X-Men 3. (Helloinfo)
Az ellenállás vége
A képregények mozgóképes átiratainak dömpingje egyelőre megállíthatatlan, szinte havonta tűnik fel egy-egy újabb szuperhős, hogy megnyerje magának a közönséget. Vannak köztük jobbak, rosszabbak, mindenki számára fogyaszthatók vagy csak fanok által körülrajongott darabok. A mutánsok és a „normális emberek” szembenállását bemutató X-Men egyértelműen a jobbak közül való, amelyet a közönség éppen úgy szeret, mint ahogyan a kritikusok elismerik. A siker talán annak köszönhető, hogy némiképp eltér az átlagos szuperhős történetektől. Egy zárt világban játszódik, ahol nem bukkan fel hirtelen egy újabb emberfeletti erővel rendelkező főgonosz, akit a rész végére annak rendje és módja szerint ki kell irtani. Az X-Mennek íve van, egy olyan története, amely nem csak háttérként szolgál egy-egy kalandhoz, hanem a történet magját alkotja. Ez pedig nem más, mint a mutánsok beilleszkedési próbálkozásai a társadalomba. Jobban belegondolva, ez úgy hangzik, mint egy rossz demagóg maszlag a rasszizmusról, ami részben igaz is, de mindezidáig ezt sikerült egy olyan érdekes, izgalmas és látványos csomagolásban a nézők elé tárni, hogy népnevelésnek még csak a gondolata sem merül fel bennünk, legalábbis a filmet nézve biztosan nem.
A harmadik epizód sokakban kételyeket támasztott, miután az első két részt levezénylő Bryan Singer lelépett, hogy tető alá hozza Superman visszatérését (a trailer elnézve inkább emiatt kéne aggódni), így a Vörös sárkány direktora, Brett Ratner ugrott be a helyére, akinek az életműve – egyén szólva is – elég felemás képet fest. Akkor most rögtön nyugtassuk meg az ujjukat tördelő rajongókat, Ratner nem rontotta el a szériát, mi több, a második résznél egy hajszálnyival jobb mozit tett le az asztalra. Persze nem minden az ő érdeme, de erre majd később visszatérünk, most nézzük a történetet dióhéjban.
A második felvonás végén nyitva hagyták a befejezést, így a folytatásra hárult, hogy elárulja, Jane Grey tényleg meghalt-e. A film már az első percekben választ ad a kérdésre, és láthatjuk, amint a vörös szépség visszatér a hullámsírból, csakhogy testét már másik énje, egy bizonyos Főnix uralja, amelynek ereje minden mutánsénál erősebb és pusztítóbb. Ez kapóra jön Magnetónak, aki háborúra készül az emberek ellen, miután azok kikísérletezték a „mutáns-betegség” ellenszerét. Természetesen Xavier professzor növendékei sem nézik tétlenül a vérontást, így kezdetét veszi az utolsó ellenállás.
A film egy sereg új szereplőt vezet be, a hófehér szárnyakkal felvértezett Angyaltól, az akadályt nem ismerő Buldózeren át, a más mutánsok tulajdonságait semlegesítő kisfiúig. Ratner és a forgatókönyvírók ennyiben le is tudják a dolgot, a karakterek jelen vannak, de nem sokat foglalkoznak velük. Egy-egy jelenet erejéig betöltik a történetben előírt funkciójukat, de ennél többet nem tudunk meg róluk. A rendező inkább a történetet és az akciót tolta előtérbe, egy percre sem ér rá elidőzni karakterei motivációján. Azt nem mondhatjuk, hogy ez helyes, de a végeredmény szempontjából semmiképpen sem káros, hiszen egy feszes tempójú, látványos nyári szórakoztató filmet kapunk a pénzünkért, olyan megkapó jelenetekkel, mint Farkas vérgőzös ámokfutása, Főnix tombolása a szülői házban, vagy a film fináléja Alcatraz szigetén, az igencsak átalakított Golden Gate híddal…
Rusznyák Csaba
[Beküldte Hamlet]