Kisebbségi hősök az amerikai képregényben

Kisebbségi hősök az amerikai képregényben

A comics-hősök sokfélék. Elképesztő mennyiségben, színben és alakzatban találhatók a füzetekben. Ám általában nem emberi lények. Ha egy képregényben mégis embert ábrázolnak, az még ma is a legtöbbször fehér férfi.

A Wired cikkében áttekinti a “nem fehér férfiak” reprezentációját a műfajon belül. A San Diegóban zajló Comic-con tanácskozás e témába vágó előadóira, illetve a popkultúra néhány Egyesült Államokbeli kutatójára hivatkozva állítja: az amerikai képregénykészítők számára még mindig sikamlós terep a nők, illetve a különböző etnikai csoportok ábrázolása a történetekben. Nemcsak a szuperhősök, Superman, Spiderman és Batman fehérek, hanem a környezetükben sem igen fordul elő fekete vagy ázsiai. Tegyük hozzá: ez csak a mainstream képregényben van így, az undergroundban minden és mindenki megtalálható, bár az alkotók gyakran fütyülnek a politikai korrektség szempontjaira. (Még jó, hogy a Wired analízise nem terjed ki például a japán manga irányzataira, amelyek teljességgel levetik magukról ezeket a szempontokat.)
A műfaj a formanyelvéből adódóan szimplifikál, mégis, a második világháború előtti klasszikus amerikai képregényben a hős fehér, s teljesen hiányoznak a feketék. Ha fel is tűntek, többnyire primitív, agresszív karaktereket formáltak belőlük. Még az ártatlan Mikiegér sorozatokban is legfeljebb kannibálokként, túlkarikírozottan ábrázoltattak afro-amerikaiakat. Miki oldalán ugyan ott áll Minnie, de a klasszikus comics-ban a nőknek sem sokkal jobb a helyzetük. Kezdetektől voltak szuperhősnők, de – az amúgy fehér – Catwoman, Wonderwoman, vagy Invisible Girl “szuper-mivolta” is inkább szexi megjelenésében domborodik ki. A nők gyakran kerülnek mazochisztikus helyzetekbe (megkötözés, megalázás), s a comics gyakran ábrázolja őket az agresszióba fojtott szexualitás helyzeteiben. Minthogy azonban ők győzelemre predesztinált szuperhősnők, az alávetettségből a sztori végére általában happy end, vagyis diadal lesz, de sokszor testük, saját szexusuk a fő fegyver.
Áttörést a '60-as, '70-es évek hoztak: 1968-ban Charlie Schultz beilleszti a Peanuts-sorozat szereplői közé az első fekete kisfiút. Az első színesbőrű szuperhős, Black Panther 1966-ban tűnik fel az egyik comics-nagyiparosnál, a Marvel kiadónál (neve éppenséggel azonos az amerikai feketék kőkemény polgárjogi mozgalmának elnevezésével). A mérleg – ami a héroszokat illeti – lassan helyrebillen, Blade és a nálunk is jól ismert Spawn is fekete. Ahogy a képregényműfaj is szerteágazó lett, ma a kisebbségek reprezentációja is kezd sokszínűvé válni, független amerikai kiadóknál van latin hős is, sőt, a szexuális kisebbségek is megjelennek hősi szerepben. Sokszor azonban annak terhét hurcolják, hogy egymaguk “állnak helyt” csoportjuk helyett, önmagukban kénytelenek repzentálni egész társadalmi rétegeket.
Ezzel a feladattal pedig még egy szuperhős is nehezen birkózik meg.

HVG
2003. július 21.