DC 2009/06-07

Batman and the outsiders special #1

Nyugodtan mondhatjuk, semmi jobb nem történhetett volna Tomasi érkezésénél az Outsiders címhez Batman kívülállóbrigádjának életében. A kiadó marketingosztálya rendelt egy különszámot is, melyben Alfred összeverbuválja az új csapatot, így az Outsiders-sorozat új száma már ennek következményeként, erőteljesen csaphat bele a lecsóba. A különleges, megindító néhány első oldal kellően megalapozza a füzet hangulatát. Alfred karaktere ez alatt a hetven év alatt jó néhány erős monológot kapott íróitól, Tomasi néhány sorosa ezen klasszikusok közé lépett, Kubert rajzai pedig tökéletesen egészítik ki mindazt, amit szavakkal elmondani nem lehet. Ezután következik egy újabb intim pillanat bemutatása, mely hasonlóan teátrális, még ha jóval kevésbé hatásvadász képi elemekkel kívánja is elérni az olvasóra gyakorolt hatást. Alfred megtalálja Bruce végrendeletét, utolsó üzenetét egy hologram formájában. A sötét lovag belsőséges monológjának olvasása közben határozottan olyan kellemetlen érzés kerített hatalmába, mintha valaki titkos naplójába, privát levelezésébe olvastam volna bele. Egy ilyen vallomás semmilyen új információval nem szolgál az olvasó számára, csak azok számára értékes, akik érintettek benne. Így a túlcsorduló érzelmek meglehetősen hatástalannak bizonyulnak, így a történetvezetés dinamikája is megdöccen. Ezek után egy filmes klisé, a csapattoborzó montázs kerül terítékre, mely bár tartogat néhány szép pillanatot, a harmadik-negyedik hős színrelépése után már határozottan unalmassá válik. Bár Tomasi ezúttal elvetette a sulykot érzelmesség terén, Kubert hibátlanul teljesít. A szentimentális jelenetekben és pörgős akciókban is egyaránt helytáll, ötletes panelfelosztásai, és a retro rajzok is mind növelik a képregény élvezeti értékét. Szerkezetében, felépítésében semmiképp sem átlagos, bevezető különszám a Batman and the outsiders special, ám minőség tekintetében nem sikerült kiemelkedni a hasonló kiadványok közül.

Olvass bele!

Írta: Peter J. Tomasi
Rajzolta: Adam Kubert

Green Lantern Corps #33

A Valentin-nap jegyében született, kissé szentimentálisra sikeredett új GLC füzet ismét megerősített abban a hitemben, hogy Peter J. Tomasi az új Geoff Johns; közérthetőbben Tomasi teherbírása, kifogyhatatlan ötletei, ambiciózussága arra enged következtetni, hogy a következő években ő lesz a domináns hím a DC kiadó csordájában. A Zöld Lámpás alakulat életét, és az egyéb színű ügynökségek konfliktusait bemutató sorozat immár a sokadik a sorban, mely Tomasi kreativitásának, szívből jövő történeteinek köszönhetően őrületes sebességű minőségjavuláson ment keresztül. Ki kell emelni, hogy ez a cím talán a legkomplexebb, és a legigényesebb Tomasi többi munkája közül. Míg ez az epziód elsősorban Kyle Rayner lelkében lezajló eseményekre koncentrál, az írónak különböző terekben további szálak mozgatására is marad ideje. A nyitó képsorok Mongul tombolásával adják meg az alaphangot az új történet, és a Blackes Night esemény felvezetéseként. Sajnos a Sinestro alakulat vezetői pozíciójáért folytatott hatalmi harcokból ebben az epizódban keveset láthatunk, cliffhanger híján ezen történések garantálják, hogy jövő hónapban is elolvassuk az új számot. A központi téma ezúttal tehát a szerelem: Kyle és Natu az új rendelkezéssel szembeszegülve nem bírnak ellenállni egymásnak, Saarek pedig a Zafír lámpás Miri Riammal társalog az „igaziról”. Ha ilyen kevés akció fér bele a keretbe, a dialógoknak mindféleképpen elég erősnek kell lenniük ahhoz, hogy elvigyék hátukon a sztorit. A Green Lantern Corps 33. részében ez tökéletesen meg is valósul. Mind a két jó barát, mind a szerelmesek párbeszédei egy percig sem válnak unalmassá, hiszen őszinték, emberiek, és életszagúak, mind nyelvezetüket, mind tartalmukat tekintve. A látvány pedig e hónapban is csodálatos. Gleason kihozta magából a maximumot; mind a hatalmas, zsúfolt panelek, mind az egyszerű, kétszemélyes jelenetek is ugyanolyan működőképesek. Ismét remekül játszik szereplőinek testbeszédével, a lámpás-képregényekben törvényszerű, rikítóan élénk színek pedig kiemelik rajzainak minden erősségét – hála Randy Mayornek. Az Origins&Omens háttértörténetek közül egyértelműen ez volt a legélvezetesebb, legegyedibb, és a legsimulékonyabban beillesztett szösszenet. Nem akasztotta meg a történetvezetést, nem rontotta el a füzet hangulatát. Egy szó, mint száz, a Blackes Night és a remek képregények iránt érdeklődőknek itt az utolsó alkalom, hogy időben felugorjanak a Lámpás-vonatra!

„Ajánlott irodalom”

Írta: Peter J. Tomasi
Rajzolta: Patrick Gleason

Action Comics #874

A legutóbbi epizód több fronton is igazi csalódás volt, ám Robinson összekapta magát, és új rajzolóval kiegészülve, több-kevésbé ismét a megszokott Superman címben tapasztalt színvonalon szállítja az árut – még ha legjobb tavaly év végi teljesítményétől el is marad azért. Bár már végképp elegem van Superman és Alura szájkaratéjának újabb meneteiből, ezúttal Zod jelenlétében az egészre új fény vetül. Ez az a reakció, amit vártam Clarktól, sikerült igazán élettel teli módon bemutatni belső bizonytalanságát, indulatait, kétségeit az egész epizódon keresztül. Bár a történetmesélés továbbra is igencsak komótos, az a feszültség, az a vibrálás, ami úgy hiányzott, újra visszatért az oldalakra. Bár a különböző történetszálak mind csak a további fejleményeket vezetik elő, az új Action tartalmas, szórakoztató olvasmány volt szinte az elejétől majdnem a végéig akár az olyan egyszerűbb, pusztán a baljós hangulat erősítésére szolgáló Jimmy-s közjátékot akár Clark és Lois szép közös pillanatait vizsgáljuk. Sajnos Flamebird és Nightwing karaktere továbbra is teljesen érdektelen, hiába ez már a sokadik, rejtélyeskedő cameojuk az Új Kripton esemény során. Akárcsak e hónapban majd minden füzetet, Superman legendás ongoingját sem kerülhették el az Origins&Omens-el járó kellemetlenségek. Teljeséggel fölösleges, semmitmondó belső monológgal megtámogatott háttértörténetet kapunk a Guardianról (illetve klónjáról), mely sem a karakter motivációinak jobb megértését nem szolgálja, de a szórakoztatás terén is alulmarad az elvárásoknak. Összességében Robinson sztorijában a dialógok ismét frissek és olvasmányosak, az érzelmek átélhetők, a hangulat pedig kellemes volt, ám hibák e hónapban is előfordultak. Olyan hibák, amiket hiszem, hogy nagyobb szerkesztői odafigyeléssel ki lehetett volna küszöbölni. Ami azonban elveszi a rossz szájízünket, az Pablo Raimondi munkája. Fantasztikusan részletezett, a végletekig kifejező alakjai kiküszöbölik a forgatókönyv hiányosságait. Superman tombolásától kezdve a csendes, visszafogott pillanatokig minden képsor remek megoldásokat tartalmaz. A dinamikára tehát nem lehet panasz, már ami az új Action látványvilágát illeti; el tudnám képzelni Raimondit hosszú távon is ebben a pozícióban. Bár a múlt havi Superman megjelenés jogosan adott okot az aggodalomra, Robinson átevezve e másik hosszú történelmű sorozathoz ismét felkeltette érdeklődésünk a Föld és az Új Kripton lakóinak sorsa iránt.

„Ajánlott irodalom”

Írta: James Robinson
Rajzolta: Pablo Raimondi
Borító: Aaron Lopresti

Oldalak: 1 2 3 4 5 6