Tintin kalandjai – Filmkritikák

Origo.hu

Nem egy Indiana Jones

[toc](Varga Dénes) Ideje megbarátkozni a ténnyel, hogy a régi Steven Spielberg már sohasem jön vissza. Hiába lehengerlő a Tintin kalandjai 3D-s látványvilága, a sztori gyermeteg. A stáb valószínűleg túlságosan tisztelte az újságoldalakon megteremtett kétdimenziós belga képregényhőst ahhoz, hogy ne csak kalandjait, hanem magát a szereplőt is háromdimenziós, élő és érdekes figurává fejlessze. Így lett a Tintin az Indiana Jones-filmek kisóvodás változata.

Manapság üdítően hat, ha egy hollywoodi szuperprodukció nem akar azon nyomban elkápráztatni, nem kezd nagy dirrel-dúrral, rögtön egy látványos akciójelenettel. A Tintin kalandjai azonban átcsap a másik végletbe, kifejezetten döcögősen indul a történet. Katonás rendben, egymás után lépnek színre a szereplők: Tintin, a vakmerő újságíró, hűséges ölebe, Milu, Dupont és Dupond együgyű detektívpárosa, egy titokzatos zsebtolvaj, aztán a rosszarcú Szacharin megjelenésével már azt is tudjuk, kivel kell versenyre kelnie a tupírozott hajú főszereplőnek az évszázados rejtély mielőbbi megoldásáért.

Izgalmak hiányában az első negyedóra leginkább azzal telik el, hogy próbálunk megbarátkozni a motion capture technikával készült figurákkal. A fejlődés tagadhatatlan, míg pár éve elég volt látni a Karácsonyi ének előzetesében azokat a holdvilágképű alakokat ahhoz, hogy teljesen elmenjen a kedvünk a filmtől, a belga képregényhős és társai kinézetét viszonylag hamar meg lehet szokni.

Az egész kaland úgy kezdődik, hogy a bolhapiacon sétálgatva Tintinnek megakad a szeme egy hajómaketten. Alighogy megveszi, rögtön megjelenik két másik vevő is, akik egyre többet ajánlva próbálják megszerezni az Unikornis kicsinyített mását. Ő azonban rejtélyt szimatolva nem adja frissen szerzett zsákmányát. Elég hamar nyilvánvalóvá válik, hogy sok meglepetést nem fog tartogatni a cselekmény: Tintin első szélesvásznú kalandja a jól ismert “szerezzük meg a kincsestérkép darabjait, amelyen az X fogja jelölni a kincs helyét” vázra lett felhúzva.

A film rovására írható, hogy a humora szélsőségesen hullámzó. A detektívpáros viccesnek szánt szerencsétlenkedései megmaradnak az olcsó gegek szintjén, Tintin pedig leginkább semmilyen. Azokon a tulajdonságokon kívül, amelyek már az első percekben kiderülnek róla – nevezetesen, hogy belevaló kölyök, aki rajong a rejtélyekért -, nem tudunk meg róla semmi egyebet. Megmarad szürkének és kidolgozatlannak.

De mielőtt még teljesen érdektelenné válna a kincsvadászat, megjelenik Haddock kapitány. Alkoholtól bűzlő megjegyzései, örökös hajszája az égetett szesz után a mozi legszórakoztatóbb pillanatai közé tartoznak. Ami nem sikerült Dupontnak és Dupondnak, az a részeges kapitánynak igen: egyéniséget, színt és humort visz a filmbe.

Azért is meglepő a történet régimódisága, mert a menő forgatókönyvíró-gárdától (Edgar Wright, Joe Cornish) eddigi műveik alapján (Haláli hullák hajnala, Idegen arcok) elvárható lett volna, hogy nem elégszenek meg egy szimpla kincsvadászattal, hanem csavarnak egyet a dolgokon. De nem tették, csupán a látványvilág lett a XXI. századi nézők igényei szerint átfazonírozva. Összehasonlítva Hergé eredeti képregényeivel (Az egyszarvú titka, Vörös Rackham kincse) annyi történt még, hogy az alkotók megemelték a tétet: nagyszabású akciójelenetekkel, hihetetlen nagy megmenekülésekkel és még több egzotikus helyszínnel próbálták az izgalmakat fokozni. Az alapanyag egy kalandfilm ígéretét hordozta magában, Spielbergék azonban változtatásaikkal az akció-kalandfilmek tartományába tolták át adaptációjukat. Ez azt eredményezte, hogy az a bájosan egyszerű történet, ami a kézzel rajzolt képregény lapjain működött, feltűnően kevésnek bizonyul a film részletgazdag, élethűségre törekvő miliőjébe illesztve.

Ha viszont nem a képregényhez hasonlítjuk, hanem önmagában vizsgáljuk a látványt, nem lehet okunk panaszra. Steven Spielberg, elmondása szerint, akkor döntötte el, hogy filmeket akar csinálni, amikor meglátta a moziban az Arábiai Lawrence-nek azt a snittjét, amelyben Peter O’Toole meggyújt egy gyufát és a kép áttűnik egy sivatagi napfelkeltébe. Kihasználva az animáció adta lehetőségeket, Spielberg lenyűgöző képi trükkökkel pakolta tele a filmet.

Haddock kapitány színre lépésével felpörögnek az események. Az akciójelenetek egyre elképesztőbbé és monumentálisabbá válnak, nincs idő búslakodni a film hiányosságain. Amikor azt hisszük, a részeges hajóskapitány sivatagi látomásainál nem jöhet nagyobb felfordulás, elkezdődik a hajsza a kincset ígérő papírcetlikért, amelyben Tintinék egy arab várost fordítanak ki a sarkaiból. Sose gondoltam volna, hogy ez megtörténhet, de életemben először értelmét láttam a 3D-nek.

A Tintin kalandjai technikai szempontból mindenképpen megsüvegelendő alkotás, amely elsősorban képi erővel próbál hódítani. Amikor zúz az akció, akkor ez elégnek is bizonyul, amikor azonban elül a csatazaj, a káprázatos képek emlékei sem tudják elnyomni az érzést, hogy mennyire üres film. Míg az első három Indiana Jones több szinten is le tudta kötni a nézőt, addig a Tintin csak a nyilvánvalót képes ismételgetni: kincset keresni jó dolog.

Tintin szülőatyja az 1907-es születésű, belga Georges Prosper Remi, aki Hergé (megfordított monogramja, az RG francia kiejtés szerint) művésznéven adta ki munkáit. Az 1929-től a szerző 1983-as haláláig folytatott sorozatban huszonhárom befejezett és egy vázlatszinten félbemaradt kötet található, melyeket Hergé írt és rajzolt – persze több asszisztens segítségével, akik nevét sosem tüntették fel a képregényeken. A történetek eredetileg újságokban jelentek meg folytatásos formában (egy-egy sorozat általában kb. egy éven át futott), majd könyvként adták ki őket.

Spielberg mesél a Tintin-képregényekhez fűződő viszonyáról is Tintinnek, a fiatalos, de kortalan riporternek (akit Hergé állítólag részben saját bátyjáról mintázott) és foxikutyájának a kalandjait erősen meghatározták Hergé cserkészként átélt tapasztalatai és utazásai, az illusztrációk pedig az ún. ligne claire (tiszta vonal) stílusban készültek, azaz a figurákat határozott, egyformán vastag vonalakkal rajzolta meg, árnyékolás nélkül.

Az első kötetek ma már meglehetősen sztereotipikusnak, didaktikusnak vagy akár előítéletesnek tűnnek: az elsőként megjelent, Tintin a szovjetek földjén című könyv lényegében Szovjetunió-ellenes propaganda, a Kongóban játszódó második kötetet az afrikaiak rasszista ábrázolása miatt érte sok bírálat – később maga Hergé is elismerte, hogy szégyelli ezt a munkáját -, a harmadik rész pedig az Amerikával kapcsolatos sztereotípiáktól hemzseg.

Részlet a Tintin Amerikában című kötetből
A későbbiekben azonban Hergé már komoly kutatómunkát végzett a Tintin-történetekhez. Ez az ötödik, A kék lótusz című kötettől kezdve volt jellemző, ami nagyban támaszkodott azokra az információkra, amiket Hergé egy Belgiumban szobrászatot tanuló kínai barátjától kapott.

A sztorik gyakran utaltak áttételesen kurrens politikai-társadalmi eseményekre (az 1938-ban megjelent Ottokár jogara például fasizmusellenes szimbólumként is értelmezhető), de a második világháború kitörése után Hergé inkább tartózkodott az ilyen kockázatossá váló utalásoktól, és a valóságtól egyre elrugaszkodottabb kalandokat írt Tintinnek.

Egy kocka a Tintin és a cápák tava című animációs filmből
A háború alatt és után Hergét többször megvádolták, hogy náciszimpatizáns, mert a lap, amelyik a háború alatt kiadta a Tintin-képregényeket, náci kézben volt. Emiatt Tintin kalandjai egy kis időre szüneteltek, de 1946-ban folytatódtak, igaz, innentől kezdve Hergé ritkábban jelentkezett új anyaggal. Az utolsó teljes történet 1976-ban jelent meg, de halálakor Hergé dolgozott egy huszonnegyedik köteten, amit már nem tudott befejezni. Kívánsága szerint más nem folytathatja Tintin kalandjait.

Magyarul először csak 1989-ben adtak ki Tintin-könyvet, Az egyszarvú titká-t. Azóta több kiadó is nekiveselkedett a sorozatnak, de mindegyik kísérlet elhalt. Jelenleg az Egmont-kiadó gondozza a sorozatot, már tizenegy Tintin-kötetet megjelentettek (nem az eredeti sorrendet követve).

Jean-Pierre Talbot és George Wilson a Tintin és az aranygyapjú rejtélye című filmben
1959-től kezdődően több rajzfilm és rajzfilmsorozat is készült Tintin főszereplésével, 1961-ben pedig bemutatták az első élőszereplős Tintin-filmet, a Tintin és az aranygyapjú rejtélyé-t. Steven Spielberg Tintin kalandjai című filmje három kötetből emelt át részleteket: az Aranyollós rák-ból, Az egyszarvú titká-ból és a Vörös Rackham kincsé-ből, az eredeti sorozat kilencedik, tizenegyedik és tizenkettedik részéből.(Origo.hu)

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18