Generációk és publikációk

Generációk és publikációk
Svéd és finn képregény Pesten

A comics hazai rajongói a kArton Galéria tárlatán egy olyan képregénykultúra legprogresszívebb áramlataival ismerkedhetnek meg, amelynek elsősorban kommersz irányzataival a magyar képregénynek is voltak-vannak kapcsolatai. Különös módon már a szocialista lapkiadás időszakában kiépültek a kapcsolatok a skandináv comicsmagazinokkal. A hetvenes évek végétől magyarországi nyomdákban készültek a legnépszerűbb északi gyerekképregény, a Bamse példányai, valamint más, felnőtt közönségnek szánt kiadványok is. Ezekből a szigorú cenzurális viszonyok ellenére kikerült néhány a nyomdákból a csereberére épülő rajongói színtérre, és – igaz, svéd nyelven – a Bamse és a Phantom adott valami újat a comicsra éhes, Fülesen és Pajtás újságon élő kamasz olvasóknak. A svéd kapcsolat megmaradt, a Bamse a kilencvenes években már magyarul is megjelent, majd itt is megvetette a lábát a Kelet-Európát célba vevő Semic, az északi piac jelentős gyerekkönyvkiadója, behozva az amerikai szuperhősöket (ma Adoc-Semic néven működik).
Míg azonban a mi hazai képregényművészetünk egyelőre nem találja a helyét a piaci viszonyok között, a skandinávoknál időközben történt valami. A nyolcvanas évek elején fellépett egy új svéd generáció, amely megújította, művészetté avatta a comicsot, és az egész északi térségre hatott. Tagjai ugyancsak a kommersz sorozatokon nőttek fel, elsajátították belőle a rajztechnikát, az elbeszélés módozatait, de a megközelítésük személyesebb, a narratív technikáik izgalmasabbak, a rajzstílusuk sokfélébb volt. És ami ugyanilyen fontos: kikerülték a hagyományos megjelenési csatornákat, megalapították a maguk publikációit. A Svenska Serier, az Epix és a ma is megjelenő Galago lett a progresszívek terepe, ezek jelölték ki annak a későbbi generációnak az útját, amely most Budapesten is bemutatkozik. A Passion Plus-kiállítás stílusok és hordozók sokféleségét mutatja a hagyományos képregényoldalaktól a lapozható vásznakra festett képtörténetig, az apró festményekből álló falnyi méretű munkákig.
A tárlat finn kurátora, a stockholmi Kulturhuset képregénytárát vezető Kristiina Kolehmainen meghívta a megnyitóra az új skandináv áramlatokat naprakészen követő Bild and Bubbla magazin főszerkesztőjét, Fredrik Strömberget. A Svéd Képregényszövetség (Serienframjandet) elnöke, történeti és elméleti munkák szerzője a kArtonban tartott előadása után villáminterjúban mutatta be a Műértőnek a Bild and Bubblát és a svéd comics nyolcvanas évek eleji nagy váltását.
“A Bild and Bubbla 1968 óta van jelen. Akkoriban komoly viták zajlottak a comicsról, sokan alantas műfajnak tartották. A lap azzal próbálta meg ellensúlyozni mindezt, hogy olyan munkák és szövegek voltak benne, amelyeket komolyan kellett venni. Elemzéseket, interjúkat közlünk, főként a svéd színtérról, de írunk a nemzetközi comicsról is. Elértük azt, hogy a mi lapunkba bekerülni igazi szakmai elismerést jelent.” Fredrik Strömberg azt is megjegyzi: a svéd kultúrafinanszírozás lehetővé teszi, hogy az ország képregényművészei alkotói és kiadási támogatásokra pályázzanak. A Bild and Bubbla is kap állami támogatást, ám ez bevételeinek csak mintegy nyolcada. Hozzáteszi, enélkül is meg tudnának élni, igaz, akkor még azt a minimális honoráriumot sem fizetnék a szerzőknek, amit így kiutalnak. A lap inkább folyóirat – tekintélyes külsejű, vastag és színes, és mint a szerkesztő szavaiból kiderül, az elegáns megjelenésnek is szerepe van abban, hogy a comics műfaját komolyan veszik az intézmények és az olvasók. Strömberg a folyóirat működési körülményeiről beszél: “A lap negyedéves, négyen készítjük, én felelek a tartalomért, egy kollégám intézi az összes ügyet a nyomdától a hirdetésekig, van egy olvasószerkesztőnk és egy tervezőszerkesztőnk. A stratégiai döntéseket együtt hozzuk. A színes és tekintélyes külső ellenére kis lap vagyunk, mindössze 2500 példányban jelenünk meg Svédországban és Norvégiában. Ez nem sok, de nekünk elég. A szövetség tagjai megkapják a lapot, akárcsak a nagyobb könyvtárak, művészeti intézmények és a művészeti média. Mindez nem jelenti azt, hogy a nagyközönség is művészetnek ismerné el a képregényt, a műgyűjtők érdeklődése is csak lassan fordul ebbe az irányba. Az utóbbi évek fejleménye, hogy kezd kialakulni az eredeti képregénygrafikák piaca. Az alternatív comicsszíntér talán Finnországban a legnagyobb, az átlagsvéd még mindig azt hiszi, a képregény egyenlő a Donald kacsával. Igaz, nálunk rengeteg a kommersz comicsmagazin; talán csak Japánban van több. Ezekben főként amerikai anyag van, az európai termés nehezebben jut el hozzánk.”
Mintha mindez a hazai comics régi problémájára is válaszfélét fogalmazna meg. Kommerszdömping idehaza is van – bár a célközönség továbbra is a gyerekek tábora, és még egy Batman-példányt is nehéz fellelni a standokon – az olasz, a francia, a belga képregény viszont egyáltalán nincs jelen nálunk. A mi képregényünk nem esett még túl a nagykorúvá váláson, nem hozta létre saját publikációit. Hogy vannak-e jelentősebb számban progresszív alkotóink, az a tehetségek felszínre hozatalát elvégző comics-fanzinek híján egyelőre ki sem derülhet. Se kiadó, se lap, amely bizalmat szavazna a műfajnak (üdítő kivétel a Pesti Est és benne Gróf Balázs Butapestje). És akkor, amikor az ilyen publikációk hiánya merül fel, mindig előkerül az érv: kicsi a fizetőképes kereslet. Éppen ezért érdekes, hogy a jóval tőkeerősebb skandináv piacon is nonprofit lapok közölnek progresszív comicsot.
Fredrik Strömberg is a lapok fontosságát hangsúlyozza: “A váltás körül, a nyolcvanas évektől megjelenő generáció a comicsot természetes módon az autonóm művészet részeként értelmezte. Velük együtt pedig új publikációk is megjelentek, amelyek rendszeresen közölték az új alkotásokat. Ez nagyon lényeges: mindenki azért rajzol, hogy megjelenjenek a munkái. Nem feltétlenül pénzt akar keresni, hanem kommunikálni akar a képregénnyel. Ezek a lapok nemigen éltek és élnek meg a piacról, ez lassú folyamat, több évet kell hagyni egy-egy alkotónak, hogy a munkái végül pénzt is hozzanak. De nem is a széles közönséget kell megcélozni, hanem a megfelelő olvasókat kell megtalálni. A piaci viszonyok között a lapok túlélését a körülöttük kialakuló olvasói, rajongói, gyűjtői közösség segíti.” (Megtekinthető február 14-ig.)

Nagy Gergely
Műértő
2004. február
3. old. – Első belső rovat