Tank Girl – Hernyótalpas katasztrófa

A Tank Girl eredetileg underground képregény volt, amelyet két angol fiatal ötlött ki hét évvel ezelőtt. A történet váza szerint a Földet egy hatalmas meteor sivataggá változtatta. A legnagyobb kincs a víz, amit egy fasisztoid katonai parancsnok birtokol. Ellene folytat kérlelhetetlen harcot a sivatagban tankkal rohangáló főhős és barátai: Jet Girl, a pilóta és a szektába tömörült Trancsírozók, a hadsereg félresikerült genetikai kísérlete során keletkezett kenguruemberek. A katasztrófa utáni korban élő TG rendkívül agresszív, csúnyán és tagolatlanul beszél, de inkább lő, rúg vagy köp. Nemcsak a galád vízbitorlók, hanem a férfitársadalom ellen is küzd. Kihívóan él nőiességével, s felszabadítja az egzisztenciálisan és szexuálisan egyaránt megnyomorított Lökhajtásos Lányt, hogy – férfiak nélkül – együtt őrjönghessenek a pusztában.
TG olyan figura, akibe ki-ki beleláthatja, amit akar. Megalkotói hiába tiltakoznak, hogy ők csak egyik este jól berúgtak és hülyeségből találták ki az egészet – TG intézmény lett. Természetesen mondták róla, hogy posztmodern, radikális liberális feminista anti-Superman, leszbikus anarchista és egyéb”ista”. Szakdolgoztak belőle, trikóra nyomták és arcmását alternatív mozgalmak zászlóként emelték magasba. Így szokott lenni, de sajnos a filmipar észbekapott, s TG-ből mozisztár lett.

A filmről jóval egyszerűbb időtálló megállapítást tenni: szemét. De másképp, mint a divatos trash-filmek. Ez a munka nem úgy alantas, ahogyan készítői szerették volna, hanem egyszerűen otromba, idétlen, ízléstelen. Félreértés ne essék: szegény film-TG nem valaminő fentebb stíl jegyében döngölendő a sivatag homokjába. A húsz év körüli kamaszok roncs-kultúrájáról lehet és kell filmet csinálni, de nem így. Megint egy fából vaskarika: a hollywoodiak fogtak egy eredeti, velejéig underground kultuszfigurát, és csináltak róla egy több tízmillió dolláros, klisékkel terhelt, infantilis, unalmas és fárasztó akciófilmet. A vállalkozás annyiban kétségtelenül érdekes, hogy az utolsó kicsorbult üvegcserépig minden hamis és mesterkélt benne. Csikorog az egész, mint a kommandósok koponyája a posztpunkra dekorált tank lánctalpa alatt – éppen az a felelőtlen mindent tagadás és felhőtlen idiotizmus hiányzik belőle, ami a TG-t olyan népszerűvé tette.
A film az utóbbi másfél évtized amerikai tömegkultúrájában járatlanoknak hatványozottan nem ajánlott, mert még annyit sem „értenének” belőle, amennyit lehetne. A TG-hez számos klasszikus: a Dűne és a Mad Max, a Muppet Show és a Terminátor vagy féltucat rajzfilm, s természetesen a Music Television által ömlesztett klipek szolgáltatták idézetek és utalások formájában az alapanyagot. Ez az elképesztő kutyulék talán a távkapcsolóval másodpercenként csatornát váltó MTV-nemzedék tudatának lenyomata akar lenni, de félő, hogy inkább teljes dilettantizmusról van szó. A segédrendezők által levezényelt steril, de legalább pergő rombolós jelenetek élesen elválnak azoktól a kínos szcénáktól, amikor a szereplők beszélni próbálnak. A megcélzott fogyasztóközönség valóban képtelen a differenciált kommunikációra, de ezt a vásznon illett volna valahogy stilizálni. (Az ifjú forgatókönyvíró hollywoodi nagymenők rokona – tessék, hová vezet a nepotizmus. ) Ahogyan a Született gyilkosokban, az „élőszínészes” részeket itt is rajzfilm- és képregénybetétek kötik össze vagy támogatják meg. Ezeken legalább annyi látszik, hogy TG lánykorában tényleg észbontó figura lehetett.

A színészek kudarcát nem a nagy igyekezettel affektáló főszereplő, Lori Petty jeleníti meg igazán, s nem is a hajdani angol újhullámos lázadó, Malcolm McDowell, hanem Ice-T rapzenész, aki főállásban a szegény gettólakó gyerekeket szédíti „radikális” szövegeivel, most pedig ismét elment haknizni, és e szánalmas szuperprodukcióban nem átall makogó harci kengurunak öltözni hét számjegyű gázsiért.

Amerikai, feliratos, 100 perc (1995)
R. : Rachel Talalay
Fsz. : Lori Petty, Ice-T, Naomi Watts, Malcolm McDowellForgalmazó: UIP-Duna Film

Baló Péter
Magyar Hírlap
1995. július 6. csütörtök Kultúra 15. o.