Képregény

Képregény
Kultúrsokk

Egy rajzolt történet okozott felháborodást a napokban az Egyesült Államokban. A 32 oldalas kiadvány a mexikói külügyminisztérium támogatásával jelent meg decemberben, de színes képei nem Superman vagy Pókember kalandjait ábrázolják. Az Egyesült Államokba érkező illegális mexikói bevándorlók a történet hősei. Hősei abban az értelemben is, hogy e héroszokat követendő példának szánták, hiszen a füzet célja elsősorban az ismeretterjesztés: tanácsokat ad arra nézve, hogy a szomszédba átszivárogni készülők hogyan ússzák át baj nélkül a Rio Grandét, és miképp kerüljék el a kiszáradást a sivatagban.
Egyes amerikai lapok vezércikkben támadták a füzetet, mondván, a hivatalos mexikói kiadvány útmutatás ahhoz, miképp lehet biztonsággal, de illegális úton az Egyesült Államok földjére lépni. Elhangzott az is, hogy a brosúra hasonlít azokhoz a tájékoztatókhoz, amelyekben az Al-Kaida világosítja fel tagjait, miként húzódhatnak meg a terrorszervezet által pénzelt nagy-britanniai menedékházakban.
A mexikói külügyminisztérium azzal védekezik, hogy a füzet kiadásával életeket akarnak menteni, hiszen csak tavaly több mint háromszáz mexikói halt meg, miközben illegális úton próbált meg bejutni az USA-ba, hogy ott munkát vállalhasson. Azt is hangsúlyozza, az útmutatóban világosan leírták, hogy a határátlépés legbiztosabb módja az, ha valaki útlevéllel és érvényes vízummal rendelkezik.
Akik mégis ezek híján kelnek útra, ezentúl felüthetik jó tanácsért ezt a kiadványt. Szerkesztői figyelembe vették, hogy célközönségük nem feltétlenül a betűk emberei, ezért is választottak olyan formát, amely nyolcvan esztendővel ezelőtt onnan indult el, ahová most oly sok mexikói meg szeretne érkezni. A szerencsét próbáló zsebében tehát nem írásos dokumentum lapul, hanem rajzok sora.
Képregény.
Ebben a képregényben baseballsapkás mexikói családot ábrázoló jelenetek követik egymást, amelyek megtekintése során nemcsak a már említett tudnivalókról értesülhetünk, hanem arról is, hogy milyen jogok illetik meg az illegális bevándorlókat, ha az amerikai hatóságok mégis nyakon csípnék őket. Ezt kiküszöbölendő azt tanácsolja a füzet, hogy kerüljék a kocsmai verekedést, az ittas vezetést és a feleségverést.
A képregény műfaja olyan korban született, amikor az Egyesült Államok maga is a reménytelenség hazája volt. A nagy gazdasági válság idején alkották meg Superman figuráját, akinek története a kitaszítottak vágyait jeleníti meg: igazságot tesz ott, ahol a hatóságok csődöt mondtak a hatalmasokkal szemben. A képregény, amely egyszerre tükrözte a kamaszkor túlfűtött szexualitását és a zsarnokok legyőzhetőségébe vetett idealisztikus hitét, hamar az ellenkultúra legfőbb megjelenési formája lett az Egyesült Államokban. A tömegek szórakoztatásának olyan új eszköze, amely történetmesélési technikájával hatást gyakorolt az első virágkorát élő játékfilmre is. (Manapság ez a hatás már bántóan direkt; elég, ha az utóbbi évek hollywoodi filmjeire gondolunk, amelyeknél a kasszasikerhez szinte biztos receptet jelent, ha a klasszikus képregényhősök történeteit filmvászonra viszik.)
A képregény más szempontból is lázadást jelent, ugyanis maga a műfaj lázadás a betű absztrakciója, az elvont gondolkodás ellen. Egy évvel ezelőtt fedeztem fel egy bostoni antikváriumban azt a népszerűsítő kiadványt, amely első ránézésre szintén képregény. Ám a benne található képek eredete némileg korábbra nyúlik vissza a történelemben, mint a nagy gazdasági világválság: egyiptomi hieroglifákat ismertet az olyan olvasókkal, mint én (azaz olyanokkal, akiknek fogalmuk sincs erről a tudományról, és akik már inkább a Supermanen szocializálódtak, mint az Rosetti-kőtáblán). Annyit sikerült kibogoznom, hogy az egyiptomiaknál egy-egy szótagot jelölnek ezek a képek, de a biztonság kedvéért azért állt a szó végén egy úgynevezett determináns, amely az előtte állókhoz hasonló írásjel volt, csak éppen önmagában is azt jelentette, amit az előzők. Ha mondjuk szótagírással lejegyezték az „ökör” szót, mögötte egy ökröt ábrázoló determináns is megjelent, biztosítva, hogy az olvasó pontosan ugyanazt értse, amit az író közölni szeretett volna. De mondjuk ha a kínai és japán kandzsikra gondolunk, a kép és az írás egysége még kézenfekvőbb.
A képregény tartalmát tekintve kulturális visszalépés – tisztelet a néhány kivételnek –, ám ennek nem csak negatív következményei lehetnek. Mondern kori Rosetti-kő, amelyen a képi jelek és a szöveg ismét közelebb kerül egymáshoz (bár ez sokak számára csupán a képregény infantilizmusának bizonyítéka). Ha azokat a használati utasításokat vesszük szemügyre, amelyek nap mint nap a kezünkbe akadnak – ha cipőt vásárolunk, ha konyhai robotgépet –, és amelyek szintén a képregény szabályait követik, nyilvánvalóvá válik ennek a műfajnak az ereje és célratörő természete.
Ilyen célszerűség vezethette a mexikói külügyminisztériumot is, amely tényleg egyfajta missziós célzattal jelentette meg segítő brosúráját. Hogy a bevándorlóknak nyújtott instrukciók egyben kultúrmissziót is jelentenek-e, arról a gyors ütemben hispanizálódó kaliforniaiak tudnának bővebben mesélni.

Tóth Szabolcs Töhötöm
Magyar Nemzet
2005. január 8. 29. old.