Kép és regény

Már Budapesten a Retortában és a Gödörben is volt önálló kiállításuk, tavaly Szabadkán és Pécsett, a Komikonon is láthatta számos képregényüket a nagyközönség. A 25 fős Magyar Képregény Akadémia (MKA) tagjával „Kissgz”-vel, azaz Kiss Gáborral beszélgettünk.

Mik az egyesületetek céljai és legfőbb tevékenységei?

Az MKA célja a képregény, mint műfaj, mint művészi kifejezésforma hazai, alkotói fellendítése. Ez kissé persze nagyképűen hangzik, mivel az egyesület előtt és vele párhuzamosan is számos alkotó dolgozott, dolgozik a műfajban, akik nem tagjai az MKA-nak. Társaságunkat ezért pusztán közös alkotói és véleménycserélő közegnek nevezném, ami megjelenési fórumot biztosít néhány képregényes számára és más, hasonló profilú egyesületekkel karöltve kiállításokat, előadásokat szervez. Az említett megjelenési fórum az MKA időszakos antológiája, a Pinkhell, melynek áprilisban jön ki a negyedik száma.

Neked milyen munkáid voltak eddig?

Elsősorban irodalmi szövegek adaptációjával foglalkoztam. Eddig az amerikai Chuck Palahniuk két regényét, valamint a talán kevésbé ismert Craig Clevenger elsõ könyvét dolgoztam fel. Az adaptációk reményeim szerint többet jelentenek a befogadó számára is, mint puszta regényillusztrációk, hiszen ezek a képregény-műfaj, a graphic novel (azaz a könyvterjedelmű képregény) és az önérvényű és örökérvényű irodalom kereszteződésének is tekinthetők. Nem mások, mint kísérletek egy adott elbeszélés irodalmi minőségének képregényes formában történő visszaadására.

Mi motivált arra, hogy képregényeket készíts?

Az ok elsősorban a műfaj iránti vonzalomból ered, másrészt, esetemben annak belátásából, hogy az animáció „nem egyemberes” dolog (korábban ugyanis számítógépes animációval foglalkoztam). Képregényben viszonylag könnyebben el lehet beszélni egy-egy történetet. A két műfaj – irodalom és képregény – kereszteződése és általában az adaptáció problémája is izgat.

Hogy látod a „képregény ipar” magyarországi helyzetét?

Az egyéb, „konkurens” kifejezésformákhoz képest elenyésző a képregényes szakma, illetve műfaj jelenléte, aminek megvannak a hazai történeti okai is. A médiában máig érdekességként, furcsa, gyerekes hóbortként jelenik meg a képregény, ha megjelenik egyáltalán, a színvonalas kiadók pedig anyagi gondokkal küszködnek.
A műfaj nem-támogatottságát mi sem jelzi jobban, mint hogy az MKA kezdettől fogva önellátó, nonprofit egyesületként működik, állandó anyagi források nélkül. Szervezetünk elnevezése sem más, mint ennek az állapotnak az ironikus tudomásulvétele.

Szerinted a gyermek vagy a felnőtt képregényeknek van nagyobb sikere itthon?

A kérdés talán inkább az lehetne, hogy minek tekintik Magyarországon a képregényt: felnőtt, vagy gyerekműfajnak. Az itthoni „nagykorúvá” válás, csakis több külföldi és hazai képregény egyre színvonalasabb kiadásával érhető el.

Apropó. Mekkora az arány a külföldön készült és a magyar képregények között?

Óriási lemaradásban vagyunk a külföldi klasszikusokhoz képest. A helyzeten csak néhány elszánt kiadó, még több elfogult mecénás, és megfelelő kulturális támogatás segíthetne. A változás alapvető előfeltétele a műfaj iránti negatív előfeltevések feloldása, amiben sokat segíthet a világháló is.

Faggatnálak még pár műhelytitokról. Milyen technikával készíted a rajzaidat? Mennyi ideig tart általában egy kép előállítása?

Kézzel készített rajzokat szkennelek be, és dolgozom tovább rajtuk számítógépen. Egy oldal elkészítése (ha jól megy a dolog) kb. egy napot vesz igénybe. Az előkészítés, a helyszín és karaktervázlatok, a forgatókönyv megírása külön feladat, ez általában sokkal több időbe kerül.

Facsády Orsolya
UnivPécs
VIII. Évf. 4. sz.
2007. március 26.