogyan lehet megítélni egy krumpli formájú teheneket és tejesdobozokat mázoló kisiskolás fantáziáját, történetmesélő képességét, és hogyan lehet összemérni a gimisek vagy az egyetemisták produktumaival?

– Abból kell kiindulni, hogy a gyerek nem rosszul rajzoló felnőtt, tehát nem a felnőttek pontosságát, kézügyességét kell keresni a gyermekrajzokon. A kisebbeknek önálló, mondhatni romlatlan, és nagyon érdekes, talán expresszionistának nevezhető képi világuk van, amit felnőtt fejjel is lehet értelmezni, sőt élvezni is. Aki ezeknél az alkotásoknál a rajztudást kéri számon, az valószínűleg pont a legizgalmasabb darabokat fogja átugrani – mondja Császár Tamás, aki a Magyar Újságírók Országos Szövetsége karikaturista szakosztályát képviselte a döntnökök között.

Ha gyerekeket rajzolásra kérünk, két dologra biztosan számíthatunk: ki fog derülni, milyennek látják a dolgokat maguk körül, és az is, hogy milyennek szeretnék látni. Aki végignéz a budapesti Karton Galériában kiállított pályamunkákon, mindkettőre talál szép számú példát. A környező világ beszűrődik a történetekbe és a képekbe: az éppen futó reklámok éppúgy hatással vannak a fantáziára, mint az aktuális mozislágerek. Ugyanakkor minden második-harmadik sztori felfűzhető az „igyunk együtt (tejet!), legyünk jó barátok, nőjünk nagyra” gondolati szálra, jelezve, hogy az alkotók a ténylegesnél együttműködőbb és békésebb környezetben éreznék igazán jól magukat.

Ahogy haladunk előre az életkorban, úgy lesznek egyre hasonlóbbak a munkák a nyomtatott képregények és a rajzfilmek formáihoz. Azt azért nem állíthatnánk, hogy a kor és a fantázia fordítottan arányos, de az önálló gondolkodásra, a képalkotás szabadságára mindenképpen elmondható, hogy nem feltétlenül nő együtt az évek számával.

Az is tanulságos persze, hogy mit gondolnak a diákok a tejről. A tej-tehén összefüggés például nem mindenkinél magától értetődő: akad, aki szerint fán nő a finom itóka, természetesen dobozban. Salamon Andrea, az őszi tejivási kampányába a képregénypályázatot beleszövő Tetra Pak marketingigazgatója szerint – azon túl, hogy meghökkentek a beküldött mennyiségen – számukra a képregényekből kirajzolódó „tejkép” a legérdekesebb. Kiderül belőle, amit egyébként a kutatásaik is visszaigazolnak, hogy a tejipar legfőbb bázisát a családosok jelentik, és Magyarországon az emberek számára – szemben például a skandináv fogyasztókkal – a tej egészségügyi (és nem az élvezeti) értékei a legfontosabbak.

Hargitai Miklós
Népszabadság
2005. december 8.