PinkHell kritika

PinkHell kritika
A lila köd új szinonímája

Mozgolódik a magyar képregény-közösség, több rendezvény és kiadvány, valamint 1-2 új bolt is tanúskodik erről. Azt hiszem, ez valahol jó hír, de mielőtt elájulnánk magunktól, hogy már ilyenünk is van itthon, pillantsunk bele a honi képregény-élet zászlóshajójának szánt PinkHell című folyóiratba. Feltéve, ha túljutottunk a füzet címén.

Azt ugyanis nem sikerült megfejteni, hogy miért pont ez lett a címe, hacsak nem valami álandörgránd, halványan elitista kicsengést akartak vele elérni, ami tartok tőle, sikerült, csak nem egészen úgy, ahogyan gondolták. A PinkHell-t a Magyar Képregény Akadémia adja ki, melynek nevében az „Akadémia” – egyelőre – meglehetősen jelképes. Kezdeményezésnek dicséretes, ezt alá kell írnunk. Már csak az nem teljesen világos, hogy miért egy erőltetett hatású angol szóösszetétellel kell magasba emelni a kortárs képregénykultúra magyar zászlaját.

A kiadvány mindenesetre fontos, mint már említettem, jó lenne, ha kis hazánkban is meghonosodna ez a műfaj. Annyira fontos ez az amúgy negyedévente megjelenő füzet, hogy rögtön három előszava van: egy kissé öntelt, egy demagóg és egy bizakodó. Utóbbi, Bayer Antal tömör, velős, jól összeszedett mondandója bőven elég lett volna a nulladik szám útnak indítására. De nem, előtte Zorro de Bianco főszerkesztő, a Magyar Képregény Akadémia elnöke kifejti, hogy áldásos tevékenységük van, úttörő a szerepük. Legalább kapunk összefoglalót az eddigi kezdeményezésükről, ami mindenképpen hasznos.

Aztán jön Láng István médiaszennynek-odaszóló közleménye, ami akkor is komolytalan lenne, ha nem ő lenne a Kretén főszerkesztője. ő egyébként veterán, sokat tett a szuperhős-képregények magyarországi megjelenéséért, de aztán valahogy ez az irányzat is kisiklott, hála a Semic áldásos dilettantizmusának.

Végül is annyit tudtunk meg ezekből az előszavakból, hogy nézzünk előre, a napfelkeltébe, és a füzet címe valamiféle pokolraszállással van kapcsolatban, illetve fontos adat még, hogy tíz képregényt találhatunk az oldalakon. Ez utóbbi máris problémás egy kicsit, mivel a füzet 32 oldalas, vagyis átlag 3.2 oldal/képregény, de tartalomjegyzék az nincs. Mondjuk nem is baj, mert oldalszám sincs, tehát úgysem találnám meg az engem érdeklő grafikus engem érdeklő történetét az oldalszám alapján.

Mielőtt rátérnék azonban a tartalomra, kénytelen vagyok az egész füzettel foglalkozni, pontosabban a szerkesztésével, amit pedig a végére hagytam volna. Arról van szó ugyanis, hogy tíz történet harminckét oldalon egyszerűen nem fér el. Fizikai képtelenség. Következésképp folytatásokban kell gondolkozni, ami még nem is lenne gond, de elméletileg a rendelkezésre álló helyen valamit fel kellene csillantani a történetből, egy epizódot, egy kezdő jelenetsort, prológust, akármit. Valamit, ami miatt érdemes lesz megvennem a következő számot. Nos, erre nagyjából egyik képregény sem képes, helye se nagyon lenne rá, még ha bármelyik képregénynek is egyáltalán szándékában állt volna az, hogy történettel rendelkezzen.

Ha ebből a szemszögből nézzük, akkor talán már nem is tűnhet olyan elfuserált szerkesztői döntésnek, hogy így elaprózza a nulladik számot, csakhát elvben nem ez a cél. Így ugyanis még akkor is gondban lennék az aktuális képregények feldolgozásával, ha szólnának valamiről. Ilyen kevésből egyszerűen nem lehet megítélni, hogy milyen az adott képregény: tényleg ennyire nulla, vagy csak nem fért bele? Szólni is fog valamiről, vagy ilyen marad végig? Elkezdődött egyáltalán, vagy ez még felvezetés? Tudott eleget mutatni magából ahhoz, hogy bevonjon a kis világába, és megvegyem a negyed év múlva(!) esedékes folytatást? Passz. Nem tudni. Még kedvcsinálónak is rövidek.

Egyszerűen érthetetlennek tűnik tehát, miért erőltettek bele 10 történetet 32 oldalba, ahelyett, hogy 5-6 történet osztozott volna ezen a terjedelmen, és kapott volna átlagosan 6 oldalt, hogy kibontakozzon? Ehhez persze tudatosan kellett volna felépíteni a szám tartalmát, valami közös vonás, tematika, vagy bármilyen más szempont szerint. Tulajdonképpen mindegy hogy mi az a szempont, csak legyen, és ez itt nincsen. Márpedig ez súlyos gond, hiszen népszerűsítő kiadvány is akar lenni a PinkHell, és ennek a kommunikálása az olvasó felé a szerkesztő feladata, méghozzá úgy, hogy megválogatja, mi kerül be a füzetbe, és miért.

Nos, mindezt azért kellett előre leszögeznem, mert a nulladik szám alapján nehéz bármi érdemit mondani a képregényekről, illetve a konklúzió, amit levonhatunk belőle az enyhén szólva nem kedvező. Nem is érezném túl hitelesnek, hogy alkalmasint 3 oldalból ítéljek meg egy képregényt, mikor azt sem tudom, ez hány százaléka a teljes történetnek. A nulladik szám alapján pontosan ugyanennyi, nulla a motiváció megvenni a következőt. Mégis meg kell várnom az első számot, hátha a két füzet alapján, együtt már talán valamiféle megalapozott véleményt tudok mondani az egészről, ami legalább már fél lábbal biztosan áll.

Sajnos azonban a második füzet elolvasása után ugyanott vagyok, ahol az első után: nem lettem okosabb. Nem tudtam meg többet, nem kaptam többet, nem értek többet, mint korábban, márpedig utóbbival már a nulladik számban is gondok voltak. Még negyed évet azért nem fogok várni.

Herbie teljes kritikája elolvasható az lfg.hu-n.