DC 2009/06-07

Adventure Comics #0

Szívesen dobálóznék hatalmas szavakkal, hogy történelmi pillanat jött el, hogy a DC Comics egyik legendás, fantasztikus címe e hónapban újraindul, ezt azonban nem tudnám megfelelően érzékeltetni, két okból: aki szívesen olvas USA-beli ezüstkori képregényeket, az pontosan tudja, mit érzek én is, mikor egy ilyen gyöngyszem tárul elénk, mint az Adventure Comics 247. számának újrakiadása. Aki pedig nem érti, mit lehet ezen szeretni, és csak a retroláznak tulajdonítja fiatalemberek rajongását olyan művek iránt, melyek piacra kerülésekor még talán szüleik sem éltek, aktualitásukat teljesen elvesztették, mai elvárásoknak, trendeknek nem felelnek meg, annak mindezen szavak úgyis semmitmondó szólamok lennének csupán. Azokat is megértem, akik nehezen fogadják be a nem mai modern módszerekkel, tematikával dolgozó képregényeket. Ám nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a tavalyi évben kedvenc kiadónk két legmeghatározóbb kreatív elméje szemérmetlenül kacsintgatott az ezüstkor felé, és úgy tűnik, a szerkesztőket is elkapta a nosztalgiahullám, hiszen partnerek voltak abban – és ezt várhatjuk erre az évre is – hogy rég nem látott karaktereket állítsanak ismét reflektorfénybe, megidézve ezzel a múlt legszebb pillanatait. Erre az okot nem abban kell keresni, hogy elfogytak az ötletek, már mindent megcsináltak szereplőikkel univerzumukban, amit lehetett, és itt az idő, hogy mindent új csomagolásban ismét lenyomjanak a torkunkon. A képregényes szakemberek felismerték, hogy sokszor azért nem sikeres egy-egy kiadvány igazán széles körben, mert vagy csak a fiatal generációt, tehát a 80-as évek reboot előtti világot nem ismerőket, vagy pedig csak az idősebbeket, vagy a DC teljes történelme iránt igazán érdeklődőket sikerült megnyerni, akik nem restek olvasgatni akár 50-60 évvel visszamenőleg, hogy megértsék az utalásokat, egyes események jelentőségét a XX. századi képregény-történet viszonylatában. Egy fajta összeborulásról, generációs ellentétek, érdeklődések határvonalainak elmosásáról beszélhetünk a DC Comics 2009-es koncepcióját illetően, és mi ez, ha nem egy örvendetes, a műfaj rajongóinak különböző szféráit végre valóban egyesítő előrelépés? Sokan a gazdasági recesszió miatt az amerikai képregény-ipar jelentős hanyatlását, válságát várják, abban azonban nem bízhatunk, hogy a – 80-as évekhez hasonlóan – korszakalkotó remekművek hoznak majd változást és váltják meg a műfajt. Épp ezért van szükség ilyen jól átgondolt, logikus és praktikus lépésekre annak érdekében, hogy igazán sikeres címek szülessenek.

Természetesen azzal lehet vitatkozni, milyen arányban sikerült a tavalyi évben a rebootokat, ezüstkori utalásokat tartalmazó képregények terveit élvezetes formába önteni, a teljes koncepciót csak inkább előkészíteni, vagy egyes területeit tökéletesen is kivitelezni. Nézve a R.I.P. sztorivonal példáját, az egyensúlyozás, az „ebből is-abból is” irány megosztotta mind az olvasókat, mind a kritikusokat; kevés közömbös, közepesre értékelt kritikát olvashatunk róla, sokkal jellemzőbbek a szélsőséges vélemények Morrison történetével kapcsolatban. Sokan élvezték a modern akciókat és az egyedi, és előremutató karakterábrázolásokat, miközben csemegézhetek az öregsulis Zurr-An-Arrh vagy akár Batmite karakterének beemelésén. Mások képtelenek voltak befogadni ezt a furcsa, torz hibrid történetmesélési stílust, mely igyekezett egyszerre mindenféle igényeket kielégíteni. Alaposan tanulmányozva a képregényt megállapíthatjuk, hogy a kísérlet művészi szempontból teljes kudarcot hozott, ám a sikeres kampány, a pozitív és negatív visszhang keltette kíváncsiság mégis sikerre vitte a RIP képregényeket a piacon. Nagyobb kritikai elismerésben fürdőzhetett a szintén nosztalgikus hangulatú All Star Superman, vagy egy kevésbé direkt példa: Geoff Johns Action Comics sorozata, és az év végi New Krypton crossover, mely nem is tagadhatná, milyen sok szempontból viseli magán a múlt hatásait, ám itt inkább a hangulat, a történetvezetés, erősíti bennünk ezt a hangulatot.

A DC Comics tehát „előre a múltba!” felkiáltással igyekszik új ösvényt kitaposni, vagy ha úgy tetszik, rátalálni arra, amit benőtt a gaz. Az Adventure Comics újraindítása erre remek példa. A kiadó öt leghosszabb életű sorozatai közé tartozó cím „nulladik” számának olvasása közben az ember vigyorog, mint a tejbetök: képtelenség nem élvezni, átélni ezt a káprázatos, hamisítatlan klasszikus szuperhősös hangulatot. Főszerepben Superboy, vagyis Clark Kent Smallvillben tevékenykedő titkos énjével, akit meglátogat a 30. századból Saturn Girl, Lightning Boy és Cosmic Boy, hogy elkalauzolják a jövőbe, ahol is Kal-El már a történelemórák kötelező tananyaga, és ahol lehetősége nyílik rá, hogy hozzá hasonló fiatalok társaságában tegyen az emberiségért: ha átmegy a vizsgákon, tagja lehet a Szuperhősök Légiójának. Természetesen a történet nem maradhat jellemfejlesztő tanulság nélkül, az akciók megmosolyogtatóan komolyan vehetetlenek, mégis valami igazán gyönyörű, őszinte kerek egész alkotással állunk szemben, mely jogosan ejti ámulatba az utókort.

A poén kedvéért Aaron Lopresti elkészítette az eredeti borító hű mását, az eredeti, ’58-as sztori után pedig az új kreatív csapat, Binder és Plastino utódjai is bemutatkoznak a nagyközönségnek: az író nem is lehet más, mint Geoff Johns, kinek elhúzódó Final Crisis tie-inje, a Legion of Three Worlds az Adventure újraindulásához is szorosan kapcsolódik. A rajzoló pedig Francis Manapul, egy újabb Fülöp-szigeteki tehetség, akit a Top Crow-nak szállított munkái alapján ismerhetünk elsősorban. Bár ez a rövid szösszenet Luthorral és Brainiac-el csak a közeljövő eseményeinek tükrében nyeri el jelentőségét, néhány gyönyörűen kivitelezett panel teljességgel meggyőzött, hogy jó kezekbe került a ceruza. És bár Johnsnak általában időigényes folyamat, mire rátalál az összhangra egy-egy művésszel, kettejük párosa Manapullal igazi dupla dinamitként robbanhat 2009-ben. A kiadó arany és ezüstkori képregényeit lelkesen faló, optimista firkászként nagy reményekkel tekintek a jövőbe, minden bizodalmam Didio főszerkesztői irányadásaiba, és a keze alá dolgozó, tehetséges és kreatív csapat lélekjelenlétébe vetem, hogy eme remek koncepció alatt olyan történetek születhessenek, melyek méltóak a nagy elődök klasszikusaihoz. Amíg ez elválik, addig is kalandra fel, barátaim!

Írta: Otto Binder és Geoff Johns
Rajzolta: Al Plastino és Francis Manapul
Borító: Aaron Lopresti

Oldalak: 1 2 3 4 5 6