Harmincöt éve fogant a fasiszta Britannia víziója

Alan Moore V mint vérbosszúja több mint egy képregény: komoly kultuszt csinált nem csak Guy Fawkesból. A mából nézve ráadásul mintha minden kódolva lenne benne, a brexittől kezdve a totális megfigyelésen át a digitális rabszolgaságig.
Hozzászólok

Emlékezz, emlékezz november ötödikére! A mondat, amely minden Alan Moore-fanatikus fejében oly tisztán lüktet. Akárcsak „az eszmék golyóállók” megjegyzés. No meg a Guy Fawkes-maszk, amely mögé olyan szuperhős bújt, akiről sose derül ki, ki is volt ő valójában. Neve nincs, „szólítsatok csak V-nek” – mondja ő maga, az anarchista igazságosztó, a brit Ludas Matyi. A V mint vérbosszú (V for vendetta) maga több mint egy képregény.

A ma már alapműnek számító alkotás és a fasiszta Nagy-Britannia sokkoló víziója harmincöt éve fogant meg az akkor mindössze 27 éves képregényalkotó fejében. Ahogy Moore egy 1988-as visszaemlékezésében írta, egy nyaralás alatt jött a V mint vérbosszú ötlete. Ekkor, 1981-ben épp csak elkezdődött a Thatcher-korszak, s a falklandi háború előszobájában sok balos gondolkodó látta borúsan a brit szigetország jövőjét.

Ezt a hangulatot megjelenítve a történet szerint az 1980-as évek végén egy nukleáris háború zajlott le, amelyből a britek kimaradtak. Az Egyesült Királyságban egy jobboldali, konzervatív, protestáns totalitárius, a pénzemberekkel és a világégést túlélő multikkal összefonódó párt, a Norsefire szerzi meg a hatalmat, egyúttal olyan diktatúrát épít ki, amely kegyetlenül leszámol minden kisebbséggel, miközben totális kontroll alatt tartja az egyéneket.

Munkatáborokat létesítenek, ahol titkos genetikai kísérleteket is folytatnak. Üldözik a művészetet s minden olyan dolgot, amely kreativitásra serkenti az embereket. Teljes ellenőrzés alatt tartják a médiát, a telekommunikációt.
Erőszak nélkül nincs szabadság?

Ekkor, a képregény szerint 1997. november 5-én tűnik fel egy titokzatos igazságosztó, egy titkos orvosi kísérlet egyetlen túlélője, V, hogy egy régi „hős” maszkja mögött politikai alternatívát kínáljon a tömegek számára. (Arra persze Moore sem gondolhatott, hogy a valóságban sztorija kezdetekor, 1997-ben épp egy munkáspárti miniszterelnöke lesz Nagy-Britanniának, akit történetesen Tony Blairnek hívnak – a szerk.)

A történetvezetés szempontjából is fontos, hogy V filozófiai eszmefuttatásait egy 16 éves tinédzserlánynak fejti ki, akit – miután prostitúcióra adná a fejét – kiment az őt megerőszakolni akaró, a rendszert kiszolgáló rendőrök karmai közül. Az Evey-szál több szempontból is fontos, mert V – aki nevét a római ötös számból, szenvedése helyszínéről, a larkhilli fogolytábor kísérleti részlegének ötös szobájáról aggatja magára – elég brutális módszerekkel, rajta keresztül mutatja be, mire képes és mit tesz az emberekkel a rezsim. A fasizmus kontra anarchia kérdése kifejezetten érdekes párhuzam. Főleg annak fényében, hogy noha V szerint a rendszer megdöntéséhez erőszakra van szükség – lásd a parlament és a miniszterelnöki hivatal, a Downing Street 10. felrobbantása, ám az anarchia számára nem egyenlő a káosszal. Az akarat felszabadításához, és az újrakezdéshez azonban meglátása szerint szükséges a rendszer működtetőinek megfélemlítése, akár likvidálása is.
Az ember a maszk mögött

De ki is volt ez a Guy Fawkes tulajdonképpen? Eredetileg egyike annak a tizenhárom katolikus britnek, akik arra készültek, hogy megölik a katolikusokkal szemben erélyesen fellépő I. Jakab (1603–1625) angol királyt. Noha nem Fawkes volt a brit parlamentet 1605-ben felrobbantani akaró Lőporos összeesküvés néven elhíresült „felkelés” legismertebb alakja, a 36 gyúlékony anyaggal megrakott hordót azonban ő őrizte az általuk ásott alagútban a Lordok háza alatt, mikor lelepleződtek s a hatóságok november 5-én rajtuk ütöttek. Így végül, talán épp ezért, a kollektív emlékezetben az ő alakja maradt fent legmarkánsabban.
Ellentmondások erdejében

Azzal amúgy, hogy Moore Fawkes figuráját emelte a diktatúra, a teljes elnyomás elleni harc középpontjába, igen izgalmas kérdést pengetett meg: mennyire lehet jelkép egy történelmi szempontból akár kicsit is vitatott személy. A nyolcéves korában protestánsból nevelőapja hatására katolizáló Fawkest – aki vallási meggyőződésből a németalföldi protestánsok ellen is harcol a spanyolok oldalán a nyolcéves háborúban – ugyanis modern értelemben véve akár terroristának is tekinthetjük.

Mindezek ellenére, vagy talán épp ezért, azóta nem egy „szabadságharcos” közösség – az Anonymous hackercsoporttól kezdve a Foglald el a Wall Street-mozgalomig (amelynek szóvivőjével még az alakulás után interjút készítettünk) – merített a műből, annak ikonográfiáját, a V-Fawkes filozófia egyes részeit vagy akár egészét is kisajátítva. S noha Fawkes maszkká dermedt arca korábban is ismert volt, külön – az eredeti tartalomtól egyre inkább eltávolodó – ünnepség szerveződött köré, világméretű hódító útjára Moore indította el. Ezek a belső ellentmondások, vagy inkább vívódások viszont Moore V karakterénél elő is jönnek. S épp ez a dolog zsenialitása, hogy nem egy vegytisztán „jó” hőst kapunk, hanem egy olyan vívódó alakot, aki például Evey „felszabadításának” szánt „megkínzásával” sokak szemében elvetheti a sulykot.Mindamellett azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a Robert Catesby vezette összeesküvés egy vallási alapokból is építkező hatalmi harc egyik kirakósa volt. (Aki egyébként picit többet szeretne megtudni Fawkes viselt dolgairól, a brit The Daily Telegraph egy korábbi cikkében összeszedett róla pár érdekességet – a szerk.)

Erre tett egy lapáttal a történetből készült, s 2005-ben megjelent mozi is. James McTeigue filmjéhez persze az eredeti forgatókönyvet kissé modernizálta, átdolgozta és digitális korunkhoz igazította a Mátrix mozi két atyja, a Wachowski testvérpár. A Hugo Waeving (V) és Natalie Portman (Evey) főszereplésével készült alkotás is sokat dobott a disztópia, valamint a Fawkes-maszk népszerűségén, ám mélységeiben nem érte utol a képregényt.

Kódolva volt a brexit?

Közben arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy George Orwell 1984 című alapvetésének árnyékában nem jelenthetjük ki, hogy a V mint vérbosszú találta volna meg a Szent Grált. Ám hogy mégsem lett belőle spanyol viasz, azt épp annak köszönheti, ahogy az orwelli világot átszabta. Moore munkája – ugyanis elődjéhez képest – nem globálisan állt a kérdéshez, nem világrémuralmat vizionált, mint inkább egy lokális, bezárkózó ország képét tárta elénk.

A képregény felfogása így közelebb áll a brit néplélekhez, annak a bezárkózáspárti felfogásnak a leképzése ugyanis, amely így vagy úgy, de szinte mindig tetten érhető volt a szigetországban. Ez, mármint „a Nagy-Britannia áll, létezik, miközben a világ körülötte romokban hever” felfogás, nem egy regényben, vagy filmben tetten érhető. Így például Az ember gyermeke (Children of Men) című alkotásban.

Ha pedig tovább akarunk kukacoskodni, akkor akár az elmúlt időszak politikatörténetének legnagyobb durranását, a világ rendjét enyhén szólva felforgató brexitet is beleláthatjuk a történetbe. Persze csak a sorok között, a brit uniós különutasság, az előbb említett attitűd ugyanis valahogy mindig is kódolta ennek a lehetőségét. Mondhatnánk, nem meglepő az idei brit népszavazás eredménye.

Rések a pajzson

Ami az elképzelt diktatúra kulisszatitkait illeti, Moore remek karaktereket épített fel. A valóságtól rég eltávolodott, elefántcsonttornyában rettegő diktátor (Adam Susan), vagy a hatalom koncára éhes, azt megkaparintani akaró, s ezért az összeesküvéstől sem ódzkodó párttagok, a kiskorú kislányokkal fajtalankodó érsek (Anthony Lilliman), az önimádó, koncentrációstábor-parancsnokból lett tévébemondó, a „végzet hangja” (Lewis Prothero) vagy a pénzügyi jóléthez foggal körömmel ragaszkodó, a szexet fegyverként használó, feltűnési viszketegségben szenvedő celebfeleség (Helen Heyer) ismerős archetípusok. Akár ma is találkozhatunk velük, s nem kell messzire szaladnunk.

A csattanót ráadásul nem is V adja, hanem teljesen váratlan helyről érkezik a pofon, egyúttal esik szét a rendszer. S mondhatnánk is, belülről rohad a rezsim. Moore munkáját olvasva pedig egy kérdés motoszkál az ember fejében: hányszor történik meg még ugyanez?

Balogh Roland
Magyar Nemzet
2016. december 30.

Ki tegyen újra naggyá mit?

Még két éve jelentette be, hogy egy olyan, táblagépeken használható alkalmazás fejlesztésébe kezd, aminek a segítségével többek között bárki saját képregényt is készíthet. Az Electricomics fantázianévre hallgató applikáció tavaly ősszel mutatkozott be, s a brit The Guardian napilap be is választotta 2015 legjobb huszonöt app-ja közé. Moore első feleségétől, akit az 1970-es évek elején vett el, két lánya született, Leah és Amber. Második feleségével, Melinda Gebbie-vel 2007. májusában házasodtak össze. Vele egyébként több képregényen is dolgoztak együtt. A 63 éves alkotó saját bevallása szerint anarchista, és nagyon hisz az összeesküvés-elméletekben, bár nem egy konkrét csoportéban, hanem inkább úgy véli, különféle érdekszövetségek kusza harca zajlik, s a világ közben irányt vesztve hánykolódik.