Nézni vagy olvasni?

A képregény napjainkban reneszánszát éli, ami csak részben tulajdonítható a manga térhódításának. Az áprilisi III. Magyar Képregényfesztivál után május 5-6-án a japán képregény hívei tartanak kétnapos találkozót Budapesten, Sakura Con címmel.

„A képregény jelenlegi virágzását a tatárjáráshoz hasonlítanám” – mondja Gáspár Tamás illusztrátor, a Magyar Képregény Akadémia tagja. Tatárjáráson a manga elterjedése értendő, jóllehet a stílust nem is kellene külön irányzatként kezelni, a szó ugyanis csupán annyit tesz japánul, hogy képregény. A mangának már Magyarországon is vannak rajongói.

TILTÓLISTÁN

Persze nem a manga honosította meg nálunk a képregényt, amelynek már az elnevezése is tökéletesen jelzi a műfaj hazai születését. Egy nyelv sem utal ugyanis a műfaj nevében a regényre, az irodalomra, ez magyar sajátosság. „Nem magától alakult ki ez, mesterségesen alakították így – meséli Gáspár Tamás. – A második világháborúig úgy fejlődött a műfaj, mint bárhol a világban. A háború alatt azonban – egyszerű propagandafogásként – Amerika megalkotta az úgynevezett szuperhős típusú képregényt, ami bombasiker lett. Nálunk akkortájt talán pont azért lett elnyomva e kultúra, mert az Egyesült Államokban fellendült.” A szocialista országokban tehát – már ahol erre lehetőség volt, a Szovjetunióban ugyanis sokáig tiltólistán szerepelt – a képregény egyet jelentett az irodalmi adaptációval. „Ennek az volt a célja, hogy a munkásemberhez is eljusson valami kultúra, az eredménye pedig az, hogy ezt a műfajt túl sok információ terhelte. Sehol a világon nincs akkora hangsúly a szövegen, mint amilyen az akkori magyar képregényekben volt.”

Gáspár szerint mindezzel sikerült a fejekbe sulykolni azt a sztereotípiát, hogy e füzetek „olyanoknak készülnek, akik nem szeretnek olvasni, s azért választják ezt a műfajt, mert itt a képek mint mankók segítik az olvasót. Holott a tapasztalat szerint egy frappáns történetre épülő, de rosszul megrajzolt képregényt sokkal jobban elfogadnak, míg fordított esetben bukásra van ítélve a mű. Ám pusztán ezért nem veszik majd a rajongók a könyvtár felé az irányt”. A jó képregényben a szöveg és a kép koherens egészet alkot: a dramaturgia önmagában kevés lenne egy jó novellához, és a szöveg nélküli képregényekhez is kell történet. Ennek az alapigazságnak a figyelmen kívül hagyása vezetett oda, hogy a műfaj nem tudta kivívni az önállóságát: túl könnyednek és szórakoztatónak találtatott az irodalommal szemben, de nem tudta felvenni a versenyt a (rajz)filmek ritmusával sem.

HŐSÖK A VÁSZNON

Ennek ellenére (vagy éppen ezért) egyik művészeti ággal sem rokonítható egyértelműen a képregény, bár újra sok filmes adaptáció készül: a Pókember és Batman után itt a sajátos hangulatú Sin City vagy a thermopülai csatát feldolgozó 300 című alkotás. Igaz, a szakemberek szerint a két műfaj úgy hat egymásra, hogy gyakran észre sem vesszük. Olvasásszociológiai tanulmányok szerint is a filmhez áll a legközebb a képregény, ám nem csak műfajelméleti szempontból. Rubovszky Kálmán művelődéskutató például, aki a képregényt a 80-as években készült tanulmányaiban a „szórakoztató-művészeti ipar termékének” tartotta, amely lehet „hasznos és haszontalan élvezeti forrás is”, arra mutatott rá, hogy egy (igen nagy) réteg fő szellemi táplálékaként szinte kizárólag a televíziót és a képregényt jelöli meg. Ez a csoport az irodalomtól is az akciókat, az intenzív cselekményeket és a bravúros ábrázolást várja.

Noha születtek a közelmúltban a kilencedik művészeti ágnak is nevezett műfajjal foglalkozó írások, és a képregénykritika is kibontakozóban van, átfogó tudományos igényű munkák Rubovszky munkássága óta nem jelentek meg a témában: Magyarországon a képregény a tudományos diskurzus egyik „vakfoltja” maradt. A lassan két évtizedes hallgatást törte meg a Médiakutató című médiaelméleti folyóirat tavaszi tematikus száma.

WEBCOMICS

Az internet megjelenésével mára új ellenfélre talált a képregény is – gondolhatnánk. Ám Gáspár Tamás másképp látja: „korábban azt vetítették előre, hogy a XXI. században minden a digitális kameráról és a mozgóképes technikáról szól majd. Csakhogy a digitális fényképezőgép sokkal elterjedtebb. A pillanat kimerevítése izgalmasabb, mint a videó, ami gyakorlatilag a valóság rögzítése”.

Nem véletlen a képekre való hivatkozás, hiszen egyes elméletek szerint a bayeux-i falikárpit vagy Traianus császár oszlopa, sőt a hieroglifák és a barlangrajzok voltak a képregények ősei.

Ám a képek digitalizált és ezáltal tökéletes rögzítése sem jelent kihívást a füzetformátumnak. A III. képregényfesztivál felmérései szerint az emberek ritkán használják a világhálót képregényolvasásra – ahogy a könyveket is jobban szeretjük kézbe venni. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy a neten jobbára régi, könnyen beszerezhető darabok vannak beszkennelve, az újakat nem rakják fel. A webcomic, vagyis az online képregény műfaja pedig még gyerekcipőben jár.

MANGA – KÉPREGÉNY JAPÁNUL

A manga piaci hatása olyan, mint amikor a nyolcvanas években olcsó híradástechnikai termékek és autók árasztották el az amerikai piacot, s ezzel szinte tönkre is tették az ottani, világszínvonalon működő ipart – vélik a hazai illusztrátorok. A manga dominanciáját annak köszönheti, hogy tömegesen gyártják, s hogy rendkívül kötött és stilizált a képi világa. Emiatt jól megkülönböztethető a művészi kivitelezésű francia és a bombasztikus, akciódús amerikai képregényektől is, noha mindkettőtől sokat tanult – a középkori japán fametszetek mellett, melyek szamurájai alapjaiban határozták meg a manga képi világát.

Népszerűsége Japánban óriási: túlzás nélkül állítható, hogy mindenki olvassa, a szelektív hulladékgyűjtő konténereken pedig külön nyílása van a kiolvasott mangafüzeteknek. Van, amelyik egy sportcsapat életét dolgozza fel, van, amelyik egy iskolai osztályét, és persze van, amelyik szuperhősökét. A siker nemcsak a szigetországra korlátozódik: Európa és Amerika országaiba is importálják a balról jobbra lapozandó kiadványokat, a képregény-Oscarként ismert Eisner-díjak kiosztásakor pedig külön kategóriát kellett nyitni a műfajnak. A szinte céhes eszközökkel készülő francia versenytárs is kénytelen volt a minőségről átállni a mennyiségre és a gyorsaságra. A manga szoros kapcsolatban áll a japán rajzfilmmel, a már nálunk is látható animéval: a két műfaj ma már szinte el sem képzelhető egymás nélkül.

Tompos Ádám
Heti Válasz
2007.05.03. – 12:09