Képregényhősök és lakótelep

Hat premier, átlagon aluli nézőszám – lassan már minden fővárosi mozihetet így lehet jellemezni. Beszédes az is, hogy ez történt annak ellenére, hogy három film felkerült a legnézettebb tíz mű közé. Természetesen a legértékesebbek maradtak le: a Marc Murden rendezte Miranda, Steven Shainberg figyelemre méltó drámája, a Titkárnő és a Jean-Jacques Beineix klasszikusának, a Betty Blue-nak fél órával hosszabb – így mintegy háromórás – rendezői változata. Az igazi visszaesés azonban a kommersz filmek esetében mutatható ki. Ennek persze több oka is lehet. Például hogy nincsenek igazán jó, vonzó filmek, drágák a mozijegyek, vagy nem divat manapság mozizni.

Ha a Daredevil – A fenegyerek című újabb képregény-feldolgozásból indulunk ki, akkor a gyengébb filmfelhozatalról kell beszélni. Emlékszem, amikor néhány hónappal ezelőtt meg mertem dicsérni a Pókembert, ismerőseim közül többen hangot adtak nemtetszésüknek. Hát a Daredevil után biztosan visszasírják Peter Parker történetét. A fenegyerek nem újságíró, hanem ügyvéd, ráadásul vak. Valami radioaktív löttytől, ami a szemébe folyt, elvesztette a szeme világát, de a többi érzékszerve ezzel párhuzamosan sokkal érzékenyebb lett, annyira, hogy például akár egy-két pisztolygolyó elől is elugrik. A történetet ne taglaljuk, annyira semmitmondó, mint egy háromkockás Garfield – ha már a képregényeknél tartunk. A színészek pedig csak szenvednek a mosolygóan bárgyú és a vicsorgóan ripacs szerepekben, már amit persze nem nyom el a számítógépes technika. Az egyetlen pozitívum a szemrevaló Jennifer Garner, akivel viszont vasárnap esténkét az Alias című sorozatban a tévében is találkozhatunk.

[…]

Csákvári Géza
Népszabadság
2003. április 10.