Sin City: A nehéz búcsú

Sin City: A nehéz búcsú(Fumax Képregények, Goodinvest Kft., 2005)

Örvendetes hír,
nem is tagadhatjuk, hogy megjelent a Sin City képregény-sorozat első kötete. Kicsit sírunk, hogy elkésett kissé A nehéz búcsú, és a nép nem fogja már annyira értékelni, mintha a film előtt vehette volna a kezébe; és az ára, a háromezer forint sem az a kifejezett garancia a tömeges eladásra. Ám főként mégis virulunk, mert valami ismét megmozdult a képregény-piacon és immár a megszokott gyermek és szuperhősös vonaltól távolabb, a komoly alkotások terén. Aki eddig nem ismerte és most hozzájut, az nem fog csalódni. Mélyíti a karakterek jellemrajzát, picit érthetőbbé teszi a filmen megismert történetet. Az ára ugyan borsosnak tűnhet, ám ha valaki elballag egy képregény-szaküzletbe és megpróbálja beszerezni az eredeti változatot, annak árával már össze lehet mérni. Aki pedig tényleg drágállja, de szeretné mégis a polcán tudni, annak ajánlom a könyvesboltok, on-line könyvesboltok kedvezményeit valamint a képregény-fesztiválok kedvezményes vásárait.

A képregényt magát nem fogom sem méltatni, sem bírálni. Megtették már elegen eddig és még ezután is esélyes néhány publicisztika, tanulmány e tárgyban. S a film kapcsán már ejtettem róla én is pár szót. Gratulálok a vállalkozó kedvű kiadónak, a Goodinvest Kft-nek, s a fordító Varga Péternek, és sok sikert kívánok nekik az elkövetkezőkhöz, mert tapasztalataim szerint egy sorozatot kiadni elkezdeni sokkal könnyebb, mint végig is csinálni. Ami a leginkább megragadott a kiadványban, az impresszum volt, pontosabban az a mondata, hogy „A magyar szöveg Uray Márton honosítása alapján készült.” Szépen csendben ismét apró győzelmet aratott a honosítás. Médiatörténeti esemény, melyet azonban még nem ismertek fel a tudós elmék, így sokáig nem kerül be tanulmányokba. Eme sorok épp csak arra szolgálnak, hogy egy árva reflektor fényét ráirányítsák és rajta tartsák a történeten, legalábbis amíg a Google hajlandó indexelni ezt az oldalt.

Honosítás
Egy fogalom, melyet a papíralapú lexikonok talán soha nem fognak úgy tárgyalni, ahogyan azt a számítógép és Internet közeli emberhalmaz érti. Nagy kár, pedig. A honosítás mai (2005. októberét írjuk) értelmezése, hogy egy eleve elektronikus vagy elektronikus formává alakított terméket, melynek nyelve nem magyar, lelkes amatőrök (a szó non-profit értelmében) magyarrá varázsolnak. A kulcs a kifejezéshez az önkéntesség és az anyagiaktól való mentesség. Honosításnak számít például egy számítógépes szoftver (felhasználói program, játék) menüjének, üzeneteinek, feliratainak magyarra fordítása. Ez az a honosítási ág, melyet legtöbbször emlegetnek, mellyel a legtöbbet találkozunk a hálózaton barangolva.

Nagyon sok program van, melyet eleve úgy ír meg a készítője, hogy könnyen le lehessen fordítani más nyelvre és mivel magáért az eredeti programért is csak jelképes összeget kér, így a fordítást rábízza önkéntesekre, akik lelkesedésből elkészítik a fordítást, jutalmul legfeljebb a nevük feltüntetését kapják a program dokumentációjában. A játékszoftverek honosítása már általában engedély és támogatás nélkül történik A fordítók megkeresik a játék file állományában azt, amely a szövegeket tartalmazza és átírják az idegen nyelvű szöveget magyarra.

Lehet megrökönyödni a dolgon,
lehet éltetni, lehet semlegesen elhaladni mellette. Ha megvizsgáljuk a jelenség eredetét, akkor egészen a nyolcvanas évekig nyúlhatunk vissza, amikor már beszivárgott az országba egy-két szerepjáték könyv (leginkább az AD&D szabálykönyv), de a kötelező nyelv még javában az orosz volt, angolul kevesen tudtak, a játék népszerűsítéséhez, a játékélmény kiteljesítéséhez szükség volt arra, hogy magyarul adják közre legalább az alapvető szabályokat tartalmazó oldalakat. Ugyanide sorolom a Dada által készített Galaxis Útikalauz fordítást, ő ugyanis elégedetlen volt a Móra által kiadott szöveggel, de még inkább azzal, hogy a regény folytatásai nagyon-nagyon lassan láttak napvilágot magyarul. A kevés számú net használó, a kilencvenes évek elején találkozhatott a házi fordítás részleteivel, ahogyan néhány Lovecraft novella is előbb jutott el magyarul az olvasókhoz néhány lemezújság önálló fordításában, mint egy hivatalosan kiadott könyv lapjain.

Ma a honosítás sorába sorolhatjuk filmek feliratának lefordítását is. Sokat lehet vitázni azon, hogy ez mennyire legális, s legfőképpen azon, hogy ez mennyire segíti a feketepiac működését. Én is elismerem, hogy a nálunk a mozikba tudottan pár hét késéssel eljutott filmekhez készített feliratok jelentősen csökkentik a filmek hazai bevételét, mert felirattal már többen megnézik az illegálisan letöltött verziót és ők már zömmel nem ülnek be a moziba a filmre. (Sajnálom őket, mert a mozi élmény utánozhatatlan, de meg is értem őket, 1300 forint egy mozijegyért már pofátlanság, összemérhető a DVD árával.) A mérleg másik serpenyőjében viszont azok a filmek vannak, melyek vagy sosem jutnak el a magyar mozikba, televíziókba, vagy már öreg filmnek számítanak, de a rajongók, úgy tűnk, hiába várják a magyar kiadású DVD változatot.) Mint mondtam, vitázni lehet a jogszerűségről (természetesen jogtalan minden ilyen ügylet), lehet gazdasági (kicsi piac, átlagkereset, élősködő jogvédők sápjai), szociológiai (így szocializálódtunk a videó korszakban) nézőpontból elemezni, de a lényeg, hogy a lelkes, amatőr fordítások ingyen készülnek, a fordító időt és energiát áldoz rá amikor honosít.

S a honosítás talán legifjabb, de leggyorsabban fejlődő ága, a képregény magyarítás. Több csapat is foglalkozik azzal, hogy a digitalizált képregények buborékjaiba magyar szöveget varázsoljon. Amit mindenekelőtt tisztázni kell, hogy a képregényeket nem ők szkennelik. Ezt a leginkább jogsértő mozzanatot idegen, főleg amerikai, szervezetett csapatok (DCP, OCD) végzik. Tevékenységükről bőven található cikk széles e neten, én most nem foglalkozom velük. A magyar változat munkatársaival viszont igen. ők elsőként lefordítják a képregények szövegmezőit, majd a szöveget grafikai program segítségével beírják a digitális változat megfelelő részeibe. Mindkettő mozzanat kényes. A képregény, akárcsak egy regény, mozi vagy zenemű a saját világában létezik. Vannak kifejezések, utalások, nevek, melyek egy címen belül jelentéssel bírnak. A jó fordító figyel erre, ismeri az adott képregény világát ezért a szójátékokat, többértelmű kifejezéseket a világhoz igazítja, az utalásokat ismeri, felismeri és helyesen magyarítja. Ez már-már műfordítás. A beírás pedig a másik kényes mozzanat. Amíg fehér buborékba kell fekte betűket passzintani, még nincs túl sok galiba. Ellenben ha a szöveg mögött már tartalom, kép, ábra van, mint mondjuk a Case Files-ben, vagy a hangutánzó szavakat (PUFF, RECCS, CSÁMM) kell magyarítani, ott már grafikus művészre van szükség. El kell tűntetni az angol feliratot, újra kell rajzolni a háttér kivágott részét és arra lehet csak ráírni a magyar szöveget, hogy ugyanúgy nézzen ki, mint az eredeti.

Láthatjuk, nem egyszerű a munka. Általában meg is osztják, ki-ki tehetsége szerint fordít vagy beír. S, hogy véletlenül ne dolgozzon több csapat ugyanazon így feleslegesen, immár a fordítás szervezettsége magasabb szintre lépett, és a csapatok előre be tudják jelenteni, mit fognak fordítani.

Ha ezután a honosítók színes nyomtatóval kinyomtatnák az eredményt és a piacon árulnák a magyar változatot, mint annak idején a hangalámondásos videofilmekkel tették, vagy a magyar változatot csak pénzért tennék elérhetővé a neten, akkor egyértelműen bűncselekményt követnének el. De ezeket nem teszik. Csupán kedvtelésből fordítanak. És a Sin City példájából látjuk, hogy ha jól végzik a munkájukat és megérik rá a piaci helyzet, akkor honosításuk teljesen legális szintre léphet immár mindenki felhőtlen örömére. Ehhez viszont az is kell, hogy a fordítók kilépjenek a saját kis önkényuralmi színházuk falai közül és hajlandóak legyenek figyelembe venni mások elvégzett munkáját. Vérlázító azt tapasztalni, hogy egy könyvből készült amerikai film szinkronjánál például magasról tojnak a könyv magyar változatára, sőt szándékosan másként fordítanak passzusokat. A már emlegetett Galaxis Útikalauz könyvsorozat szomorú példája a fordítók harcának.

Ezért állítottam,
hogy egy könyv fordításánál egy már létező honosítás figyelembe vétele médiatörténeti esemény. Legyünk rá büszkék, ahogy a Sin City: A nehéz búcsú egész magyar kiadására. Szép munka, példás cselekedet volt.

Ami pedig a honosítás jogtalansága ellenére történő terjedését illeti, szerintem erre az idő nagyszerű megoldást kínál. Amint a magyar oktatás olyan helyzetbe jut, hogy gyermekink a skandinávokhoz hasonlóan kicsi korban elsajátítsák az angolt, nem lesz szükség magyarított játékokra, filmekre, képregényekre.

Az én generációm ezt, sajnos, már nem éli meg. De eljön majd ez az idő.

Darkplant – 2005.10.22.