A hidegre tett Denevér (Batman és Robin)

Amerikai, feliratos, 120 perc (1997)
R.: Joel Schumacher
Forgalmazó: InterCom

A hetvenes években a norvégok vagy tán a dánok a szakmailag igen megbízható, viszont roppant olcsó magyar nyomdákban gyártatták az amerikai Marvel Comics náluk terjesztett kiadványait. A nyomdászok gyermekeiknek rendszeresen hazamentettek néhány példányt, ezek aztán igazi kincsként jártak kézről kézre, illetve cserealapot képeztek az üzleti tranzakciók során. Akkoriban nehéz idők jártak a képregényre (is): ideológiai okokból a tűrt kategóriában szerepelt, pontosan kijelölt helyét nem hagyhatta el. A felnőttek a Füles című, a fél ország által vásárolt rejtvényújságban irodalmi művek folytatásos zanzáit vehették magukhoz képregény formában, a skála Rejtő Jenőtől Jókain át egészen a szovjet kémregényekig terjedt. A gyerekek a Pajtásban kapták meg a maguk szűk marokkal kimért adagját. Ebben a sivatagban tehát igen magas árfolyamot értek el a skandináv közvetítéssel érkező comicsok, közöttük pedig különösen nagy népszerűségnek örvendett a Lo/derlappen nevezetű. Az egzotikusan csengő, hangalakjával távoli nyelvrokonainkra utaló név magyarul Batmant jelent (ennél már csak a cseh és szlovák változat jobb: Netoperek, azaz egyszerűen Denevér).

A Batman nem annyira kalandjaival, mint különleges hangulatú képi világával lepte meg a kis magyarokat. A szuperhős a harmincas évek amerikai metropoliszairól mintázott, mindig félhomályos Gotham City sikátoraiban és fantasztikus gorgófőkkel díszített felhőkarcolóin ugrálva üldözte a bűnt, nyomasztó szürkés-drapp árnyékok és kobaltkék fénycsóvák között cikázott, hogy kimentse a karcsú, nagyestélyis szőke nőt a démon kezéből, vagy egyensúlyba billentse a leszakadt híd szélén himbálózó rendőrautót.

Amikor a Batmant utolérte minden alapmű végzete, azaz Hollywood lecsapott rá, a moziban természetesen nem térhetett vissza a régi hangulat. (A tanórán történő, titkos pad alatti töltekezés öröme végképp nem; a szemét nyomdászivadék ugyanis általában csak a következő szünetig adta kölcsön a legfrissebb példányt.) Valami azért mégis megmaradt: Gotham City világa – a filmsorozat minden darabjának látványtervezője alaposan kitett magáért. A mostani, negyedik epizódban aztán különösen: ha ez a hiperklip valamiért egyáltalán 8-12 éves életkor felett is elviselhető, akkor az a várost megjelenítő álomképeknek köszönhető.

Pedig nagyon kár szegény mozi-Batmanért. A mostani epizód történelmi jelentőségű: tíz év próbálkozásai után végre sikerült magtalálni az ideális főszereplőt, a műtőszobán kívül, gumi szadokezeslábasba öltözve is maradéktalanul karizmatikus George Clooney személyében, pont akkor, amikor az egész vállalkozás végképp kifulladt. Az elkeserítő művészi kudarc oka persze megint a mohóság. Hiába mutatják ki teljesen megbízható statisztikák, mely nézőrétegek a megfilmesített képregények legádázabb fogyasztói, a sok száz milliós közvetett bevételre kacsingató gyártók megint megpróbálták a lehető legszélesebb fogyasztótábort befogni. Csakhogy a negyedik Batmanban az ártatlan gyerekfilmhez képest kicsit sok a nyílt szadi, a bújtatott szex meg az ironikus ki- és beszólás, ahhoz viszont jóval több a dedó, hogy a felnőttkísérőket öt percnél tovább lekösse. A hideg, nagyvállalkozói profizmus átüt valamennyi kockán, s megöli a műfaj egyetlen éltető elemét: a lélek legrejtettebb zugaiból előgomolygó, önfeledt, határtalan infantilizmust, ami a modern mozi titánjait naggyá tette. A történet recseg-ropog, a dialógok csikorognak, s minden színész rettentően erőlködik, pedig marháskodni csak könnyedén lehet – a sztárparádé ezúttal csak reklámértékkel bír, műélvezetet nem okoz. Fellép maga Schwarzenegger is a főgonosz, Mr. Jégcsap szerepében jégmereven – kész csapás. Uma Thurman mint ökomániás algonosz zöldharisnya hervasztóan nyávog és vonaglik. A jövő reménysége, az Aerosmith-klipekben feltűnt Alicia Silverstone, aki Batgirlt játssza, megpróbál tinidémonként tündökölni, de ő meg még mindig túl kedves és intelligens ehhez. Még a kis Batman, Robin (Chris O’Donnell) a legkevésbé csüggesztő: nyálasnak megint nyálas, de egyébként észre sem lehet venni.

Baló Péter
Magyar Hírlap
1997. augusztus 16. szombat Ahogy tetszik 14. o.