THOR – Filmkritikák

Thor kritika (aeonflux.freeblog.hu)

[toc](aeon_flux) Thor (Chris Hemsworth), Asgard trónörököse szembeszáll Odinnal (Anthony Hopkins), ezért megfosztják 5000 XP-től és a Földre száműzik. Odafenn megy a királyi kavar, idelenn hősünk próbálja megtalálni a visszavezető utat, közben becsajozik.

Szegény Ron Burgundy-nek fénykorához képest jó három évtizedet kellett várnia, mire kedvenc filmje elkészült (talán még a Highlandert is lenyomva), hisz ebben az infantilis tesztoszteronbombában a főhős nem csak szőrös, de még pofátlanul jóképű is, ráadásul a Natalie Portman kaliberű nők is a lábai elé hanyatlanak, ha csak annyit szól: “helló”.

Szerencsére a film képes elkerülni a “szuperszőke északi isten találkozik a célszerszámot profin kezelő gyári munkás” igencsak forró csapdáját, ahhoz ugyanis túlságosan gyerekes, hogy akár minimális mélységgel rendelkezne – olyasmivel, amire rejtett mondanivalót, célzást, politikát vagy bármi olyat lehessen aggatni, amin a nálamnál jóval okosabb esztéták hosszú oldalakon át csámcsoghatnak.

Az infantilizmusban az a jó, hogy kéz a kézben jár az őszinteséggel, ráadásul ilyenkor szokott előjönni az az örök érvényű tétel is, hogy “mindent a helyén kell kezelni”, és ez egy mágikus kalapácsot lóbáló képregényhősről szóló blockbuster esetén pláne így van, de az elnéző magatartásnak is van határa. Hisz attól, hogy egy film nagy költségvetésű nyári gondűző, még nem jelenti azt, hogy ne lehessen hozzá forgatókönyvet írni.

Kenneth Branagh rendező nem győzte hangsúlyozni, hogy a kockás felszínesség mögött királydráma húzódik, és a Bárd tollának lenyomatát nem is lehet nem észrevenni, viszont a szkript úgy szállítja a fejedelmi konspirálást, mint gyorsétterem a tölcséres fagyit: ízetlenül és olcsón. Hogy ki kavarja azokat a szálakat, melyek Thor száműzetéséhez vezetnek, azt még egy óvodás is összerakja (tudom, a célközönség), de a biztonság kedvéért többször is megemlítik, hogy Asgard soraiban valaki köpönyegforgató. Odin ennek ellenére besétál a csapdába, és mikor a narratíva úgy kívánja, gyorsan kómába merül (mert az amnézia mégis csak túlzás az istenek soraiban).

Thornak vannak cimborái (ők minden egyes helyzetben ugyanúgy gondolkodnak és cselekednek, s nem hinném, hogy bárki is késztetést érezne arra, hogy megtanulja a nevüket), jelleme viszont alig-alig. Kezdetben arrogáns és öntörvényű, szélesen vigyorogva aprítja az ellenséget és még az anyjának is odakacsingat, hogy ő most érti a csíziót, egyszóval szimpatikus figura. De aztán elveszik tőle a játékszerét és minden perkjét, a Földre teleportálják és egy bájos porcelánbaba (Natalie Portman) gondjaira bízzák, akinek tényleg csak annyi a dolga, hogy jól nézzen ki, pedig tudós!!! De hősünk jellemét nem a cicababa pillantása tapossa szét egyik pillanatról a másikra, hanem az az őrjítő tudat, hogy hiába markolja meg két kézzel, de nem tudja visszaszerezni azt az istenverte exkaliburt kalapácsát. Innentől kezdve Thor rántottát gyárt, betakargatja a tudóslányt és talán még horgolni is elkezdene, ha a forgatókönyvírók között lenne egy nő. Summa summarum, úgy meghunyászkodik, mint akit lobotómiában részesítettek.

És még ragozhatnám. A jellegtelen jellemek és azok húszfilléres fejlődése mellett nehéz eloldalazni, a film pedig nem csupán a Battlefield Earth látványvilágát idéző ferde kameraszögei miatt tűnik egyenetlennek: a legtöbb puskaporát már az intróban ellövi, hisz Thor gyönyörű pusztítást rendez, hogy aztán minden egyes tulajdonságától megfosszák és az elképesztő (bár kétségtelenül Disney-ízű) látványtervekből felépített Asgardból leküldjék az Új Mexikói sivatagba, hogy a film 60%-ában ott lébecoljon egy egyetlen utcából álló városkában.

A színészekről egy rossz szót sem lehet szólni, hisz többnyire olyanok, mintha ott sem lennének: még Anthony Hopkins is robotpilótázik, pedig ő aztán még kómában feküdve is rendre tudná utasítani a társaságot. A 3D pucc, de legalább segít hangsúlyozni a befejezetlen trükköket, az akciók sablonosak,a poénok leginkább kínosak (Kat Dennings, mint komikus mellékszereplő, akinek minden második mondatában szerepelnek az iPod és a facebook szavak, és ezért vicces?); de hát nem szabad meglepődni: a képregényfilmek olyan mértékű népszerűségnek örvendenek, hogy még a másodvonalbeliek is simán megállnak a lábukon, ha elég marketinget tolnak beléjük. Jelenleg fogalmam sincs, hol a határ. (aeonflux.freeblog.hu)

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10