Képregények és pénz, pénz, pénz
Tisztelt Szerkesztő Úr! Többen felhívták a figyelmemet az ön cikkére (Magyar Nemzet, április 16.), amely a magyar képregénnyel foglalkozván a nevemet se említve, több pontatlanságot tartalmazott. Ez nyilván elsősorban az információkat adók hibája, ezért engedtessék meg, hogy néhány kiegészítést eszközöljek az írásához.
Kezdjük a legvégén: képregény rajzolásából az átkosban nagyon jól lehetett élni, sőt még most is lehet, bár egyre szűkösebben. Jómagam több mint harminc éve élek ebből a műfajból.
Az úgynevezett rendszerváltás előtt fiókban tartott művekhez néhány adalék: 1983-ban volt egy képregény-konferencia, ahol Zórádon és rajtam kívül még részt vett vagy harminc egyéb szakember a kiadóktól, ifjúsági lapoktól stb. Az akkori kultúrkorifeusok ugyanazokat a kérdéseket és kritikákat szegezték nekünk, amit most is sokan hiányolnak: miért nincs önálló forgatókönyv, miért nincs önálló magyar képregényfigura? Nos, ha csak ezen múlik a magyar képregényújság sorsa, lássunk neki szaporán! És, íme, megszületett Botond, majd nem sokkal később Perseus kapitány, aki a mai napig vívja harcait a világűr különböző tájain.
Sajnos, mint kiderült, nem ezen múlott. Bár Botond első kalandjai már 1984-ben megjelentek a Sárkány magazinban, az újság megjelenésére 1989-ig várni kellett. Viszont mire a Botond megkapta az engedélyt a megjelenéshez, a hazai piacot elárasztották az amerikai és egyéb külföldi képregények. A csoda ezek után az volt, hogy a magazin 1993-ig több-kevésbé rendszeresen megjelent, miközben számos tőkeerős nyugati lap dőlt össze. Ennek ellenére az elsőség több síkon az enyém. Én rajzoltam az első önálló képregényfüzetet, a Focisulit 1980-ban. Az első filmképregényeket, köztük a máig legnépszerűbbet, a hétszázezer példányban eladott Csillagok háborúját, amely sokak szerint az egyik legjobb adaptációja a filmnek. Az első szex- képregényújságot és az első történelmi képregénymagazint, a Képes Krónikát, amelyet 1995-ben jelentettem meg.
Apropó, adaptáció. Cs. Horváth Tibor, aki haláláig szerzőtársam, barátom és menedzserem volt, mesteri érzékkel vitte át képregényre az eredeti mű hangulatát, lényegét, legyen az Jókai, Passuth vagy Csernai. Mára a nyugati képregények bárgyú szövegeinek tükrében (tisztelet a kivételnek) az ő forgatókönyvei irodalmi mélységűek, bár az tény, hogy általában sok volt a szöveg. Mellesleg ő és Zórád Ernő nem emiatt veszett össze. Azt pedig vissza kell utasítanom, amit jeles kollégám állít, hogy ezek, úgymond, kinyírtak minden tehetséget, és nem engedtek maguk közé senkit. Erre élő példa vagyok én és ő is, akit Cs. Horváth vett a szárnyai alá. Arról nem is beszélve, hogy a grafikusoknak abban az időben még a téma megválasztásába sem volt beleszólásuk, nemhogy az úgynevezett tehetségek elkaszálásához. Az akkori szerkesztők a minőséget mérvadónak tekintették. Egy Tiszai Lászlót, aki a Füles főszerkesztője volt, nem lehetett átejteni gyenge rajzokkal.
Tisztelt kollégám idéz tőlem egy mondatot forrásmegjelölés nélkül és pontatlanul. A mondat így hangzott: A három testőrhöz, azaz a Sebők, Zórád, Korcsmáros trióhoz csatlakozott az ifjú D’Artagnan szerény személyemben.
A magyar képregény úgynevezett haláltusájának III/III oka van.
Első a rendszerváltás, amely elsőbbséget adott a nyugati képregényeknek.
Második a képregényfogyasztók táborának elszegényedése.
Harmadik a terjesztés. Ami megjelenik, az sem jut el a fogyasztóhoz.
A legfontosabb ok pedig a pénz, pénz és ismét csak a pénz. Ma, amikor ahhoz, hogy a kerti törpe legyen a művészet csúcsa, csak idő és pénz szükségeltetik, könnyen átlátható, ha a képregénybe nem fektetnek komoly összeget, akkor soha nem lesz nyereséges. Az átkosban a szerzők honoráriuma, ha mindent száz százaléknak veszünk (a nyomda, a terjesztés, a kiadói nyereség) elérte az 1,5 százalékot. Jelenleg ez egy százalék alatt van.
Végezetül még annyit, hogy azért ez alatt a tizenöt év alatt Sarlós Bandin és rajtam kívül még rajzoltak néhányan képregényt, és nem is rosszul. Csak pár név a sok közül, akik a Fülesnél is megfordultak: Vass, Dönti, Topálovits, Podmaniczki, Cserkúti, Balogh. Magamról még csak annyit, hogy a 160. képregénynél tartok. Egy képregény átlag harminc oldalból áll, és egy oldalon van öt-hat rajz.
Örülök, hogy információimmal segíthettem a munkáját. Még jobban örülnék, ha ez az írás is megjelenhetne a mellékletben.
Fazekas Attila grafikus
Először is elnézést kell kérnem a levélírótól, hogy egy hosszabb külföldi út miatt heteken át elkerültük egymást (ti. én és a levél), és hogy emiatt csak most jelenik meg ez az értékes kiegészítés. Másodszor pedig meg kell állapítanom, jogos a levélíró kifogása személyét illetően, legfeljebb annyi mentségem lehet, hogy a cikk terjedelmi korlátok okán nem törekedhetett arra, hogy a „történet” minden főszereplőjét megszólaltathassa. Fazekas Attila neve és véleménye tehát, ha késve is, ily módon megjelenik e lap hasábjain.
Tóth Szabolcs Töhötöm
Magyar Nemzet
2005. július 23. (36. oldal) – Visszhang rovat