110 éves a modern képregény

1896. október 18-án Richard Felton Outcault amerikai rajzoló életre hívott egy sárgaruhás figurát. A “Yellow Kid” még csak két-három kockából álló történet volt, amely egy hírmagazin egyhangúságának megtörésére szolgált, azonban a siker miatt a képregény hamarosan önálló képzőművészeti ággá vált.

A hastingsi csatától kicsi Nemoig

Outcault a magyar származású sajtómágnás, Joseph Pulitzer “A Világ” című lapjánál dolgozott, s már 1895-ben megpróbálta humoros félhasábos illusztrációkkal növelni a hétvégi kiadás olvasótáborát. ő illesztett először buborékot a szereplők szájához, benne azok gondolataival, szavaival. Az első fekete-fehér kiadás után sárga színnyomtatással kísérletezett, így született meg a mindig kalandra kész csúnyácska, foghíjas kopasz ördögfióka. Outcault képtörténetei, az úgynevezett képsorok, általában három-öt képből álló, csattanóval végződő történetek voltak. Innen ered a műfaj angol elnevezése: a comics a kis történetek humoros, vicces voltára utal.

A képregény eredete persze vitatott, előzményeit a cselekményes történeteket ábrázoló ókori domborművekig szokták visszavezetni, idesorolva az egyiptomi halotti önéletrajzokat is. A leggyakrabban emlegetett példa a Hódító Vilmos 1066-os angliai partraszállását és a hastingsi csatát ábrázoló, a XI. század végén készült bayeux-i faliszőnyeg. A több mint hatszáz kép közé latin nyelvű feliratokat szőttek, ezek segítették a cselekmény megértését. A szóbuborékok előfutárainak a középkori kódexekbe található szalagszerű, a képeken az egyes alakok szájától kiinduló feliratokat tekintik.

A nyomtatott sajtó kialakulásával, a nyomdatechnika fejlődésével az egyre szélesebb rétegekhez eljutó lapok igyekeztek az újságok példányszámát érdekes illusztrációkkal növelni. A karikatúra, mint a társadalmi szokások, a politikai élet szereplőinek gunyoros, humoros ábrázolása telitalálat volt a korabeli olvasóközönség igényeinek kiszolgálásában.

A “sárga kölyök”

A képregény történetének kulcsszereplői a svájci Rondolphe Töpffler, a német Wilhelm Busch, a francia Georges (“Christophe”) Colomb és a brazil Angelo Agostini voltak. A legjelentősebb fordulat Wilhelm Busch nevéhez fűződik, aki 1844-ben a Fliegende Blätter című müncheni lap hasábjain nemcsak karikatúrákat, hanem önálló történeteket bemutató képsorokat is megjelentetett. Tudatosan élt a képregény nyújtotta lehetőségekkel: a gúnyrajzokat helyzetkomikummal, gegekkel kombinálta; legsikeresebb rajzsorozata az 1865-ben keletkezett Max és Móric. 1884-ben jelent meg Angliában az Ally Sloper dugába dőlt nyaralása, az első képregénymagazin, amely egy állandó figura kalandjait mesélte el.

A nyomdatechnika fejlődésének köszönhetően Rudolf Dirks “A Katzenjammer Kölyök” sorozata jelent meg először négy-szín nyomásban, 1897. december 12-ikén, a Journal of America oldalain. A képregény sorsa ezzel eldőlt: újságok egész sora kezdte ostromolni a rajzolókat minden elképzelhető témájú és hosszúságú képsor megalkotásáért. A legfőbb alkotóelem továbbra is a humor maradt. Winsor McCay a New York Heraldban 1905-1911 között közölte a Kicsi Nemo Álomországban történetét, amelyben a szórakoztatáson kívül új elbeszélő kifejezésmód lehetőségeit is látta. A kis Nemo és barátainak álomutazása a korábbiaktól eltérően nem fejeződött be egyetlen számban, hanem folytatásokban jelent meg több héten át.

A szuperhősök aranykora és alkonya

Az 1929-es tőzsdeválság a képregény arculatát is átrajzolta, a harmincas évekre a képregény felnőtté vált és elindult a kalandok útján. Alex Raymond Flash Gordonja, Chester Gould Dick Tracyje és Hal Foster, E. R. Borroughs Tarzanjának adaptációjával beköszöntött a képregény aranykora, s már feltűnt a sci-fi és a detektívtörténet is. Ebben az időben jelent meg az első kosztümös hős is, Phantom Lee Falk tollából.


Superman: az első képkockák

A képregények rendkívüli helyzeteket átélő szereplőinek sorát a szuperhősök megjelenése koronázta meg, ezzel a képregény immár a tömegkultúra része és formálója lett. Superman, két ohio-i tinédzser – Jerry Siegel és Joe Shuster – rendkívüli képességű hőse 1938-ban mutatkozott be az Action Comics-ban, a többi már történelem. Superman a műfaj archetípusa, a modernkor legtökéletesebb mítosza. 60 évet ért meg az újságok lapjain, hosszú élete során számos akadémiai értekezés és disszertáció foglalkozott jellemével és a nyomában keletkező háromszáz szuperhős társadalmi hatásával.

A 30-as évek végén még két új legendás alak született, Bob Kane Batmanje és C. C. Beck Captain Marvelje. A II. világháború idején a képregények hősei is harcba vonultak és ideológiai csatákba bonyolódtak, morálisan támogatva a fronton harcoló katonákat és az otthon maradottakat, sőt Amerika kapitány magával Hitlerrel is megküzdött.


Evolúció a képregényrajzolásban: Superman 2004-ben

Az ötvenes évek képregényei boszorkányokkal, horrorral, szexszel, erőszakkal teltek meg. Ellenhatásként mozgalom indult az ártatlanok védelmében, az ifjúság úgymond tudatos megrontása ellen. Így született meg a képregényirodalmat szabályozó jogszabálygyűjtemény, sok helyen nyilvános képregény égetéseket tartottak, több városban betiltották árusításukat. A kiadók egy része nem élte túl a tömeghisztériát és úgy tűnt, az egész képregény-iparnak befellegzett.

A képregény újjászületését sokkal intelligensebb formában Charles M. Schulz Peanuts (Charlie Brown és Snoopy kutya) sorozata jelentette, valamint a René Goscinny szövegével és Albert Uderzo rajzaival a francia Pilote magazinban hatalmas sikert arató, rendkívüli humorú Astérix. Nem szabad azonban megfeledkezni a hatvanas évek legnagyobb sikeréről sem: “ő” Stan Lee és Jack Kirby fantáziauniverzumának Pókembere.

Forrás: mult-kor.hu