Papírmozi 2.

Papírmozi 2.

A Fekete-Fehér képregény-antológia és az Eduárd „fapados képregényújság” közös utódaként létrejött, azok minden pozitív vonását, hagyományát fenntartó periodika rövid időn belül immár a második számával jelentkezett. Ebben is a világ képregénytermésének legjavát olvashatjuk magyarul; de időben is nagy különbségek vannak az egyes darabok között, a legkorábbi 1867-ből való (Jankó János: Régi mese a közös szamárról).

A legnagyobb terjedelmet a korábbról már ismert Beton kapta, aki ezúttal nemcsak a mezőgazdasági munkákban jeleskedik, de a fináléban egy olyan erkölcsi döntést hoz, mellyel kívül helyezi magát, illetve védenceit az igazságszolgáltatás fennhatóságán. (Bármennyire infantilisnak tűnik, mégiscsak a családon belüli erőszakkal mit kezdeni nem tudó törvényi kereteket töri át felelősen végiggondolt, magasabb rendű etikai mércéjének megfelelő cselekedetével.) A másik nagyobb terjedelmű darab egy „felnőtt-manga”, egy „gekiga” a fogalmat megalkotó Tacumi Josihirótól (Goodbye). Ebben a keserű sztoriban a második világháború utáni Japán társadalmának identitászavarával szembesülünk, az elvesztett háború utáni sokk hatásaival, mely egy kurva önképének (és maradék emberi érzéseinek, ambícióinak) lebomlásában képződik le bravúros és a „hagyományos” mangáktól kissé szokatlan képvilág segítségével. A rövidebb darabok közül meg kell említeni Gotlib egészen sajátos stílusú, gunyoros gegjeit (Az utolsó vacsora; Filmklub), Aleksandar Zograf budapesti „képeslapjait”, illetve a szokásos „klasszikus” Korcsmáros Pál-képregényt, az Urm megszökik című 1963-as sci-fit.

Az antológia címe a francia cinéma de papier kifejezés tükörfordítása, mely egyértelműen jelzi, hogy a film és a képregény igen közeli rokonok. Az már csak a magyar (illetve kelet-európai) szocializáció műve, hogy a legtöbben mindmáig képtelenek komolyan venni a képregényt mint önálló művészeti ágat.

Képes Kiadó, 98 oldal, 1995 Ft

– kkabail –
Magyar Narancs
Nyolc kis kritika rovat
2007. július 26.